Zalaegerszeg történetének egyik legnagyobb beruházása

Letették az új uszodakomplexum alapkövét

(2019.03.14.,14:40)

 

Már bontják a régi 50 méteres szabadtéri medencét.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan a magyar kormány a jövőben is stratégiai ágazatként tekint a sportra, a verseny- és szabadidősportok támogatása mellett a létesítményfejlesztés is a legfontosabb célok között szerepel - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.
Szabó Tünde a Modern városok program keretében megvalósuló új uszodakomplexum alapkövének letételekor úgy fogalmazott: a kormány folyamatosan kiemelt figyelmet és jól kiszámítható támogatást garantál a sport valamennyi területére.
A jól működő klubok kiemelt műhelytámogatást kapnak, az edzők a megfelelő megbecsülés mellett folyamatosan képezhetik magukat, az utánpótlás-nevelésre pedig soha nem látott figyelem irányul. Az egyre szervezettebb és hatékonyabb rendszer biztosítja, hogy egyetlen tehetséges gyerek se kallódjon el - jelezte Szabó Tünde.
Az államtitkár megjegyezte: egy nappal a nemzeti ünnep előtt meg kell emlékezni arról, hogy 1848-ban a magyar történelemben korábban soha nem látott erővel tört felszínre az új, a jobb, a szebb utáni vágyakozás. A résztvevők „a maguk erejéből, a maguk tudásának felhasználásával, korlátok nélkül kívánták elérni a náluk szerencsésebb nemzetek fejlettségi szintjét”, ma pedig megvan a kellő erő, a tudás, és az ország végre töretlen fejlődési pályára állt a saját erejéből.

 

Az ünnepélyes „alapkőletétel”… (A fotó rákattintva nagyítható.)

 

Szabó Tünde szerint a hosszú előkészítés után megvalósuló új zalaegerszegi fedett uszoda, tanuszoda és városi strand nemcsak a város, de az egész régió számára óriási lépés, az ország „képzeletbeli uszodatérképén” megszűnik egy újabb fehér folt. Zala megyében ez lesz az első minőségi, nemzetközi versenyekre is alkalmas, 50 méteres, 10 pályás medence.
Az úszás azonban nemcsak az egészséges életmód tökéletes eszköze, az egyik leghatékonyabb egészségmegőrző tevékenység, de életmentő készség és képesség is. Éppen ezért fontos, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni, amire kormányprogram is készült a Magyar Úszó Szövetség támogatásával - említette az államtitkár.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere felidézte, hogy 1956-ban nyílt meg a zalai megyeszékhelyen a városi strand, majd 1969-ben a fedett uszoda, de mindez mostanra elavult és kicsi is lett a sportoláshoz. A Modern városok program tette lehetővé, hogy egy új uszodakomplexumot álmodjanak, de nem titkolta, hogy nagyon hosszú, több mint három éves előkészítés után indulhatott el csak idén év elején a kivitelezés.
Az összesen mintegy 9,5 milliárd forintból, száz százalékos állami támogatással megvalósuló beruházás kivitelezését a ZÁÉV Zrt. nyerte el európai uniós közbeszerzési pályázaton. A város történelmének egyik legnagyobb beruházásának számít, ami három ütemben, a tervek szerint 2022 elejére készülhet el.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról tett említést, hogy a 60 ezres Zalaegerszegen jelenleg mintegy 11 ezer fiatal tanul, illetve további 84 település csaknem 90 ezer lakosa tartozik a járáshoz. Az új létesítmény arra ad lehetőséget, hogy minden fiatal megtanulhasson úszni - jegyezte meg.
Az ünnepélyes alapkőletételen többek között jelen volt dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, dr. Medvigy Mihály, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatója, Gecse Péter alpolgármester és Bali Zoltán önkormányzati képviselő. (Forrás: MTI, Zalatáj)

 

Madártávlatból… Az új uszodakomplexum látványterve (rákattintva nagyítható).