Tiltakoznak az NB II-es klubok (2016.07.15., 13:20)

Szeretnének továbbra is szombaton játszani

 

A ZTE a második fordulóban szerepel először hazai pályán. A Siófok lesz az ellenfél, amelyet tavasszal 3-0-ra legyőzött Egerszegen.  Egyelőre az a kérdés, hogy augusztus 7-én, vasárnap, vagy 6-án, szombaton lesz a találkozó.

 

Július hatodikán jelent meg cikkünk, amelyben az NB II-es labdarúgó-bajnokság 2016/2017-es szezonjával foglalkoztunk annak kapcsán, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség kötelezővé tette a vasárnapi mérkőzésnapot (itt olvasható).
Az MLSZ döntése ellen több érintett klub is tiltakozott. Mint megtudtuk, az egyesületek kéréssel fordultak a szövetséghez, hogy változtassa meg döntését és járuljon hozzá a szombati mérkőzések rendezéséhez.
Ágoston Zoltán, a ZTE FC ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az egerszegi klub is csatlakozott a kéréshez, de nagy reményt nem fűz ahhoz, hogy az MLSZ megváltoztatja döntését.
Az akció szervezője a Csákvár technikai vezetője, Hegedűs Ferenc volt, aki ma délben lapunknak elmondta, hogy a petícióhoz a húsz NB II-es klubból tizennyolc csatlakozott. Az MLSZ e hétre ígért választ, de tegnap még nem született döntés.
Tegnap egyébként levélben érdeklődtünk mi is a szövetség sajtóosztályán:
„Az NB II-es bajnokság 2016/2017-es sorsolásának elkészítése után az MLSZ jelezte a kluboknak, hogy a mérkőzések kötelező játéknapja vasárnap (kivéve a hétközi fordulókat).
Tudomásunk szerint több klub is kéréssel fordult az MLSZ-hez ettől eltérő játéknap (szombat) engedélyezése miatt.
Kérjük, tájékoztassanak bennünket arról, hogy mi az MLSZ álláspontja a kérelemmel kapcsolatban.
Szíveskedjenek arról is tájékoztatást adni, hogy mi indokolja a kötelező vasárnapi játéknapot.
Segítő közreműködésüket előre is köszönjük!”
Ma 13 óráig nem kaptunk választ levelünkre, s többszöri próbálkozás ellenére telefonon sem tudtuk elérni a sajtóosztályt.

E.E.

 

Ha az MLSZ továbbra sem veszi figyelembe a szurkolók érdekeit, azok egyre inkább elfordulnak a bajnoki mérkőzésektől. Függetlenül a sikeres EB-szerepléstől.