Újabb rangos atlétikai verseny Zalaegerszegen (2018.05.16., 9:05)

 

 

Nem sokat pihenhetnek a babérokon a Zalaszám-ZAC sportolói és vezetői. A hétvégi ZÁÉV Kupa után ismét rangos atlétikai esemény házigazdája lesz Zalaegerszeg.
- Szinte nem is érdemes elpakolni a drága berendezéseket, hiszen szombaton 11 órától máris két országos versenyre hívjuk a legjobb magyar felnőtt és az U11-U13 korosztály legjobbjait - osztja meg velünk gondolatait Bella Attila, a szervező bizottság elnöke, a Zalaszám ZAC szakosztályvezetője.
A rövid, pörgős verseny névadó főszponzora a Zalaszám Kft. Dr. Szász Péter igazgató már 1987 óta vállalja egy Zalaegerszegen megrendezett atlétikai verseny szponzorálását.
- Mint lokálpatriota cégvezető tartozom ennyivel a zalaegerszegi sportéletnek. Az meg ugye köztudott, hogy a Zalaszám-ZAC atlétáihoz ennél szorosabb szál is fűz - mondja a verseny névadó főszponzora. - Örülök, hogy néhány versenyszám bekerült a Szuper Liga sorozatba is. Egyébként ez a verseny egyúttal az Országos Nyílt Vidékbajnokság is. Ahhoz pedig külön ragaszkodtam, hogy ezzel az eseménnyel a ZAC alapító atyjára, barátomra, dr. Zumbok Ferencre is emlékezzünk.
A verseny dobogósai a Zalaszám Kft. által felajánlott érmeket kapják.

 

 

A felnőtt verseny keretében rendezi a Zalaszám-ZAC a klub által felvirágoztatott „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb atléta?” országos döntőjét. Ez a verseny hazánk legjobb 10-13 éves atlétapalántáit invitálja Zalaegerszegre. A Zalaszám-ZAC-ot 20 évig irányító Tóth Zoltán szponzorálja a „kicsik” versenyét, amely 7 éve WHC Kupa néven kerül kiírásra.
- Nagy öröm számomra  azt a sok csillogó szemet, azt a sportszerű győzni akarást látni, amit ezektől a palántáktól kapok. S akkor még nem beszéltem a díjak átadásakor érzett örömről - nyilatkozta lapunknak Tóth Zoltán cégvezető.
A rendezők egyébként a 60 és 800 m-es síkfutások mellett távolugró és kislabda hajító versenyszámokat is beiktattak a programba.
A Zalaszám Kupa és a WHC Kupa szombaton 11 órától 14 óra 30 percig tart a Városi Atlétikai Centrumban.