Zárt kapus meccsek jönnek divatba (2019.09.24.,12:45)

 

Szlovák öröm, magyar bánat, de mindkét szövetség fizetni fog…

Fotó: MTI

 

A magyar mellett a szlovák szövetséget is megbüntette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a két ország válogatottjának szeptember 9-i, budapesti mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.
    A szlovákoknak október 10-én, a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőjüket kell nézők nélkül lejátszaniuk, emellett 20 ezer eurós (6,65 millió forint) bírságot is kell fizetniük.
    A szlovák szövetség amellett, hogy az UEFA fegyelmi testületétől kapott tájékoztatásról beszámolt, jelezte: fellebbez az ítélet ellen, és minden lehetséges jogi eszközzel igyekszik elérni, hogy ott lehessenek a szurkolók a nagyszombati (trnavai) stadionban.
    Pénteken derült ki, hogy a magyar szövetségnek (MLSZ) a 2-1-es szlovák győzelemmel zárult mérkőzésen elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt zárt kapuk mögött kell megrendeznie Azerbajdzsán ellen október 13-án a hazai Európa-bajnoki selejtezőjét, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak. Az MLSZ is jelezte, hogy fellebbezést nyújt be, és ezzel párhuzamosan kéri a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók azonosítását.
    Az UEFA egy harmadik szövetséget, a románt is zárt kapus büntetéssel sújtotta, ugyanúgy a szurkolók rasszista viselkedése miatt. A rájuk kiszabott pénzbírság, 83 ezer euró, azért súlyosabb, mert a drukkerek a pályára rohantak a spanyolok ellen 2-1-re elveszített Eb-selejtezőn, emiatt a játékot is meg kellett szakítani. Az F csoportban harmadik románok október 15-én a negyedik norvégok elleni Eb-selejtezőn nem engedhetnek be nézőket a bukaresti találkozóra. (Forrás: MTI)

 

* * *

Trianon is focizik

 

Zárt kapuk mögött kell megrendezni a Szlovákia-Wales, Románia-Norvégia, Magyarország-Azerbajdzsán EB-selejtező mérkőzéseket.
Magyarország, Szlovákia, Románia… Mi a közös nevező a három ország esetében? Hát a rasszizmus, mint az UEFA indoklásában szerepel. Szerintem itt nem rasszizmusról van szó, sokkal inkább nacionalizmusról, esetleg sovinizmusról. S ez miből táplálkozik ebben a három országban? Volt egyszer egy Habsburg-Magyar Monarchia, s lett egy Trianon. Magyarország elveszítette, Románia megkapta Erdélyt, Magyarország elveszítette Felvidéket, ami ma Szlovákiát gazdagítja.
Szó sincs tehát rasszizmusról, ez egy egészen más jelenség, de hát ezt hogyan is érthetnék az UEFA méltóságos urai. Nekik nem volt ilyenben részük.
Még szerencse, hogy Ukrajna nem a mi selejtezőcsoportunkban szerepel.

E.E.