Surányi válságkezelés-igét hirdetett (2021.01.13., 8:10)

 

Dr. Boros Imre: – A jegybank akkoriban nem volt más, mint egy pénzhatalmi főhadiszállás.

 

Igen, a kétszeres volt jegybankelnökről Surányi Györgyről van szó. Először az Antal-kormány szavazott az 1989-ben még tervhivatali elnökhelyettesként tevékeny Surányinak – aki nulla bankközeli múlttal rendelkezett – a magyar jegybank élén „bizalmat”. Jobb, ha később jön el a felismerés mint soha. Az új törvény szerinti jegybankban 1991-ben Surányi már nem kapott megbízatást. Emlékezetes a jegybankelnökként való megtartása érdekében rendezett siratókórus a „bal-szakértők” előadásában. („törvénytelenül leváltották”, noha csak nem bízták meg az új jegybankban, a régiben pedig megszűnt a mandátuma.)
A kései felismerés igazán 1995-ben nyert valóságos visszaigazolást, amikor a hatalomba újra bekerült pártállamiak és hajdani látványellenzékük (SZDSZ) vette át a kormányrudat. Surányi második jegybank elnöksége 1995 február 1-jén kezdődött és hat évig tartott. (előtte Bod Péter Ákost a „demokratikus” hatalom idő előtt kipenderítette, ő pedig az EBRD-ig futott.) A balliberális körökben máig megkérdőjelezhetetlen fórumokon időnként megszólal.  Legutóbb az ATV-ben is. A válságkezelések hatékonyságáról beszélt. Kemény szavakkal illette a kormányzat válságkezelő lépéseit. A cikk írására nem is vetemedtem volna, ha összehasonlításként oda nem veti, hogy a jelenleginél a 2008-2009-es balliberális válságkezelés is sokkal hatékonyabb volt.
Mielőtt azonban 2008-2009-et a jelenlegi helyzettel összehasonlítanám magát Surányi volt jegybankelnököt és partnerét, az egykori pénzügyminisztert, a „csomagoló” Bokros Lajost veszem szemügyre, hiszen ők is válságot, állításuk szerint hatalmasat kezeltek 1995-1998 között. Ki is érdemelték a nyugati pénzügyi szaksajtóban az álomcsapat (dream team) minősítést.
De kezdjünk megismerkedni és főként megbarátkozni az 1994. évi valós gazdasági tényekkel. Ez azért fontos, mert nem csak a messziről jött ember szokott nagyokat füllenteni, de az idő teltével a korabeli történések is balos tálalásban több átalakuláson mennek át. A belépő pénzügyminiszter (Békesi László) a nyert választás után 1994 nyarán a fél világot fellármázta a hírrel, hogy hazánk nagyon nagy bajban van, pedig erre semmi oka nem volt. A rendszerváltás utáni négy év visszaesése (1990-1993) után a magyar gazdaság ígéretes növekedésbe kezdett (1994 +2,9%). A fizetési mérleg kritikus hiánya is visszavonulóban volt, kezdtük a rendszerváltás sokkját kinőni. Mégis jönniük kellett a „nagy” válságot kezelők produkcióinak.

 

Surányi György nulla bankközeli múlttal rendelkezett.

 

A Békesit követő Bokros és Surányi „válságkezelők” ideje alatt az állami termelő vagyon elúszott, de az ebből befolyt devizabevételek ellenére a fizetési mérleg hiánya is krónikus lett, pedig indításként azt állították, hogy a befolyt vagyonértékesítésből törlesztik a felhalmozott külföldi tartozásokat. Ami a vagyonértékesítésből befolyt, csak egy kanyart tett a Szabadság téren (MNB székház) és ment is ki rögtön kamatok formájában. Álomcsapatnyi „válságkezelőink” ugyanis10%-ot pendítettek az infláción és a kamatokon is. (Infláció 1994-ben 18% 1995-ben 28%) A hiteleket  külföldről vettük fel, az infláció a hazaiakat fosztotta meg jövedelmüktől. Amit a belföldtől elvettek, az részben fedezte azt, amit többletkamatként külföldre barátaiknak kifizettek. Az álomcsapat minősítését nem a magyaroktól, hanem a külföldi tőkétől kapták, ezt tudni nagyon fontos. A hazai média viszont ezt visszhangozta.
Barátaik ugyanis a rendszerváltás kapcsán egy kicsit pánikban (ha úgy tetszik válságban) voltak hazánkkal kapcsolatban, mert a választást nem az SZDSZ – a   hazánkba települt politikai rohamcsapatuk – nyerte. Féltek, hogy a mesés hasznot, amit 1973-tól az eladósításunk kapcsán élvezetek, el fogják veszíteni. Az addigra felhalmozott 22 milliárd dollárból a hazai felhasználás talán ha 1 milliárd volt, a többi kamatok és árfolyamveszteség formájában már régen a hitelezőknél landolt, miközben az adósság maradt, mi több, még nőtt is.  Erre az „érzelmi „válságra volt gyógyír Bokros és Surányi, az „álomcsapat”. Valóban mint válságkezelők voltak sikeresek, noha nem nekünk kezeltek válságot, hanem másoknak, külföldi barátaiknak. Nekünk éppen csinálták a válságot (növekvő államdósság, magas kamatok, égig érő infláció, adóemelések, állami vagyon kiárusítás, stb.).
Aztán lázasan nekiálltak az immár hazai válságot kezelni, természetesen a magyarok kárán. Amit lehetett, azt elvonták. A Bokros-csomag erről szólt. Talán még az árvák könnyét is megadóztatták volna hivatkozással a válságra. Kórházi ágyak szűntek meg, megszűnt a finanszírozott fogászi ellátás, Bokros a tervezett tandíj miatt a József Nádor téren oktatta jó modorra a háborgó egyetemistákat. Válságkezelő terrort élt meg a családtámogatási rendszer is. Az „eredmény” nem maradt el. Az 1990-ben látott, már akkor is a természetes pótlást sem biztosító 125 ezres születés becsúszott százezer alá. A lakosság 1990-es átlagéletkora (37,8 év) 1998-ra egy évvel nőtt. Az 1960-as bázisú reálkereset 1990-ben még 142%-on állt, de 1997-re 118%-ra csökkent. Ez volt a Surányi-Bokros duó modellértékű válságkezelése, és kezelői ezért érdemelték meg a „nemzetközi” sajtótól az „álomcsapat” jelzőt.
Az akkor is „nagyon kiegyensúlyozott és objektív” média, a hazai is ezt sugallta. Erre bólogattak a hazai „szakértők” is. A fiatal párok orra elé viszont soha nem dugták a mikrofont, a kérdéssel, hogy a közeljövőben terveznek-e gyereket. Ezek a tények a józan ítéletalkotáshoz a mai ötven év alatti nemzedéknek lényegesek, hogy megértsék: a rendszerváltás után visszatért pártállami-látszatellenzéki balliberális csapat mit művelt. Aki ma 45-50 éves, ezeket a dolgokat fiatal kora miatt nem érzékelte, így megítélni sem tudja, mert ritkán néz utána, pedig erre nagy szüksége lenne.

 

Öltözzön, Békesi úr, aztán küldje be a Bokrost!

 

A 2008-2009-es válságkezelés, amiről Surányi azt mondta, hogy hatékonyabb volt a jelenleginél a legjobban a gazdaságok visszaesésével mérhető. Ebben tényleg a „legjobbak” voltunk, hiszen a 2009-es -6,7%-ot senki nem tudta alulmúlni, sem a volt KGST-országokban – (csehek -2,8%, de a románok is csak -5,5%), míg a lengyelek az évben még 2,8% növekedést mutattak) – sem Nyugat Európában (pl. franciák -2,8%). Ráadásul az akkori  balliberális élcsapat még arra sem tudott hivatkozni, hogy amerikai döglött hiteleket küldték a nyakunkra, mint másutt az EU-ban. Maga Gyurcsány is kifakadt hírhedt „igazság beszédében” (hazudtunk, amit mondtunk, az nem volt igaz). Válságnak nálunk nem is kellett volna jönni, ha az akkori balliberális kormányok nem hágnak át minden ésszerű pénzügyi szabályt egyébként uniós főbiztosi segédlettel. (Joaquín Almunia főbiztos csak a 2010-es kormányváltás után nyitotta ki a szemét és állapította meg a „hatalmas bajt” és tették évekre hazánkat pénzügyi szégyenpadra). Nos ez volt a mostaninál is jobb válságkezelés Surányi szakikon szerint. Ez az agymosó tündérmese a az 1995 és utána születetteknek (húsz évnyi 2022-ben választó korosztálynak) szól, akikre a „haladók” mind potenciális választókra nagyon vadásznak. Őket áltatják andalító demokráciamesékkel is.
Surányitól egyébként nem idegen, hogy gazdaság és társadalompolitikai nézeteit úgy váltogassa, mint más ideális esetben a fehérneműjét, naponta. Amikor jegybankelnök volt és Bokrossal együtt kezelték az általuk keltett válságot, mindenkitől áldozatot kért a „nincs ingyen ebéd” szlogent használva. Ma arról szónokol, hogy igenis van ingyen ebéd, mert mindenkinek garantálni kell a munkavégzés nélküli alapjövedelmet. Ami a mostani válságot illeti szükséges néhány alaptételt leszögezni. Ezt nem a kormány keltette, mint balliberális kormányzás esetén mindig. Ez a válság még csak nem is gazdasági eredetű, hanem a világjárvány következménye és az egész világgazdaságot sújtja. A kezelés elsődleges hatékonyságát azon lehet mérni, hogy melyik országnak sikerült a legkevésbé gazdaságilag visszaesni (úgy tűnik jól álljuk a sarat). Az is fontos, hogy milyen lendülettel indítjuk majd el a gazdaságot, ha ereszt a szorítás. A hazai munkavállalók jó állapotban vannak és készek az újrakezdésre, szinte mindenki a helyén (munkahelyén) van. A minősítésbe az is bele fog tartozni, hogy miként alakul az újrakezdés. Demoralizált (állástalan) emberekkel sokkal nehezebb. A tény, hogy nálunk nem szaladt el az államadósság és nagyrészt hazai forrásokból van. Ez nagyon komoly potenciális versenyelőny.
Mindezen tények ellenére akkor miért is áll elő Surányi válságkezelő ezekkel a mesékkel? A megoldást megtaláljuk a szovjet katonai doktrínában. Sztálin felkészült hadvezérei mellé komisszárokat rendelt, mert nem bízott bennük. A komisszár feladata a parancs közvetítése és a végrehajtás ellenőrzése volt és ha szükséges, feljelentette a parancsnokot. A múlt század harmincas éveiben a parancsnokokból több ezret likvidáltatott is, mert úgy gondolta, már nincs szükség rájuk. Tévedését a finnekkel folyatott dicstelen hadművelet igazolta vissza. Szakmai okoskodásnak helye nem volt, emberélet nem számított. Az ilyesmi a politikában sem idegen. A teljes kormány 1919-ben komisszárokból állt, így is hívták őket, nem minisztereknek.
Kubai szakmai kiruccanásom alkalmából értesültem arról, hogy az ottani jegybankba is komisszárt rendelt Fidel Castro Che Guevara személyében. Ő a tárgyló partnereket az íróasztalára kitett revolverrel fogadta. 1990 után is sokáig működtek nálunk parancsvégrehajtó komisszárok. Közülük Surányi vitte a pálmát. A jegybank akkoriban nem volt más, mint egy pénzhatalmi főhadiszállás, aminek álcából ugyan még fennmaradt a régi neve, Magyar Nemzeti Bank (MNB), noha a névben szereplő egyetlen szó sem volt igaz. Igazi feladata a hazai jövedelmek mind nagyobb hányadának a megbízókhoz történő juttatása, ráadásul nemzeti érdekre hivatkozva.

Boros Imre
közgazdász

 

– Nézd! Ez a Bokros már megint veszi a csomagolópapírt…

Rajzok: Farkas László