Ünnepség a jubileum alkalmából (2016.12.13., 10:20)

10 éves a Varasd és a Zalaegerszeg közötti testvérvárosi kapcsolat

 

Balaicz Zoltán beszédet mond az ünnepségen.

 

2006. december 6-án, a horvátországi Varasd védőszentjének, Szent Miklósnak a napján, a Város Napján került aláírásra a hivatalos testvérvárosi szerződés Zalaegerszeggel.
Varasd és Zalaegerszeg között 1977 óta van baráti kapcsolat, azonban ez hivatalos szintre csak 10 évvel ezelőtt emelkedett.
2016. december 6-án, Varasd Város Napján ünnepséget tartottak a Horvát Nemzeti Színházban, ahol egyben a Zalaegerszeggel megkötött szerződés 10 éves évfordulóját is ünnepelték. Az elmúlt 10 évben kiterjedt kapcsolatrendszer alakult ki a művészetek, a sport, és a gazdaság területén, de a testvérvárosok barátsága akkor ér valamit, ha az a hivatalos szintekről átterjed a civil szervezetekre, az iskolákra, az egyes emberekre és a jövő érdekében a fiatalokra is. Varasd és Zalaegerszeg esetében ez a helyzet!
Az ünnepségen beszédet mondott Andrej Plenkovič, Horvátország októberben megválasztott miniszterelnöke (a dr. Franjo Tudjman által alapított jobboldali Horvát Demokratikus Közösség, a HDZ jelöltje volt), Ivan Vrdoljak, a Horvát Parlament alelnöke, Goran Habuš, Varasd polgármestere és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Az ünnepségen testvérvárosi szerződést írt alá Varasd Város az ugyancsak horvátországi Knin Várossal, melynek 1995-ös visszafoglalásában a varasdi hadtest vett részt.
Az ünnepség után egyeztetést folytattak a közös együttműködés lehetőségeiről a horvátországi Varasd és Knin, a szlovéniai Ptuj és Zalaegerszeg polgármesterei.
A megbeszélés után bemutatták a varasdi adventi vásárt, majd a programot ünnepi szentmise zárta a Szent Miklós templomban, amit közös vacsora követett.
2017-ben Zalaegerszegen is megünnepelik a két település testvérvárosi kapcsolatának 10 éves jubileumát, júniusban horvát delegáció érkezik Goran Habuš polgármester vezetésével, a Városháza előtt pedig felavatják Varasd Város címerét (Zalaegerszeg címere már ott van a varasdi városháza előtt).

 

Varasd… 10 éve Zalaegerszeg testvérvárosa.