Kezdőlap

Lapjaink:

Hasznos oldalak

 

Kapcsolat

 

Zalatáj Kiadó Ügyfélszolgálat

 

8900, Zalaegerszeg, Rákóczi F. út 2-4., Pf.: 381

Telefon: 06-92/593-936

Fax: 06-92/596-937

Mobil: 30/378-4465

E-mail: zalataj@zelkanet.hu

 

Térkép

Elfeledett évforduló (22.) (2014.05.16., 13:30)

 

A ZTE csapata, amely 1972/73-ban  abszolút újoncként a 6. helyet szerezte meg az NB I-ben.  Álló sor, balról: Molnár, Szabó, Soós, Papp I., Mihalecz, Gáspár, Szimacsek, Józsi, Bita. Guggolnak: Filó, Kocsis I. Vigh, Fehér II., Déri, Prokisch, Tóth Gy. A csapat tagja volt még, de a képen nem szerepel: Bolemányi, Tóth J., Kocsis II. és Márkus.

 

2011 februárjában a Zalatáj nyomtatott változatában cikksorozatot indítottunk. Így fogalmaztuk meg akkor e sorozat  születésének körülményeit, okát:
 „Tavaly volt 90 éves Zala megye legnépszerűbb sportegyesülete. Akarattal sem lehetett volna nagyobb csenddel »adózni« a fennállás kilenc évtizedének, mint ahogy ez spontán sikerült.
Múltidézésünk nem öncélú. Egyrészt emléket szeretnénk állítani azoknak, akiknek köszönhető, hogy a mai nap még egyáltalán ZTE-ről lehet beszélni. Emléket állítani még akkor is, ha ez azoknak nem jutott eszébe, akik ma a ZTE-ből, s nem a ZTE-ért élnek.
Furcsa világban élünk. Az igazi értékeken csak mosolyognak a XXI. századi percemberek. Pedig ezek nélkül ma nem lennének ott, ahol vannak…”
Nos, hogy a maiak képet kapjanak arról, hogy mi is forgott (forog?) kockán, közreadjuk e sorozatot honlapunkon is. Eddig 27 rész készült el. Aki még nem olvasta, ismerje meg, hogy mit is takar e három betű: ZTE.

 

Szőcs János, a sikerkovács vezetőedző.

 

2012. márciusában érkeztünk el a Zalatáj sorozatában a labdarúgó szakosztály egyik legfontosabb állomásához: NB I-be jutott a ZTE. Az abszolút újonc zalai csapat óriási meglepetésre nem a kiesés, hanem a „Vidék legjobbja” címért küzdött első élvonalbeli szezonjában.
Szőcs János, a sikerkovács szerkesztőségünknek adott korábbi nyilatkozatában így emlékezett erre:
„- Mire a legbüszkébb, ha visszatekint a zalaegerszegi évekre?
- Arra, hogy az országban elsőként Zalában, Pacsán lett labdarúgó sportiskola, kollégium. Rengeteg tehetség került ki innen. S persze arra is szívesen emlékszem vissza, hogy annak a csapatnak a trénere voltam, amely abszolút újonc létére a hatodik helyet szerezte meg az élvonalban. Mindmáig bennem van, hogy a bajnokság befejezése után neves szakemberek, Bukovi Márton, Baróti Lajos és Lakat Károly figyelmeztettek:  »Fiatal edző vagy, ilyen nagy siker után nem szabad Zalaegerszegen maradni, mert a ZTE ki fog esni a következő évben.« Nem lett igazuk. Ekkor kezdtük el azt a csapatépítést, amely során zalai tehetségekre számítottunk elsősorban.

- Bizonyára önben is élénken él még az a bizonyos Honvéd elleni havas, jeges, viharos mérkőzés… Volt-e előtte valamilyen speciális felkészülés?
- A pesti nagycsapatok elleni találkozókra a játékosok háromszorosan is rákészültek. Nem kellett a magánéletükkel foglalkoznom. A Honvéd kulcsembereire felkészültünk, de arra a borzalmas időjárásra nem tudtunk. 2-0-ra vezettünk az első félidő után, a szünetben fölösleges volt az edzői utasítás. A fiúk teljes erőbedobással küzdöttek, míg a Honvéd-játékosok szinte megbénultak. Később tudtam meg Lakat Károlytól, hogy a válogatott Kocsis Lajos a szünetben cserét kért. Annyira fázott, hogy nem tudta folytatni a játékot. A mérkőzés után húsz percig ültünk a forró vízben, s arról beszélgettünk, hogy ez a csodálatos zalai közönség megérdemelte a sikert, hiszen az ítéletidő ellenére is kitartott.

 

Soós István 403 NB I-es mérkőzésen 69 gólt szerzett a ZTE színeiben.

 

- Abban az évben mindhárom pesti nagycsapat kapitulált Zalaegerszegen…
- Igen. Vereséggel távozott az Újpest, a Honvéd és a Fradi. De megemlíteném még az MTK elleni szezonzárót is, a 4-0-as győzelemmel méltóképpen búcsúztunk a közönségtől.”

Szőcs mestert márciusi számunkban megkérdeztem: kit tartott ebben az időszakban a legnagyobb tehetségnek? Így válaszolt: - Soós Istvánban volt meg leginkább az a képesség, amit nem lehet tanítani.
Soós Istvánnal kapcsolatban én is elfogult vagyok. Ezt nem is tagadom. Nem csak azért, mert diáktársak voltunk Nagykanizsán, s egy városi diákbajnokság döntőjében játszottunk is egymás ellen (ő a Mező-gimnázium, én a vegyipari technikum csapatában), hanem azért, mert számomra is ő volt a „labdarúgó” a ZTE-nél. Egy korábbi cikkünkben így emlékszik erre az időszakra:
„- Nehezen, mondhatni rejtélyes körülmények között került Zalaegerszegre, mégis a klubhűség példáját adta az utódoknak. Úgy tudom, egyszer azért fejébe vette, hogy visszamegy Nagykanizsára…
- 1979-ben történt, Palicskó Tibor volt az edző. Sokáig sérült voltam a lovaglóizmommal, műtét lett a vége. A lényeg az, hogy a mester nem hitte el, hogy valóban sérült vagyok. Akkor döntöttem el, hogy visszatérek Kanizsára, ám Tibi bácsi nem engedett.
- Miért?
- Mert neki még nem bizonyítottam. Hát ez röhej! – mondtam. - Magát a párt helyezte ide! Miért kell nekem minden edzőnek bizonyítani? – ugrottam neki szegénynek. Szó szót követett, összecsomagoltam, lementem a Balatonra. Mint később megtudtam, a kanizsai szurkolók közben levélben megfenyegették Ujvári Sándort, a megyei tanács elnökét. „Véletlen balesetet” helyeztek kilátásba, ha nem enged el a ZTE.

- Végül is maradt, s a tanácselnököt sem érte »baleset«…
- Szerencsére. Mert ezután következtek pályafutásom legszebb évei. Hogy a játékostársak sem nehezteltek rám, azt bizonyította, hogy a spanyolországi túrán megtartott kapitányválasztáson csak egyetlen szavazattal maradtam el Micitől (Mihalecz István – a szerk.). Jól sikerült a szezon, ekkor lettem válogatott.

 

Két ferencvárosi játékost csap be az ördöngösen cselező Bita.

 

- Palicskó Tibor is elégedett lehetett, hiszen bizonyított neki.
- Nyugodtan mondhatom, hogy barátként váltunk el. Akkor már tudtam, hogy miért mondta korábban, hogy neki még nem bizonyítottam. Fel akart húzni, hogy csakazértis hangulatban legyek. Mit mondjak? Sikerült neki.

- Az első NB I-es edzővel milyen volt a kapcsolata?
- Azt hiszem, Szőcs János kedvelt engem. Nem volt gondunk egymással. A mester az első időszakban nagyszerűen dolgozott. Kitűnően fel tudott készíteni bennünket egy-egy mérkőzésre.”

40 év távlatából tekintünk vissza Soós Istvánnal arra az időszakra, amit úgy emlegettek az országban akkor, hogy a „zalaegerszegi csoda”.
- Csoda volt az az időszak valóban? Hogy érzed ezt most?
- A csapat akkor a háttér varázsa alatt állt. Fantasztikus volt az emberek hozzáállása a focihoz. Férfiak, nők, gyermekek jöttek a mérkőzésekre, 20-22 ezer ember préselődött be a stadionba. Mindenki élt-halt a fociért az egész megyében. Még Nagykanizsán is. Sokan jártak át a mérkőzéseinkre.

- Ez a légkör nyilván átragadt a játékosokra is…
- Természetesen óriási hatással volt ránk. Ha százalékosan kellene boncolgatni a siker összetevőit, akkor a közönség 30-40 százalékot jelentett. Valljuk be őszintén: játéktudás alapján nem a hatodik helyen voltunk. Akkor még más értéke volt a magyar bajnokságnak.

 

A két kapitány, Papp Antal és Bálint László választ egy ZTE-FTC mérkőzésen.

 

- De mégis hatodik lett a ZTE. E fantasztikus közönségháttér mellett mi volt még a siker receptje?
- Volt egy nagyszerű edzőnk, Szőcs János, aki szakmailag, fizikailag nagyszerűen felkészítette a csapatot. Ez a komplex mentalitás átragadt a Pestről érkezett játékosainkra is. Zalaegerszegnek akkor varázsa volt. Emlékszem: amikor a BEK elődöntőjébe jutott Újpest labdarúgói megjelentek a zalaegerszegi stadion játékoskijárójában, dermedten néztek egymásra: mi van itt? – tették fel egymásnak a kérdést. Fantasztikus, Magyarországon egyedülálló hangulat fogadta őket.
- Az első évben minden fővárosi csapatot megvertetek Zalaegerszegen…
- Lehet, hogy nem vettek komolyan bennünket. Utána hajtotta őket a visszavágási vágy. Már másképp kezeltek bennünket.
- Mi a véleményed a mostani ZTE-ről?
- Ez már egy másik kor. Nagy a jövés-menés, félévente váltják egymást a játékosok. A mi időnkben részben azért mentek ki a meccsre a nézők, hogy láthassák Bolemányit, Papp Tónit, Mihaleczet, Tóth Gyulát, Prokisch Karcsit, Szabó Rezsőt – sorolhatnám még hosszasan az egerszegieket -, a másik oldalon Albert Flóriánt, Fazekast, Benét, Kocsis Lajost, s a többieket. A mai csapatból csak Kocsárdi Gergőt és Vlaszák Gézát ismerem. Volt egy játékos, aki elkerült Zalaegerszegről. Balázs Zsoltban láttam fantáziát. Már ő sincs itt. Ez a csapat már nem az a ZTE.

E.E.

(Folytatjuk)

A riportsorozat korábbi részei olvashatók honlapunkon: www.zalatajkiado.hu
A cikk eredetileg 2012. november 15.-én jelent meg a Zalatáj nyomtatott változatában.

 

Soós István: - Ez a csapat már nem az a ZTE.

 

Ide kattintva az eddig megjelent összes rész elolvasható!