Volt egyszer egy B-közép... (25.) (2016.11.30., 9:25)

- avagy ki volt a besúgó?

 

Szabó Tibor: - Sokan kerültek bennünket.

 

Most, hogy az ember tapasztaltabb korba lépett, rájön, hogy valóban nem történik semmi sem véletlenül. Mint ahogy az sem, ami Zalaegerszeg labdarúgásában az 1960-as évek végén megesett.
Érett lett a helyzet arra, hogy a ZTE merész célokat fogalmazzon meg. Dinamikusan fejlődött a város, kiváló játékosok kerültek a klubhoz, a megyei tanács vezetője, Ujvári Sándor szerette a sportot és sokat is tett érte. S néhány év múlva már zalai csodáról beszélt az ország. Bajnoki cím az NB II-ben, ezüstérem az NB I B-ben, feljutás az NB I-be. Abszolút újoncként a hatodik helyet megszerezve a zalaegerszegi futballcsapat valóban csodát hajtott végre. S volt ennek az együttesnek egy csodálatos szurkolótábora, a B-közép. Amelyikkel még a fanatikus FTC-szurkolók sem mertek tengelyt akasztani.
Több, mint negyven év elteltével is indulatokat gerjeszt az egykori ZTE B-közép történetének felelevenítése. Sokan kíváncsiak arra, hogy mi is történt valójában, miért indult bírósági eljárás több szurkoló ellen.
Sorozatunkat azzal kezdtük, hogy megszólaltattuk Szabó Tibort, a B-közép egyik vezérét, aki elmesélte, hogyan is alakult ki az a szurkolótábor, amelyik akkoriban felvette a versenyt a Fradi B-középpel. Aztán jelentkezett egy hölgy, aki az egerszegi szurkolótábor markáns tagjának volt az első szerelme, majd megkereste szerkesztőségünket Böcskey Jenő özvegye is. Hogy teljes legyen a kép, Böcskey Jenőt rendszer elleni izgatásért jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélték. E riportokban  elhangzottak olyan mondatok is - szándékosság nélkül - , amelyek félreértésre adhattak okot annak kapcsán, hogy ki, vagy kik voltak ennek a B-középnek a rendőrségi besúgói. Már-már Szabó Tibor is úgy érezte, hogy oldalvágányra siklott az egész sorozat, hiszen a sejtetések mögött nem voltak konkrét nevek, így az olvasó szabadon kombinálhatott. Mint mondta, ha odáig érünk a történések felelevenítésében, részletesen elmeséli, hogy miképpen úszta meg a börtönbüntetést. Folytatjuk beszélgetésünket. (Az előző részek az oldal alján találhatók.)

 

Böcskey Jenő a Kozma utcai tárgyaláson másfél évet kapott.

 

- Te 1974. április másodikán egy év szabadságvesztést kaptál. S elítélték Böcskey Jenőt is…
- Jenő a Kozma utcai tárgyaláson másfél évet kapott. De!... Életbe lépett a korábbi büntetése. 1975. karácsonya körül szabadult. Az egerszegi állomáson a szülőkkel és a testvérekkel együtt fogadtuk. Elmentünk a Mikes Kelemen utcai lakásukba, ahová aztán az abban a lépcsőházban lakó főorvos is feljött.
- Megvizsgálni Jenőt!
- Nem. „Csak” köszönteni. Aztán talán érezte is mindenki, hogy lenne mit mondanunk egymásnak, ezért magunkra hagytak minket. Jól felhangosítottuk a rádiót, jót mulattunk, az összes ZTE-nótát végigénekeltük. Kitört belőlünk a visszafojtott indulat. A történethez tartozik, hogy az ítélethirdetés után Bozsa, Herpai, Milla, Szalay Balázs és Hutnik Karcsi REF alá (rendőri felügyelet - a szerk.) került. Egy korábbi cikkben Böcskey egykori barátnője említette: rosszul esett Jenőnek, hogy barátok vallottak ellene.
- Ez nem valószínű?
- Amikor megkezdődött a nyomozás, s bementünk az Ifjúsági Házba, senki nem mert velünk szóba állni. Intettek, kacsintottak, ennyi volt a kommunikáció. A kemény mag önmagára maradt. Miután felfüggesztett börtönbüntetést kaptam, mehettem bárhová. De a REF alá helyezett barátok nélkül hová mehettem volna egyedül? Én bemehettem ugyan az Ifjúsági Ház presszójába, a többiek az árkád alatt várakoztak kint. Vittem nekik ki a piát… A pincérek elnézőek voltak. Amikor elmentek a rendőrök - mert azok gyakran megfordultak ott -, ők segítettek kivinni az italokat. Sokan kerültek bennünket, de megemlíteném Büki „Kiccsét”, az úszót, a Farkas-ikrek közül főleg „Kulit”, akik szóba álltak velünk. Markó Feri barátom haverja, Pados Feri és Gál Lajos kárpitos is tartotta velünk a kapcsolatot.
- A két utóbbi aztán disszidált…
- Valóban. S hogy el ne felejtsem: Nagy Pista, „Bilux” is megmaradt havernak.
- Neked nem fordult meg a fejedben, hogy útnak indulj?
- Én Egerszeget sem tudom elhagyni, nem hogy Magyarországot.

E.E.
(Folytatjuk)

 

Az Ifjúsági Ház, ahová a B-közép REF alá helyezett tagjai nem mehettek be.

 

Ide kattintva az interjú első része olvasható!

Ide kattintva az interjú második része olvasható!

Ide kattintva az interjú harmadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú negyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú ötödik része olvasható!

Ide kattintva az interjú hatodik része olvasható!

Ide kattintva az interjú hetedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú nyolcadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú kilencedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenegyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenkettedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenharmadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizennegyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenötödik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenhatodik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenhetedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizennyolcadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenkilencedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú huszadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú huszonegyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú huszonkettedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú huszonharmadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú huszonnegyedik része olvasható!