Városlátogatás két keréken (2018.08.23., 10:50)

 

Az épülő tesztpályánál a kerékpáros csapat.

 

Vigh László országgyűlési képviselő hagyományt teremtett a kerékpáros látogatásaival választókörzetében.
- Minden településen nem jártam, mert önmagában nem ez a cél. Nagyobb jelentőséggel bírnak a fogadóórák, amelyekre így több idő jut. A program jövőre folytatódik - mondta a képviselő.
Vigh Lászlót augusztus 21-én reggel dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke, Egri Gyula, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió ügyvezetője, Horváth A. Attila, a Zalai Hírlap főszerkesztője, dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója és Besencziné Nagy Kornélia, valamint Dén Dániel politikai és digitális munkatárs kísérte el a kerékpáros városlátogatásra.
A program az épülő Járműipari Tesztpálya fogadóépületénél kezdődött.
- A konferenciatermek rövidesen elkészülnek, a létesítmény készültségi foka 90 százalékos - mondta Vigh László, aki egyébként a tesztpálya miniszteri biztosa.- Ez az épület lesz a központ, ide érkeznek a látogatók. Az épület távolról jól láthatóan egy hatalmas Z-betűt formáz, ezzel utalva az üzemeltető – ZalaZone– elnevezésére.Jövőre már nem járhatjuk be így a pályát. Egyszerre öt cég 70 autóját tudja tesztelni, és a különböző szegmensek között belátásgátlók lesznek.
A technikai épületben Rózsás Péter koordinátor tartott diavetítéses előadást a projekt alakulásáról.
A Járműipari Tesztpálya bejárása után a csapat megtekintette a Sportcentrumban a teke- és teniszpályákat, majd a színház és a kórház következett.

z.t.