Szent István napi szentmise (2018.08.15., 9:30)

 

A Szent István kápolna.

 

A megyeszékhely környékének egyik legnagyobb érdeklődéssel várt, nagy múltra visszatekintő Szent István napi szentmiséje a Kápolnahegyhez köthető.
Itt található ugyanis az államalapító királyunk nevét viselő hegyi kápolna, amely évszázadokon keresztül Pethőhenye község közigazgatási területéhez tartozott. Néhány éve aztán Zalaegerszeghez csatolták egy helyi népszavazás következményeként, ám a hitélet irányítása továbbra is a nemesapáti, illetve a zalaszentiváni plébániához tartozik.
Pethőhenye búcsúnapja augusztus 20-a, kötődve Szent István ünnepéhez. Évtizedek óta délelőtt 11 órakor kezdődött a szentmise, tavaly azonban megváltozott az időpont.
Szeghy Csaba plébános arról értesítette lapunkat, hogy hasonlóan az elmúlt évhez idén is 15 órakor kezdődik a szertartás.
Szeghy Csaba a Zalatájon keresztül is arra kéri a híveket, hogy az eddigi évekhez hasonlóan most is sokan vegyenek részt a csodálatos környezetben fekvő kápolna kertjében rendezendő tábori szentmisén.

(e)