Több mint 5 millió forint gyűlt össze (2017.08.14., 13:55)

Sikeres jótékonysági nap az AquaCityben

 

Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester a mozgássérültek megyei egyesületének is emléklapot adományozott.

 

A jótékony célra befolyt teljes összeg 5.432.000 forint, amelyből a 44 támogató vállalkozás előzetes felajánlásai 3.040.000 forintot, míg a 64 főzőcsapat által gyűjtött pénz 1.460.000 forintot jelentett. Ezek a keretszámok jellemzik a zalaegerszegi AquaCityben augusztus 12-én megrendezett évi rendes jótékonysági főzőnapot, amelyen több rekord is megdőlt.

*

A rendezvényt immár tizenhatodik alkalommal hozták tető alá a rendezők, s a befolyt összegek és a résztvevők számát tekintve is minden idők legsikeresebb Aquacity-s főzőnapjának tekinthető az esemény. A szokásosnál kicsit hűvösebb idő a strandolásnak ugyan nem kedvezett, viszont így még nagyobb hangsúlyt kapott a nemes cél. A hagyományos rendezvény során ezúttal két célra gyűjtöttek a szervezők: a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Fizioterápiás Osztálya medencéjének felújítására és a Zala Különleges Mentők részére. A fizioterápiás medencében eddig évi 5000 esetet láttak el, a tervezett korszerűsítés után közel harmadával növekedhet az ellátott betegek száma. Az utóbbi, 38 fős mentőszervezet katasztrófák esetén Zalaegerszegen is segítséget nyújthat, egyébként pedig a világ bármely pontján bevethető kutató-mentő csoportként. A mostani támogatásból további képzéseket, felszerelések beszerzését tervezik.

 

A kilátóból is látható volt a rendezvény nagyságrendje.

 

Ezen a napon egyébként a strandolók is jól jártak: A zalaegerszegi „Egerszeg kártyás” vendégek 500, míg a vidékről érkezett látogatók 1000 forintért strandolhattak egész nap, s a csúszdákat is korlátlanul használhatták. A létesítményben összesen 2100 vendég fordult meg ezen a napon, a belépőkből 932.000 Ft gyűlt össze.
A főzőcsapatok által készített ételeket a zsűri minősítette, amelyben dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója és Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője is feladatot vállalt. Győztest nem hirdettek, ám valamennyi étel - pörköltek, gulyások, palacsinták, paprikás krumpli… - egyaránt kitűnőre sikerült, így elmondhatjuk, hogy ezúttal is mindenki nyert. Mint ahogy azt is közzétehetjük, hogy a zalai megyeszékhely lakossága ezúttal is olyan mértékű összefogásról tett tanúságot, amely példát mutathat mások számára is. Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester minden főzőcsapatnak emléklapot adományozott.
A városban a következő jótékonysági rendezvényre szeptember 2-án, szombaton kerül sor az Országos Vadpörkölt és Bor Fesztiválon, ahol a vadfőzés keretében a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Onkológiai Osztályának támogatására gyűjtenek a szervezők.

Kép és szöveg: Farsang Lajos