Zalaegerszeg, s a térség motorja lehet a tesztpálya

Vigh László a beruházás miniszteri biztosa

(2016.10.12., 13:25)

 

Vigh Lászlót (balról a második) miniszteri biztossá nevezték ki. Mellette dr. Sifter Rózsa, valamint Balaicz Zoltán és dr. Pál Attila.


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2016. október elsejétől a Jedlik Ányos terv végrehajtásához kapcsolódóan a Zalaegerszegen létrehozásra kerülő önvezető járművek tesztpályájának megvalósításával összefüggő feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Vigh Lászlót, Zala megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselőjét. (A témát érintő korábbi cikkeink az oldal alján.)
Az ezzel kapcsolatos feladatok ismertetése volt a témája ma délelőtt a Zalaegerszegen megtartott sajtótájékoztatónak. A Városházán Vigh László elmondta, hogy Orbán Viktorral folytatott beszélgetése során kérte fel a miniszterelnök erre a feladatra, ezt követően nevezte ki Varga Mihály miniszter.
A képviselő tájékoztatása szerint egy állami cég alakult a tesztpálya kivitelezésére és üzemeltetésére. A beruházás megvalósítása során jelentős feladatok várnak a Zala Megyei Kormányhivatalra, Zalaegerszeg Város Önkormányzatára és a Zala Megyei Önkormányzatra, sokat segíthetnek például az engedélyezési eljárásokban, mellette fontos koordinálási szerepet is betölthetnek.
A miniszteri biztos szerint a pontos ütemterv a közbeszerzési eljárások függvénye is. Mint mondta, a 250 hektáron megvalósuló beruházás nyomán egy valóságos kis város jön létre, amely Zalaegerszeg motorja lehet, a megyeszékhely, a megye és a régió fejlődését szolgálja.
Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a Zala Megyei Kormányhivatal valamennyi érintett szakhatóságának segítségére számíthat a beruházás.

 

Valóságos kis város jön létre.

 

Balaicz Zoltán polgármester felidézte azt a közös munkát, amit Vigh Lászlóval végeztek azért, hogy ez a 40 milliárd forintos beruházás Zalaegerszegen valósulhasson meg. Véleménye szerint a zalaegerszegi választókerület országgyűlési képviselőjének miniszteri biztossá történt kinevezése garancia arra, hogy határidőre elkészüljön a tesztpálya.
A város polgármestere ezt követően részletesen szólt arról, hogy milyen feladatai lesznek Zalaegerszegnek a beruházás kapcsán. Az anyagi javak (10 milliárd forint) biztosításán túl gondoskodnia kell a szakemberekről, a megfelelő szakképzésről és az egyetemi képzésről. Kiemelten támogatják a közép- és felsőfokú képzést, mérnöki ösztöndíj keretet hoznak létre. A Pannon Egyetemen beindítják a tesztmérnöki képzést, a ZÁÉV egykori munkásszállóját is átalakítják és felújítják, szálláshelyeket biztosítva ezzel.
Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke szerint jelzésértékű a kormány döntése. Mint mondta: „Nem halat kaptunk, hanem horgászbotot, amelynek végét határozott kézzel a miniszteri biztos fogja, s van egy jó szákoló mester a polgármester személyében.” A beruházás több száz kvalifikált munkaerőt igényel. A tesztpálya létesítése és működtetése összetett feladat. Ennek megoldásában segédkezik a megyei közgyűlés, hiszen szerepkörében új feladatként jelentkezik a vidék gazdaságfejlesztése.

E.E.

 

A tesztpálya látványtervével a vezetők.

 

40 millárdos beruházás (2016.05.20)

Indul a beruházás (2016.09.19)