Zalaegerszeg jól gazdálkodik a lehetőségekkel (2019.05.14., 8:55)

Ünnepi közgyűlés és kitüntetések átadása

 

A Pro Urbe díjjal kitüntetettek (az első sorban balról): a Zalaszám Kft. képviseletében dr. Szász Péter, a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend részéről Francoise Debeaupte és dr. Császár Tamás. A hátsó sorban (balról) Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke, Balaicz Zoltán, dr. Kövér László, Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott. (A fotó rákattintva nagyítható.)

Fotó: MTI – Varga György

 

1885. május 13-án lett rendezett tanácsú (mai fogalmainkkal élve megyei jogú) város Zalaegerszeg, így a Város Napja is ehhez a dátumhoz, illetve az ahhoz legközelebb eső péntekhez igazodik. A dicső múltra méltó ünnepségsorozattal emlékeznek, amely a Város Napjával vette kezdetét május 10-én, és az Egerszeg Fesztivállal fejeződik be június 7-8-9-én.
A Város Napjának reggelén közös ima volt Zalaegerszegért és minden polgáráért a Mária Magdolna Plébániatemplomban, ahol a római katolikus, a református és az evangélikus egyház helyi képviselői mondtak áldást, majd megkoszorúzták az első polgármester, Kovács Károly (1885-1895) emlékkövét.
A Város Napja alkalmából a hagyományoknak megfelelően ünnepi közgyűlésre került sor a Díszteremben. Megtekintették a rendezvényre készült kisfilmet, műsort adott Berkes Dániel a tanítványaival, majd ünnepi beszédet mondott Balaicz Zoltán polgármester és dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Kövér László azt mondta, Európa sorsdöntő választás előtt áll: „arról kell döntenünk, hogy jövőnket az illegális migráció árnyékában, a demokrácia és a jogállamiság feladásával, életmódunkról lemondva, közösségeinket más hitnek és más kultúrának alávetve éljük, vagy megőrizve otthonunkat, nemzeti összetartozásunkat továbbra is magunk döntünk a sorsunkról”.
Hozzátette, sokan azt mondják, hogy fogadjuk el, más népek és kultúrák „veszik át a helyünket”, mert ez a történelmi szükségszerűség, és szívesen lebontanák a kerítéseket is, amelyek Magyarországot és Európát védelmezik.

 

Dr. Kövér László mondott ünnepi beszédet.

Fotó: MTI – Varga György

 

„Mi azt mondjuk, ezzel ezeréves történelmünket tagadnánk meg, önmagunkat adnánk fel” - hangsúlyozta a házelnök. Kövér László kiemelte: Európa és Magyarország jövője az európai és a magyar emberek kezében van. A 2010 óta eltelt szűk évtized is megmutatta, hogy kemény munkával, és ha kell, a küzdelem vállalásával meg tudjuk fordítani a dolgok állását - közölte. Hozzátette: „Magyarországon 2010 óta nagyot és jó irányba fordult a világ”, sok évtizedes problémákat sikerült feloldani. Csökkent a munkanélküliség, az államadósság, az infláció és a megélhetés számos költsége, miközben nőtt a gazdaság teljesítménye, növekedtek az átlagbérek, a nyugdíjak és emelkedett a családok támogatása. Kitért arra is, hogy a nemzet nagy lehetősége a vidék, amely egyszerre jelenti a falvak és a városok lehetőségeinek bővítését. A kormányzat ezért vállalta át Zalaegerszeg kétmilliárd forintnyi adósságát és ezért ítélt meg a zalai megyeszékhelynek a Modern városok program 3800 milliárd forintos fejlesztési forrásából 221 milliárdnyi támogatást. Ebből 59 milliárd forint már megérkezett a városba, további 2,5 milliárdot pedig infrastruktúrafejlesztésre adott a kormány. A házelnök szólt arról is, hogy Zalaegerszeg jól gazdálkodik a lehetőségekkel. A beruházások közül kiemelte a járműipari tesztpályát, amely lehetővé teszi, hogy a magyar autóipar felkészüljön a jövőre.
Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében a zalai megyeszékhely múltjáról, történelmi és kulturális hagyományairól, valamint a jövőt érintő városépítő célokról beszélt.
„Zalaegerszeg nyugalmat, biztonságot, kiszámíthatóságot jelent az itt élők számára, és közösen kell dolgozni azért, hogy a zalai megyeszékhely ne csak a múlt és a jelen, hanem egyben a jövő városa is legyen” - fogalmazott a városvezető.
Ezt követően került sor a kitüntetések átadására. Pro Urbe díjban részesült a Zalaegerszegen 1928-ban letelepedett Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend, amely 90 éve az egykori Zárda, a mai Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium, és Kollégium fenntartója, továbbá ugyancsak Pro Urbe díjjal tüntették ki dr. Császár Tamást, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház geriátria, krónikus belgyógyászat és rehabilitációs osztályának osztályvezető főorvosát. A Sport Mecénása Díjat a Zalaszám Informatika Kft. érdemelte ki, a kitüntető címet dr. Szász Péter ügyvezető igazgató vette át. A Polgármesteri Hivatal dolgozói közül elismerésben részesült dr. Szente Klaudia, dr. Tóth-Gángó Gabriella, Kustányné László Noémi, Kiss Norbert és Török András.

 

A Polgármesteri Hivatal kitüntetett dolgozói dr. Kovács Gábor címzetes főjegyzővel (álló sor, balról az első), dr. Kövér Lászlóval és Balaicz Zoltánnal. (A fotó rákattintva nagyítható.)