Volt egyszer egy B-közép... (9.) (2016.04.12., 8:50)

- avagy ki volt a besúgó?

 

Egy meglehetősen jó minőségű kép a B-középről az 1970-es évek elejéről. Köszönet érte Szabó Tibor „Titának”. Nem elírás a név, nem azonos ugyanis a korábbi részek főszereplőjével, Szabó Tibor „Tikével”.

 

Most, hogy az ember tapasztaltabb korba lépett, rájön, hogy valóban nem történik semmi sem véletlenül. Mint ahogy az sem, ami Zalaegerszeg labdarúgásában az 1960-as évek végén megesett.
Érett lett a helyzet arra, hogy a ZTE merész célokat fogalmazzon meg. Dinamikusan fejlődött a város, kiváló játékosok kerültek a klubhoz, a megyei tanács vezetője, Ujvári Sándor szerette a sportot és sokat is tett érte. S néhány év múlva már zalai csodáról beszélt az ország. Bajnoki cím az NB II-ben, ezüstérem az NB I B-ben, feljutás az NB I-be. Abszolút újoncként a hatodik helyet megszerezve a zalaegerszegi futballcsapat valóban csodát hajtott végre. S volt ennek az együttesnek egy csodálatos szurkolótábora, a B-közép. Amelyikkel még a fanatikus FTC-szurkolók sem mertek tengelyt akasztani.
A korábbi részekben a B-közép vezéregyéniségével, Szabó Tiborral, közismert nevén Tikével idéztük fel ezt az időszakot. Aztán megszakítottuk beszélgetésünket, mert üzenetet kaptunk a cikksorozat kapcsán. Valaki arra volt kíváncsi, hogy foglalkozunk-e a B-középpel, pontosabban  annak egy-két tagjával történt szomorú esettel. A rendőrségi üggyel, majd az azt követő jogi eljárással. Azzal, hogy voltak ebben  a szurkolótáborban beépített rendőrségi spiclik.

 

Az a bizonyos munkakönyvi bejegyzés: Szabadságvesztés miatt munkaviszony szünetel.”

 

Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy az  1970-es évek elején voltunk. Egy nagy létszámú, szervezett csoportról volt szó. Az akkori hatalom feltételezhette, hogy mérkőzések előtt vagy után, idegenbeli találkozókra utazva a buszon ebben a körben elhangozhatnak rendszerellenes kijelentések.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkorbácsolja az érzelmeket a ZTE egykori B-közepének története. Újabb levelet kaptunk. Ezúttal Böcskey Jenő özvegye jelentkezett. (Böcskey Jenő 1998-ban meghalt - a szerk.) A vele készített interjú következő epizódjával folytatjuk sorozatunkat. (Az előző részek az oldal alján találhatók.)
- Azt hitte a férje, hogy új élet kezdődik, miután kijött a börtönből…
- Ciki volt „a Böcskeyvel” mutatkozni. Mindenki akkor építette a karrierjét, 20-25 éves fiatalok voltak, meggondolták minden lépésüket. Nem tudtak mit kezdeni a szituációval... Volt, aki teljesen elfordult tőle, volt, aki nem, mert maradt benne annyi emberség. Nagyon bántotta a helyzet. Bezárkózott...
- A házasságában is ilyen volt?
- Egyedüli leány voltam, az én szüleim sem örültek kezdetben ennek a házasságnak. Az egyénisége, a személyisége azonban olyan volt, hogy hamar megszerették és elfogadták. Ők az embert nézték. A családban jókedvű, vidám ember volt, imádott bulizni, szórakozni.

 

Kevés ilyen gondtalannak tűnő pillanata volt Böcskey Jenőnek. Nehezen viselte a sok megaláztatást.

 

- Maradtak barátok?
- Igen... Jöttek és a szakmai sikereiket mesélték. Neki ilyen nem volt. Ő a munkahelyén csak megaláztatást kapott. Egyszer egy ócska, rozsdás kőműveskanál eltűnt. Kiforgatták mindenét, biztos, hogy ő lopta el, mert börtöntöltelék.  Akkor úgy döntöttünk, hogy felmond, otthagyja a céget.
- Hová ment?
- Azért mindig akadtak segítők, így szólt valaki, hogy ez nem jó ötlet, mert a munkakönyvében ott szerepel, hogy  börtönben volt. Hogy miért, az nem.
- A priuszt vitte volna magával.
- Igen. Hová vették volna fel? Talán a Tanácsépítő Vállalathoz? Kőművesnek. De még ez sem biztos. Esetleg culágernek. Akkor már jobb, ha marad, mert az Állami Építőipari Vállalatnál azért voltak jóakarói. S tudták, hogy miért volt börtönben. S azt is, hogy mire képes a szakmában.
- Kiszabadulása után következett az „utójáték”: megfigyelték. S természetesen jelentkeznie kellett rendszeresen a rendőrségen...
- Mint utólag megtudtam, ez így volt. Ebből akkor semmit sem érzékeltem, egy naiv, szerelmes, 19 éves leány voltam. Azt tudta, hogy megfigyelik, nem volt  meglepetés számára. Annál nagyobb pofon volt neki, hogy a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalatnál nem kapta vissza a korábbi állását. Kitették egy kőműves brigádba. Nem az ő közege volt. Nem is értett hozzá igazán. Ő a Dimitrovban építésztechnikusként végzett. Azt  a sok megaláztatást, amit ott kapott, nehezen viselte el.
- S mi lett a barátokkal? Korábban elhangzott, hogy szégyellte magát...
- Jenő emiatt soha nem szégyellte magát. Sokkal inkább a barátok és az ismerősök. Nem tudtak mit kezdeni vele és a helyzettel.

E.E.
(Folytatjuk)

 

A csapat és a közönség egymásra találása csodálatos volt.

 

Ide kattintva az interjú első része olvasható!

Ide kattintva az interjú második része olvasható!

Ide kattintva az interjú harmadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú negyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú ötödik része olvasható!

Ide kattintva az interjú hatodik része olvasható!

Ide kattintva az interjú hetedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú nyolcadik része olvasható!