Zalán is áthalad a Giro d’ Italia mezőnye (2019.06.28.,8:30)

Nagyszerű hírverés a megyének

 

A világ egyik legnézettebb sporteseménye.

 

Fővárosi időfutam után Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokkal folytatódik a jövő évi Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny.
A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában tartott sajtótájékoztatón ismertetett útvonal alapján az első szakasz 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul.
A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv.
A harmadik, 197 kilométeres szakasz Székesfehérváron kezdődik, a Balatont Balatonfürednél éri el, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, az olasz körversenyt akár napi 3-400 ezer szurkoló nézi az utak mentén, míg a televízióban meg lehet mutatnia világnak Magyarország látványosságait, tájait és műemlékeit.

 

Szabó Tünde: - Mérföldkő a magyar kerékpársport történetében.

 

„Remélem, jövőre itt is több százezer ember kinn áll az út mentén boldogan, és évek múltán is büszkén emlékszik vissza, hogy látta a Giro d'Italiát” - fogalmazott Révész, aki egyben a szervezőbizottság vezetője is.
Kiemelte, hogy a Giro fókuszba helyezi a sportágat Magyarországon, segíti a hazai kerékpározás térnyerését, elfogadottságát. Hozzátette: bízik benne, hogy a fiatal és tehetséges generáció tagjai közül Peák Barnabás, Valter Attila vagy Dina Márton a mezőnnyel tekerhet az útvonalon, amelyet szerinte a jövő évi Giro legszebb szakaszai közé sorolnak majd.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kerékpársport történetében mérföldkőnek számít a Giro magyarországi rajtja, amely a világ egyik legnézettebb, legjelentősebb és legnépszerűbb sporteseménye.
Jelezte, viadalhoz kapcsolódó szervezési feladatok nem átlagosak, de a magyar rendezési képesség is kiemelkedő.
Leszögezte, az idelátogatók és a tv-nézők nemcsak évek, de évtizedek múltán is emlékezni fognak a nagy rajtra, és „szerte a világban elviszik Magyarország jó hírét”.

 

A magyarországi útvonal…


Mauro Vegni, a Giro d'Italia versenyigazgatója felidézte: az elmúlt években Dublinban, Amszterdamban és Jeruzsálemben városi egyéni időfutamot rendeztek, a bevált módszert folytatták idén Bolognában, és a budapesti Grande Partenza nyitó akkordja is ez lesz.
Kiemelte, az időfutam-specialistáknak kedvező rövid táv utolsó másfél kilométere 4 százalékos emelkedővel zárul. Így már ezen kioszthatják a legjobb hegyi menőt illető kék trikót az összetett elsőt illető rózsaszín, a sprinterek pontversenyében első ciklámen és a legjobb fiatalt illető fehér trikó mellett.
Kifejtette, a második, enyhén dombos szakasz csodálatos tájakon vezet, s bár 23 kilométerrel a cél előtt érinti a pannonhalmi Apátságot, ezzel együtt is a sprintereknek kedvez majd várhatóan. Szintén sík etap lesz a harmadik, ahol ugyancsak mezőnyhajrá várható, s szintén remek országimázsnövelőnek nevezte.
Paolo Bellino, a Giro d'Italia-t szervező RCS Sport igazgatója kiemelte: több mint 200 országban évről évre mintegy 800 millió tv-néző követi a viadalt. Mint mondta, a Giro kétféle örökséget hagy maga után: egyrészt az ország kiállhat a világ elé és megmutathatja magát, másrészt az olasz körverseny által elvetett magból új kerékpáros generáció születhet, amelyből a jövő nagy versenyzői nőhetnek ki.

 

A Giro trófeája.

 

Tarlós István főpolgármester levelében kiemelte: a főváros valódi nagyhatalom sportversenyek rendezésében, és kiváló tömegsportrendezvények házigazdájaként is ismert.
Szilasi László, a 2020-as magyar Giro-projekt szakmai vezetője az MTI-nek elmondta, a nagykanizsai befutó utáni lesz az olasz körverseny történetének legnehezebb transzfere. Először fordul elő ugyanis az, hogy külföldi helyszín után másnap Olaszországban megy tovább a verseny. Ezúttal kedden már Szicíliában állnak rajthoz a kerekesek.
A sármelléki reptérről hétfőn este két charterjárat és egy cargo-repülőgép szállítja a karavánt Szicíliába, míg a csapatok a versenyzéshez nélkülözhetetlen egy-egy buszt, kamiont és autókat már eleve oda küldik, hiszen ennyi idő alatt Magyarországról nem lehetne ennyi járművet átszállítani.
Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

 

Mauro Vegni versenyigazgató.