Szadista fiatalkorúak Egerszegen (2017.01.18., 12:20)

 

Az ügyészség testi sértés, kényszerítés, valamint személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat.

 

Kiskorú társukat kínozták azok a 16-17 éves, bűncselekmények miatt gyermekotthonban elhelyezett fiatalok, akik ellen nemrég emeltek vádat Zalaegerszegen.
    Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte az MTI-vel szerdán, hogy a három fiatal fiú lopás, rongálás és testi sértés miatt került gyermekotthonba. A kamaszok 2015-ben heteken át, rendszeresen ok nélkül bántalmazták az egyik kiskorú társukat, több alkalommal is előfordult, hogy bírónak vagy ügyésznek nevezték magukat, hogy rugdosással megbüntessék áldozatukat.
    Több megalázó helyzeten kívül a kamaszok egy alkalommal kínzások és kegyetlenkedések közepette ájultra verték a fiút, mert az a szökési tervükhöz nem volt hajlandó kitörni az egyik rács nélküli ablakot. A kiskorút fellocsolták, később pedig a mellkasánál fogva egy törölközővel felakasztották és negyed órát lógni hagyták.
    A megfélemlített és ezért soha nem panaszkodó fiú bántalmazásaira akkor derült fény, amikor egyik társa elmondta a történteket az intézet pszichológusának.
    A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség testi sértés, kényszerítés, valamint személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a fiatalkorú fiúk ellen.

Forrás: MTI