Volt egyszer egy Cyklon (31.) (2018.09.14., 8:25)

 

Markó Tamás még ma is aktív. A felvétel három évvel ezelőtt készült egy zalaegerszegi koncerten.

 

Az egykori zalaegerszegi zenekar, a Cyklon pályafutását idézzük fel sorozatunkkal a volt zenészek és kortanúk segítségével. Mint riportunkból is kiderült, a zenekar a zalaegerszegi évek után Budapesten folytatta pályafutását, majd miután frontembereire lecsapott egy-egy fővárosi neves banda, ez a Cyklon megszűnéséhez vezetett.
Előző számunkban a Cyklon utáni időszak zalaegerszegi zenekarai közül a Matt egyik alapító tagjával, Markó Tamással beszélgettünk. Vele folytatjuk a múltidézést.
- A mai zenészek talán el sem tudják képzelni, hogy milyen körülmények voltak akkor az induló zenekarok számára. Gondoljunk csak a felszerelésre…
- Tulajdonképpen saját maguk barkácsolták a ’60-as években a hangszereiket a zenészek, s ez jellemezte a Cyklont is. Szegény Boncz Barnabás, aki szervezőként, vagy népművelőként dolgozott a „színházban” (a színház akkor még nem létezett, csak az épület - szerk.) vett egy erősítőt. Lett is ebből bonyodalom. Szóval ilyen körülmények között zenélt a Cyklon, s mivel jó zenészekből állt, túltették magukat ezen az akadályon is. Méltán lettek a fiatalok kedvencei, s a város is büszke lehetett rájuk.

 

A felső sorban balról Orbán Sándor (Hota), Krecsár Péter, Horváth Péter (Dörge), az alsó sorban Tóth János és Kerekes István egy budapesti énekesnő társaságában.

 

- Úgy emlékszem, úgy másfél évtizeddel ezelőtt megpróbáltátok „visszahozni” a hatvanas éveket Zalaegerszegre! Egy Cyklon nosztalgia koncertet terveztetek.
- Sajnos nem sikerült.
- Miért?
- Volt aki jött volna, akadt, aki… Szerintem ne beszéljünk most erről! Tudod van, aki nem akar visszafelé tekinteni, s ezt el kell fogadnunk. Ha érteni nem is értjük.
- Emlékszel arra, hogy mikor találkoztál először személyesen is a zenekar tagjaival?
- Talán tizenhárom éves sem voltam még, s a Landorhegyen laktunk. A ház előtti parkban fociztak a bátyámmal a fiúk. A hatvanas években már volt vezetékes telefonunk, s a foci után Tóth Jancsi és Kerekes Isti feljött hozzánk. Már nem emlékszem, hogy kivel beszéltek, de számomra nagy élmény volt ez a találkozás. Néhány év múlva pedig már az is megadatott, hogy együtt játszhattam velük a színpadon.

E.E.
(Folytatjuk)

 

Egy farsangi fellépésen a zenekar. A pódium előtt ül Boncz (Jimmy) Barnabás, aki a Cyklon nagy barátja és segítője volt.

 

***

(Köszönettel tartozunk a Göcseji Múzeumnak, munkatársainak, Béres Katalinnak és Megyeri Annának azért a segítségért, hogy a múzeum birtokában lévő egykori Cyklon-fotókat szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátották közlés céljából. S köszönjük a zenekar egykori tagjainak, hogy megosztották velünk és olvasóinkkal az egykori felvételeket. S köszönet jár mindazoknak is, akik ugyancsak archív fotók és észrevételeik, emlékeik segítségével teljesebbé teszik sorozatunkat.)

 

Volt egyszer egy Cyklon (1.) (2017.08.10.)

Volt egyszer egy Cyklon (2.) (2017.08.18.)

Volt egyszer egy Cyklon (3.) (2017.08.23.)

Volt egyszer egy Cyklon (4.) (2017.08.31.)

Volt egyszer egy Cyklon (5.) (2017.09.05.)

Volt egyszer egy Cyklon (6.) (2017.09.08.)

Volt egyszer egy Cyklon (7.) (2017.09.14.)

Volt egyszer egy Cyklon (8.) (2017.09.14.)

Volt egyszer egy Cyklon (9.) (2017.09.14.)

Volt egyszer egy Cyklon (10.) (2017.09.28.)

Volt egyszer egy Cyklon (11.) (2017.10.04.)

Volt egyszer egy Cyklon (12.) (2017.10.06.)

Volt egyszer egy Cyklon (13.) (2017.10.12.)

Volt egyszer egy Cyklon (14.) (2017.10.20.)

Volt egyszer egy Cyklon (15.) (2017.10.25.)

Volt egyszer egy Cyklon (16.) (2017.10.27.)

Volt egyszer egy Cyklon (17.) (2017.10.30.)

Volt egyszer egy Cyklon (18.) (2017.11.03.)

Volt egyszer egy Cyklon (19.) (2017.11.07.)

Volt egyszer egy Cyklon (20.) (2017.11.10.)

Volt egyszer egy Cyklon (21.) (2017.11.14.)

Volt egyszer egy Cyklon (22.) (2017.11.17.)

Volt egyszer egy Cyklon (23.) (2017.12.05.)

Volt egyszer egy Cyklon (24.) (2017.12.14.)

Volt egyszer egy Cyklon (25.) (2018.05.15.)

Volt egyszer egy Cyklon (26.) (2018.05.31.)

Volt egyszer egy Cyklon (27.) (2018.06.05.)

Volt egyszer egy Cyklon (28.) (2018.06.08.)

Volt egyszer egy Cyklon (29.) (2018.06.15.)

Volt egyszer egy Cyklon (30.) (2018.08.09.)