Volt egyszer egy B-közép... (19.) (2016.07.12., 8:10)

- avagy ki volt a besúgó?

 

Szabó Tibor: - Az első NB I-es szezon utolsó mérkőzésén felejthetetlen volt Szabó Rezső alakítása.

 

Most, hogy az ember tapasztaltabb korba lépett, rájön, hogy valóban nem történik semmi sem véletlenül. Mint ahogy az sem, ami Zalaegerszeg labdarúgásában az 1960-as évek végén megesett.
Érett lett a helyzet arra, hogy a ZTE merész célokat fogalmazzon meg. Dinamikusan fejlődött a város, kiváló játékosok kerültek a klubhoz, a megyei tanács vezetője, Ujvári Sándor szerette a sportot és sokat is tett érte. S néhány év múlva már zalai csodáról beszélt az ország. Bajnoki cím az NB II-ben, ezüstérem az NB I B-ben, feljutás az NB I-be. Abszolút újoncként a hatodik helyet megszerezve a zalaegerszegi futballcsapat valóban csodát hajtott végre. S volt ennek az együttesnek egy csodálatos szurkolótábora, a B-közép. Amelyikkel még a fanatikus FTC-szurkolók sem mertek tengelyt akasztani.
Több, mint negyven év elteltével is indulatokat gerjeszt az egykori ZTE B-közép történetének felelevenítése. Sokan kíváncsiak arra, hogy mi is történt valójában, miért indult bírósági eljárás több szurkoló ellen.

 

Kiismerhetetlenül cselezett Szabó „Remo”.

 

Sorozatunkat azzal kezdtük, hogy megszólaltattuk Szabó Tibort, a B-közép egyik vezérét, aki elmesélte, hogyan is alakult ki az a szurkolótábor, amelyik akkoriban felvette a versenyt a Fradi B-középpel. Aztán jelentkezett egy hölgy, aki az egerszegi szurkolótábor markáns tagjának volt az első szerelme, majd megkereste szerkesztőségünket Böcskey Jenő özvegye is. Hogy teljes legyen a kép, Böcskey Jenőt rendszer elleni izgatásért jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélték. E riportokban  elhangzottak olyan mondatok is - szándékosság nélkül - , amelyek félreértésre adhattak okot annak kapcsán, hogy ki, vagy kik voltak ennek a B-középnek a rendőrségi besúgói. Már-már Szabó Tibor is úgy érezte, hogy oldalvágányra siklott az egész sorozat, hiszen a sejtetések mögött nem voltak konkrét nevek, így az olvasó szabadon kombinálhatott. Mint mondta, ha odáig érünk a történések felelevenítésében, részletesen elmeséli, hogy miképpen úszta meg a börtönbüntetést. Folytatjuk beszélgetésünket. (Az előző részek az oldal alján találhatók.)
- Említetted, hogy a nagy kedvenced Szabó Rezső volt...
- Igen, akit úgy hívtunk, hogy királyunk, császárunk, őfelsége I. Szabó Rezső. Az első NB I-es szezon utolsó mérkőzésén különösen felejthetetlen volt az alakítása. Az MTK ellen három gólt szerzett, 4-0-ra vertük meg a fővárosi csapatot.

 

A védők gondban voltak, ha ő megindult.

 

- Ünnepelni készült a B-közép egy ilyen csodálatos szezon után, a hangulatot pedig igencsak emelte a budapesti kék-fehérek legyőzése...
- A mérkőzésen előtt megkerestem a ZTE vezetőit, történetesen Vajda Tibor szakosztályelnökkel tárgyaltam. Megkérdeztem: a mérkőzés után be lehet menni a pályára? Igen! - hangzott a válasz. Rossz érzésem volt, ezért amikor a játékosok jöttek ki a mérkőzés előtt, visszamentem, s újra megkérdeztem: be lehet menni? Be! - volt ismét a válasz. A rendőrök viszont más tájékoztatást kaptak. Ezt mi nem tudhattuk természetesen, s a hármas sípszó után berohantunk a pályára ünnepelni a játékosokat és megszerezni a hőn áhított mezeket. Én a Szabó Rezsőét kaptam, Rózsa Pista a Déri Laciét, Bozsa a Prokisch Karcsiét, Böcskey Jenő a Kocsis Tamásét, a Herpai Laci azt hiszem a Gáspár Gyusziét, s ha nem tévedek, Te pedig a Soós Pistáét.
- S ekkor történt az a gyalázatos dolog...
- A békés ünneplést szétverte a rendőrség, csak úgy suhogtak a gumibotok. Különösen egy Mazsola becenevű rendőr volt elemében, rendkívül agresszív módon lépett  fel. Amikor Szabó Rezsőhöz értem, már előttem ütötték Kozári Ottót. A közönség pedig megszólalt: „A Zete csinálta a csodát, zöldre festette a libát!”, vagy: „Hej libások, libások, miért mozog a hálótok? Nem mozog az, kilyukadt, mert négy dugó beakadt.” De aztán keményebb dolgok is elhangzottak, utalva arra, hogy az MTK színe kék-fehér, akárcsak a rendőrautóé és az izraeli lobogóé.

E.E.
(Folytatjuk)

 

A B-közép köszönteni készült a játékosokat, ám a rendőrség szétverte az ünneplést.

 

Ide kattintva az interjú első része olvasható!

Ide kattintva az interjú második része olvasható!

Ide kattintva az interjú harmadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú negyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú ötödik része olvasható!

Ide kattintva az interjú hatodik része olvasható!

Ide kattintva az interjú hetedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú nyolcadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú kilencedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenegyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenkettedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenharmadik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizennegyedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenötödik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenhatodik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizenhetedik része olvasható!

Ide kattintva az interjú tizennyolcadik része olvasható!