Zala megyében 5,2 százalék az álláskereső aránya

(2018.08.24., 9:50)

 

A kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának épülete.

 

Zala megyében 5,2 százalék volt július végén a nyilvántartott álláskeresők aránya: a mutató értéke az egy évvel korábbinál 0,1 százalékponttal alacsonyabb, míg a júniusinál 0,4 százalékponttal magasabb - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya az MTI-t.
Július végén a megyében 6815 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, 400-zal többet, mint egy hónappal korábban - közölték.
Jelezték: a nyilvántartottak számának emelkedésében szerepet játszott, hogy az országos közfoglalkoztatás, valamint a hosszabb idejű közfoglalkoztatás első üteme június végén lejárt. Az új szerződések megkötése, a szerződések létszámfeltöltése, az álláskeresők közvetítése (főként a szakképzettséggel rendelkezők esetében) hosszabb időt vett igénybe.
A nyári hónapokban - a tanulmányaik befejezése után - az oktatási intézményekben végzett diákok is nagyobb számban jelentkeztek álláskeresőként a kirendeltségeken. Július végén 500 pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, 100-zal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A foglalkoztatási főosztály adatai szerint az év első 7 hónapjában 350 pályakezdő került újonnan a regisztrációba.
Közleményükben tájékoztattak arról is, hogy a munkaadók 500 új, nem támogatott álláshelyet jelentettek be júliusban.
A nyilvántartásból 1,3 ezer álláskereső került ki júliusban: a kilépők közül 700-an váltak foglalkoztatottá, csaknem 350-en támogatás nélkül jutottak munkához. (Forrás: MTI)