Zalaegerszeg polgármesterének tájékoztatója (2020.04.08.,11:45)

 

Balaicz Zoltán folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

 

Eredetileg április 9-én tartottuk volna a soron következő képviselő-testületi ülésünket, azonban a veszélyhelyzet miatti különleges jogrend ideje alatt sem az önkormányzati bizottságok, sem pedig a közgyűlés nem ülésezhetnek. A testületek jogköreit a polgármester gyakorolja, aki kihirdetheti a határozatokat és a rendeleteket, valamint azok módosításait.
Ugyanakkor Zalaegerszegen mindig is fontosnak tartottuk egymás tiszteletét, ezért amellett, hogy minden nap részletesen tájékoztatom írásban a kormánypárti és ellenzéki frakcióvezetőket, képviselőket a járványügyi védekezés lépéseiről, a bizottságok és a közgyűlés helyett meghozott döntések előtt egyeztetést folytattam a frakciókkal. Összehívtam a Tulajdonosi Tanácsadó Testületet, valamint a Frakcióvezetői Értekezletet, ahol a kormánypárti és ellenzéki képviselőkkel áttekintettük valamennyi előterjesztést, és ezután hirdettem ki a döntéseket a tegnapi napon.
A döntésekről a veszélyhelyzetre való tekintettel most egy virtuális ZEGINFO-n számolok be Nektek.
Módosult a 2020-as városi költségvetés, a korábbi bejelentésnek megfelelően az idei városi fesztiválokra és rendezvényekre szánt összegekből 50 millió forintos járványügyi védekezési költségvetési sort hoztunk létre. Azt már korábban is jeleztük, hogy a koronavírus miatti világjárvánnyal együtt járó rendkívül súlyos világgazdasági válság hatásai, valamint az üzletek bezárása, gyárak leállása következtében jelentősen csökkenő iparűzési adóbevétel miatt hamarosan teljesen új, lecsupaszított városi költségvetést kell készítenünk, figyelembe véve azt is, hogy önkormányzatunknak is ki kell vennie a részét a szolidaritás jegyében az országos járványvédelmi és gazdaságvédelmi, munkahelyvédelmi intézkedésekből. Az előkészítő munka már zajlik.
Szintén korábban bejelentettük, hogy a veszélyhelyzetre való tekintettel április 1-től 50 százalékkal csökkentjük az önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérleti díját a korlátozási intézkedéssel érintett bérlőknek, vállalkozóknak. Az erre vonatkozó határozat visszamenőlegesen most lépett életbe.
Módosult az Egerszeg Kártyáról szóló rendelet, a kedvezmények körébe bekerült a Göcseji Múzeum és a Göcseji Falumúzeum.
A településszerkezeti terven és az építési szabályzaton átvezettük mindazokat a jövőbeni elképzeléseket és beruházási javaslatokat, melyek az elmúlt időszakban felmerültek.
A Magyar Posta Zrt. jelezte, hogy ezután is működtetni kívánja a zalabesenyői városrészben (Besenyő u. 20.) lévő postahivatalt, az ehhez szükséges ingatlant az önkormányzat biztosítani fogja.
Köznevelési szerződést kötöttünk óvodai feladatok ellátására Kiskutas Község Önkormányzatával, így az ottani gyermekek ezután már hivatalosan is körzetesként felvehetőek lesznek az érintett óvodába.
Májusban kellett volna elfogadni az önkormányzati cégek 2020-as üzleti tervét, azonban a bizonytalan helyzet miatt ezt őszre halasztottuk. A legtöbb önkormányzati céget rendkívül negatívan fogja érinteni a világjárvány és a gazdasági válság (a bérlők felmondanak, a sportcsarnok zárva, sportesemények nincsenek, az uszoda zárva, az AquaCity nem nyit ki, fesztiválok és rendezvények nem lesznek, stb.).
Idén emlékezünk Zalaegerszeg 1885-ös rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 135 éves jubileumára. Szerettük volna az évfordulót méltó módon megünnepelni, azonban a veszélyhelyzet miatt erre mostanában nem lesz lehetőségünk. A Város Napjához kapcsolódóan május 15-én tartottuk volna az Ünnepi Közgyűlést, ezt egyelőre október 22-re halasztottuk.
A rendeletben foglalt határidők miatt döntenünk kellett a kitüntető címek adományozásáról.
Sport mecénása díjban részesül a Szerszámsziget Kft.
A Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntetésből évente kettő adható ki. Idén elismerésben részesül a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság a város közbiztonságáért végzett kiváló munkájáért, valamint Horváth Attila, az idén 125 éves Zrínyi Miklós Gimnázium nyugállományba vonuló igazgatója a több évtizedes tanári és vezetői munkájáért.
2020-ban Zalaegerszeg Díszpolgára Mányoki Attila hosszútávúszó lesz, aki egyedüli magyarként, a világon 18-dikként teljesítette az Ocean's Seven sorozatot (hét tenger, hét kontinens – hét tengerszoros átúszása).
A járványügyi védekezés zalaegerszegi lépéseiről ezután is rendszeresen beszámolok, májusban pedig újra tájékoztatást adok egy virtuális ZEGINGO-n az akkori közös döntéseinkről.
Vigyázzunk egymásra!
Zalaegerszeg, 2020. április 7.

Balaicz Zoltán
polgármester