Volt egyszer egy Cyklon (3.) (2017.08.23., 13:30)

Az a legendás kompresszor, mint névadó

 

Gondár Lajos: - Egy született angol, vagy olasz bizonyára mosolygott volna a kiejtésünkön.

 

Sorozatunk előző részében megjelent egy fotó a zenekarról, a fiúk között egy csinos szőke hölggyel, akinek nevét akkor még nem tudtuk. Azóta segítségünkre siettek olvasóink, s elmondták, hogy Frimmel Ágnesről van szó, aki már régóta az Egyesült Államokban él. Sikerült vele e-mailon kapcsolatba lépni. Mint írja, amióta elhagyta Magyarországot, nem tartja senkivel a kapcsolatot. A zenekar énekese volt egy ideig, mielőtt Amerikába költözött.

 

Most már tudjuk, hogy a hölgy a képen Frimmel Ágnes. Azóta kint él Amerikában…

 

Most pedig folytatjuk megkezdett beszélgetésünket Gondár Lajossal, a Cyklon zenekar egyik alapító tagjával, aki időközben pontosította az előző részben megjelenteket, miszerint a botfai zenélése nem a fiúnevelőhöz, hanem egy helyi néptánccsoporthoz köthető, őket kísérte tangóharmonikán.
- Mint említettem Hota (Orbán Sándor - a szerk.) zongorahúrokból készített gitárt, olyan hosszú volt a nyaka, hogy mi csak hólapátnak hívtuk a hangszert - mondja Gondár Lajos.
- Az elmondottakból az tűnik ki, hogy noha mindenkinek megvolt az eredeti hangszere, mégis máson akart játszani…
- Hota akkor inkább basszusgitározott, ezért Apró (Horváth Kálmán - a szerk.) zongorázott. Egyébként ő még most is az egykori Somogyi Bacsó téren (ma Október 6. tér - a szerk.) lakik. Horváth Péter (Dörge) szaxofonozott, Tunyogi Péter (Tunyó) pedig dobolt, én pedig harmonikán játszottam. Később Krecsár Peti (sajnos már ő sem él - szerk.) lett a dobos, mi pedig ketten a Dörgével szaxofonoztunk. (Időközben kaptunk egy korabeli fotót Krecsár Péterről, amit ezúton is köszönünk olvasónknak - a szerk.)

 

Krecsár Péter dobol. Köszönet a fotóért Bartusch Gézának.

 

- Hogyan történt a névválasztás? Miért éppen Cyklon lett a zenekar neve?
- Hota azt javasolta, hogy legyen Contiki… Ellenérv volt, hogy létezett akkor egy ilyen nevű finn zenekar. Az egyik szombati bulira mentünk a KISZ-klubba, s a posta és az egészségház között éppen bontották az utat. Egy hatalmas kompresszorra az volt írva, hogy Cyklon. Egybehangzó volt a vélemény, hogy ez lesz a zenekar neve.
- Hol lépett fel kezdetben a Cyklon?
- A KISZÖV-székházban, aztán a KISZ-klub lett az otthonunk (a Göcsej Múzeum épületében található, a templom felőli oldalon volt a bejárat - a szerk.)

 

A névadó: az a legendás Csepel-motoros Cyklon kompresszor.

 

- Milyen zenét játszottatok az induláskor?
- Főleg Little Richard, Cliff Richard, Beatles számokat, de magyar és olasz dalok is szerepeltek a repertoárban. Magnóról tanultuk be a zenét, s a szöveget. Egy született angol, vagy olasz bizonyára mosolygott volna a kiejtésünkön.

E.E.
(Folytatjuk)

(Köszönettel tartozunk a Göcseji Múzeumnak, Béres Katalin történésznek azért a segítségért, hogy a múzeum birtokában lévő egykori Cyklon-fotókat szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátották közlés céljából.)

 

Az egykori KISZ-klub bejárata napjainkban.

 

Volt egyszer egy Cyklon (1.) (2017.08.10.)

Volt egyszer egy Cyklon (2.) (2017.08.18.)