Történelmi lovasfesztivál a keszthelyi Festetics-kastély parkjában (2019.08.16., 9:50)

 

Csodálatos környezet várja a szereplőket és a látogatókat.

 

A főnemesek szokásaival és a lovakkal kapcsolatos programokat szerveznek péntektől a keszthelyi Festetics-kastélyban történelmi lovasfesztivál keretében - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a Helikon Kastélymúzeum igazgatója.
Pálinkás Róbert úgy fogalmazott, hogy a háromnapos rendezvény a kastélyparkban olyan családi programnak ígérkezik, amelyen a főnemesek és a lovak állnak a középpontban.
A magyar-szlovén Interreg program keretéből a Pannon Egyetemmel és két szlovén partnerrel közösen korábban mintegy 260 millió forint európai uniós forrást nyertek a lovas történelmi hagyományok ápolására. Ennek részeként tavasszal mutatták be azt az új postakocsit, ami azóta rendszeresen több órás túrákra viszi Keszthely térségében az érdeklődőket. Ezt a kocsit is láthatják és négyesfogattal akár ki is próbálhatják a hétvégén Keszthelyre látogatók - jelezte az igazgató.
A kocsi névadójaként Kocs község a díszvendég a fesztiválon, ahol a fogatok és lovak szemléje mellett a magyar kocsizás történetével vagy az arisztokrácia lovaglási szokásaival és a falkavadászattal is megismerkedhetnek a látogatók. Az őshonos lovakon kívül solymász- és agarászbemutatót is tartanak, de huszárok, lovagrendek, barokk dámák és szablyavívók is láthatók lesznek Keszthelyen - sorolta Pálinkás Róbert. (Forrás: MTI)