Kezdőlap

Lapjaink:

Hasznos oldalak

 

Kapcsolat

 

Zalatáj Kiadó Ügyfélszolgálat

 

8900, Zalaegerszeg, Rákóczi F. út 2-4., Pf.: 381

Telefon: 06-92/593-936

Fax: 06-92/596-937

Mobil: 30/378-4465

E-mail: zalataj@zelkanet.hu

 

Térkép

Elfeledett évforduló (3.) (2014.03.11., 14:20)

 

A ZTE együttese az 1930-as évek közepén.

 

2011 februárjában a Zalatáj nyomtatott változatában cikksorozatot indítottunk. Így fogalmaztuk meg akkor e sorozat  születésének körülményeit, okát:
 „Tavaly volt 90 éves Zala megye legnépszerűbb sportegyesülete. Akarattal sem lehetett volna nagyobb csenddel »adózni« a fennállás kilenc évtizedének, mint ahogy ez spontán sikerült.
Múltidézésünk nem öncélú. Egyrészt emléket szeretnénk állítani azoknak, akiknek köszönhető, hogy a mai nap még egyáltalán ZTE-ről lehet beszélni. Emléket állítani még akkor is, ha ez azoknak nem jutott eszébe, akik ma a ZTE-ből, s nem a ZTE-ért élnek.
Furcsa világban élünk. Az igazi értékeken csak mosolyognak a XXI. századi percemberek. Pedig ezek nélkül ma nem lennének ott, ahol vannak…”
Nos, hogy a maiak képet kapjanak arról, hogy mi is forgott (forog?) kockán, ma megkezdjük ennek a sorozatnak a közlését honlapunkon. Eddig 27 rész készült el. Aki még nem olvasta, ismerje meg, hogy mit is takar e három betű: ZTE.

 

Vlaszák Flórián igazolása.

 

Az előző két részben a szárnypróbálgatás időszakáról írtunk a korabeli krónikát segítségül felhasználva. Elsősorban a labdarúgás játszotta a főszerepet, de az atléták, az asztaliteniszezők, a teniszezők és az úszók sem tétlenkedtek.
Az egykori híradások már akkor is beszámolnak a helyi rivalizálásról, ami később is jellemző volt (a ZTE és a Zalaegerszegi Dózsa között) a megyeszékhelyen. Vérre menő küzdelmet vívtak a MOVE csapatával, nem volt ritka a rendbontás, ilyenkor a rendőrségnek kellett közbelépnie.

 

Vlaszák Flórián, a ZTE kapusa a 30-as években. Fia Nagykanizsán védett, unokája, Géza a ZTE jelenlegi kapusa.

 

Az 1933/34-es bajnoki esztendő meglehetősen fontos volt a ZTE szempontjából. Többször próbálkoztak már a feljutással az „ígéret földjére”, de valami mindig megakadályozta azt. Az akkori események felidézésére ezúttal is segítségül hívjuk dr. Gondi Bélát, aki a klub 50 éves jubileumára megjelent kiadványban így ír erről:
„Jó volt ekkor a csapat, sorozatban győzte le legnehezebb ellenfeleit is. Úgy tűnt ekkor, hogy biztos már a bajnoki cím, amikor örök riválisától, az akkori sokkal gyengébb MOVE ZSE-től váratlan 4:1 arányú vereséget szenvedett. Ezt követően Pápára, a híres Perutzhoz kellett utazniok, s itt győzni kellett! És sikerült is, 2:1 volt az eredmény a ZTE javára! Ekkor kezdődött meg az a sikersorozat, amely a régi ZTE legnagyobb eredményéhez vezetett. A négy alosztály bajnokainak osztályozót kellett játszaniuk az első osztályba való felkerülésért. Komárom, a Mosonmagyaróvári Hubertus, a Székesfehérvári ARAK és a ZTE került egy csoportba. Elsőként jutott tovább a csapat, mely ebben az összeállításban játszott legtöbbször: Boronics – Gondi, Tomózer – Sárközi (Stubán), Füleki, Dóczi – Szabó Czirkovics, Borbély, Martinka, Szökrönyös. Feljegyzést érdemel az osztályozók sorsdöntő mérkőzése: az ARAK már 2:0-ra vezetett és ekkor 11-est ítélt a bíró ZTE ellen. Boronics bravúrral védte a büntetőt, s ez szárnyakat adva a csapatnak, Martinka és Czirkovics góljaival kiegyenlített. Ez a pont az első osztályba való kerülést jelentette.

 

Czirkovics Ferenc kiváló csatár volt.

 

Az 1934-35. évi bajnokság volt a régi ZTE legsikeresebb éve. Az első zalaegerszegi I. osztályú mérkőzésen 3:3-ra végzett a nagyhírű Tatabánya ellen, aztán második mérkőzésként Szombathelyen legyőzte 3:1-re a Szombathelyi MÁV-ot.
A következő mérkőzés is sikeres volt: Zalaegerszegen a nagyhírű Soproni FAC-ot 5:3-ra verte a zöld-fehér gárda. S a továbbiakban is sok siker született még ebben a bajnokságban, s végeredményben újoncként az igen előkelő hatodik helyen végzett. Hogy milyen csapatok közt? Íme a táblázat: 1. Soproni VSE, 2. Tatabányai SC, 3. Győri ETO, 4. Szombathelyi MÁV, 5. Szombathelyi SE, 6. ZTE, 7. Soproni FAC, 8. Székesfehérvári MÁV Előre, 9. Tatatóvárosi AC, 10. Győri DAC, 11. Hubertus, 12. Pápai Kinizsi.”
E sikeres szezon után a következő évben mérsékeltebben szerepelt a csapat, csupán a kilencedik helyen végzett. Ráadásul idény közben (!) megváltoztatták a versenykiírást, ami azt jelentette, hogy négy csapat esett ki ebből az osztályból. A ZTE is ezek közé tartozott.

 

Szombathely - Zalaegerszeg mérkőzés 1936-ban.

 

1936 őszétől ismét másodosztályban szerepelt a ZTE. Az egyre több nehézséggel küzdő klub sikertelenül próbálkozott a visszajutással. Ráadásul 1939-ben – az országban az elsők között – hatósági intézkedéssel megszüntették működését.
A ZTE pályáját és felszerelését a Zalaegerszegi Levente Egyesület használta, de különösebb eredményeket nem tudott felmutatni.

E. E.

(Folytatjuk)

 

Boronics József, a ZTE egykori kapusa.

 

Ide kattintva az eddig megjelent összes rész elolvasható!