Rekonstrukciós munka útlezárással Egerszegen (2018.08.10., 9:05)

 

Tavaly vízvezeték-csere volt, idén gázelosztóvezeték-rekonstrukciós munkát végeznek, majd új aszfaltburkolat lesz.

 

Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. Zalaegerszeg belvárosában ügyfeleinek zavartalan és biztonságos gázellátása érdekében gázelosztóvezeték-rekonstrukciós munkákat végez az augusztus 15. és augusztus 31. közötti időszakban. A gázvezeték csere időzítése kapcsán a szakemberek célja az volt, hogy az még az előtt megvalósuljon, hogy ősszel új aszfaltburkolat kerülne az érintett területre.
A munkálatok a Petőfi utca Tüttőssy utca és Kosztolányi út közti szakaszán zajlanak majd, melyet a vezetékcsere biztonságos elvégzéséhez a gépjármű forgalom elől teljesen le kell zárni. Gyalogos forgalomra az utca egyik oldalán lesz lehetőség.
A Tüttőssy utcai üzletek, lakóépületek és parkolók gépjárművel történő megközelíthetősége a munkavégzés során kisebb korlátozások mellett, de folyamatosan biztosított lesz.
Az útfelbontással járó munkálatok időtartama alatt gázszünet nem lesz, a szolgáltatás a megszokott módon vehető igénybe. Mindössze az ún. átkötés idejére – ami néhány órás időintervallumot jelent – szünetel majd a földgáz-szolgáltatás az érintett ingatlanoknál. Ennek várható időpontjáról az érintettek szórólap útján előzetes tájékoztatást kapnak majd.
A munkálatokban érintett ügyfelei megértését, türelmét ezúton is köszöni a társaság!