Politikailag korrekt beszéd, kettős mérce és a demokrácia (2021.01.22.,11:10)

 

Boros Imre: „A 2020-as amerikai elnökválasztás iskolapéldáját adta a kettős mércének.”

Fotó: archív

 

Manapság sok szó esik a napi politikai és társadalmi életben uralkodó kettős mércéről, amely fogalom jól értelmezhető.
Azt jelenti, hogy pártállásától vagy pillanatnyi érdektől függően ugyanaz a cselekmény, legyen az tettleges vagy verbális, más megítélés alá esik, ha a politikai „mieink” követik el, mint ha mások. Szolgáljon ennek megvilágítására egy régi, valóságközeli szovjet vicc. A Lomonoszov Egyetemen felvételizik egy rendszerkritikus, akkori szóhasználattal „disszidens” szovjet értelmiségi kiváló képességű gyermeke. A bizottság megkapja az ukázt, hogy meg kell buktatni, de nem sikerül, mert mindent tud. Jön a végső (buktatónak szánt) kérdés. Hány hősi halottja volt a nagy honvédő háborúnak. A válasz ismét hajszálpontos. A vizsgaelnök úgy menti meg a reménytelennek tűnő helyzetet, hogy felszólítja a hallgatót: „Tessék őket név szerint felsorolni!” A felvételiző addig is az elvárt mérce felett teljesített, de tovább emelték neki, míg másoknak nem.
Hazai mindennapjaink is tele vannak a kettős mérce alkalmazásával. A zsidó képviselők és kormánytagok listázását indítványozó képviselő kijelentése jogos és heves tiltakozást váltott ki a Ház falain belül és kívül is. A kijelentést akkor mindenki antiszemita megnyilvánulásként értelmezte, beleértve a jelenlegi fővárosi főpolgármestert is. Nemrég ugyancsak ő, a riporter kérdésére, hogy az antiszemita kijelentés tulajdonosa, mostanra már szövetséges megszólalását ma is antiszemita kijelentésnek tekinti-e, határozott nemmel válaszolt. Tipikus esete ez a kettős mércének, hogy a pillanatnyi érdek szabja meg, mit mondunk ugyanarra a jelenségre. Nagyra értékelnék egy olyan felmérést, amely azt vizsgálná, hogy az érintettek, a listázásra kijelöltek hogyan vélekednek erről a kettős mércéről. Ilyen felmérés ma nem létezik. (Talán később elkészül, legyünk optimisták.)

 

Fosztogató, törő-zúzó csőcselék az Egyesült Államokban… A baloldali sajtó ingerküszöbét nem érte a jelenség.

Fotó: MTI/EPA

 

A kettős mércével a világban is gyakran találkozunk. Talán a legaktuálisabb, ha az Egyesült Államokban a közelmúltban történt eseményeket vesszük szemügyre. Az elmúlt év nagy része azzal telt el, hogy az amerikai nagyvárosokban erőszakhullám bontakozott ki. A felfordulás okát a média abban jelölte meg, hogy egy többszörösen büntetett fekete állampolgár – aki ellenállt a rendőröknek – egy intézkedés áldozata lett. Erre hivatkozva indították a Fekete Életek Számítanak (BLM) mozgalmat, amely felsorakozott a már korábban működő Antifa mellé a zavarkeltésben. A politikai bal és médiája a törő-zúzó, bántalmazó aktivistákat kitörő üdvrivalgással fogadta, háttérszervezetei pénzelték őket. Ahol baloldali volt a településvezető, az is megtörtént, hogy a rendőrséget tették felelőssé, és kezdeményezték anyagi források (pénz) elvonását. Egészen más volt a retorika a Capitolium körüli ugyancsak erőszakos ügyekben, Trump elnök mintegy másfél millió hallgatónak szónokolt. A beszéd egy mondatával kérte a gyülekezőket, hogy vonuljanak a Capitolium elé, és hallassák a hangjukat, de békésen, demokratikus és törvénytisztelő patrióta módjára. (Akit érdekel, hallgassa meg a videót, amelyik ezt rögzíti, ha időközben a tech­óriások el nem tüntették.) Szónoklatában Trump kifejezte véleményét, hogy a választásokon durva csalások történtek, ő ezért nem fogadja el az eredményt, noha a hatalmat békés, rendezett körülmények közepette át fogja adni, mert a kongresszusban Bident kihirdették megválasztott elnöknek. Trump békés véleménynyilvánításra történő felhívása mára lázadásra történő felhívásnak minősül. A kongresszusban a BLM- és Antifa-randalírozókat békés, üdvözült arcoknak nyilvánítók Trumpban megtalálták a demokrácia ellen támadót, és azonnal hivataltól való megfosztási eljárást is kezdeményeztek. Trumptól, az ő véleményétől, az általa felkeltett életérzéstől tehát nagyon félnek, őt el kell hallgattat­niuk. Ha az eljárás sikerül, örökre, úgy, hogy hivatalt soha ne is vállalhasson. Neki a véleménynyilvánítás szabadsága mint demokratikus alapjog nem jár. Ráadásul ezt tőle nem jogi fórumok, hanem magáncégek már meg is vonták. Megmutatták, hogy ki uralja a közbeszédet, hát nem a hivatalos hatalmat gyakorló elnök, az már biztos. Ezúttal az eddig csak Soros által megszemélyesített háttérhatalom is nyíltan színre lépett.
A kettős mérce felkent tudorai azonban sokáig próbáltak óvatosak lenni. Valójában nem szívesen alkalmazzák a kettős mércét, csak ha nincs más eszközük. Viszont régóta folyik a közönség idomítása a mit szabad és mit nem szabad mondani jegyében. Ez az a bizonyos politikai­lag korrekt beszéd. Minden olyan téma, amely a háttérhatalom fő letéteményese, a nemzetközi baloldal esélyeit csökkenti, politikailag inkorrektnek minősül, noha általában ezek a közönséget legjobban foglalkoztató és a mindennapokat terhelő, megoldandó témák. Az is a baloldal pillanatnyi érdekei­nek kérdése, hogy mikor mi a korrekt és mi nem korrekt politikailag. Kirívó példa éppen az antiszemitizmus esete.  A zsidóság kérdését még margón is megemlíteni, akár pozitív kontextusban is sokáig nagyon nem volt korrekt. A megszólaló jó esetben „csak” nácinak minősült. Ez az elmúlt fél évtizedben nagyot változott. Ma már szó sem éri a ház elejét, ha a brit Munkáspártban aktívan zsidóznak. A média ingerküszöbét el sem éri, ha Franciaországban zsidó vallású állampolgárok lesznek a dühöngő terror áldozatai. Az, hogy emiatt ezerszámra emigrálnak, tabu. Már nem korrekt erről szólni. A kölni rendőrkapitány sem volt eléggé elővigyázatos és főként korrekt, amikor a szilveszteri randalírozó, nőket erőszakoló migránsokról írta meg jelentését. Hallgatnia lett volna kívánatos, politikailag korrekt módon. Nem tette, rögtön menesztették is.

 

Katonák a Capitoliumnál, Washingtonban. 25 ezer fegyveres biztosította az új elnök beiktatását. A választási csalás alapos gyanúját nem lehet eloszlatni.

Fotó: MTI/AP

 

A politikailag korrekt viselkedés és a kettős mérce furcsa szimbiózisban él. A közönség idomítása alapvetően a politikailag korrekt beszéden keresztül történik. Ennek napi gyakoroltatása a média feladata, amihez a hátteret egy sereg kulturális intézmény és háttérben a jól fizetett „korrektségszakértő” kórus biztosítja. Ők a mindenkori megmondói, hogy politikailag mi a korrekt, és éppen mi nem. Az irányváltás joga is az övék. Izraelt korrekték például korábban szerették, azóta nem szeretik csak, amióta határozottan nemzetállamot épít.
Tekintsünk át néhány, az Európai Unióban pillanatnyilag politikailag korrektnek tartott tételt. Korrekt minden migránst menekültnek mondani, de arról nem korrekt beszélni, hogy nagy részük csak jobb megélhetést keres, szívesen éldegél a befogadók terhére. Nagyon korrekt arról szólni, hogy a népvándorlás alapvető emberi jog, de nagyon inkorrekt intézkedni a határok védelmében. Az Európában őshonos kisebbségek problémáiról szólni nagyon nem korrekt. Nagyon korrekt dolog viszont euró­pai értékekről papolni egy olyan helyzetben, amikor éppen ezekről van a legnagyobb egyet nem értés a közösségben. Kiemelten nem korrekt feltenni a kérdést, hogy a nemzetállamokba telepített nem kormányzati szerveknek minősített (NGO), külföldről ismeretlen forrásokból finanszírozott egységeknek mi a keresnivalójuk, ki finanszírozza őket és miért. Korrekt dolog minden obszcén, alpári írást, színpadi produkciót, performance-ot üdvrivalgással fogadni, ezek negligálása, kritizálása inkorrekt stb. Arra is van megoldás, ha a „mieink” tévedésből eltévesztik az aktuális korrekt beszédet.  
Van hazai példa is bőven, legutóbb az egyik fővárosi kerület elöljárója esett hibába. Hitlert érdemesnek tartotta az 1938-as év embere címre (ő 1936-ot mondott). A megoldás vagy az azonnali kettős mérce, terápia, vagy ha ez az út végképpen járhatatlan, elég egy bocsánatkérés.

 

Magyarországot megtámadták, mert az orosz vakcina ügyében tárgyalt. Most Angela Merkel német kancellár szorgalmazza a kapcsolatfelvételt Moszkvával ez ügyben. A kettős mérce kitűnő példája.

Fotó: MTI/AP


Lassan eljutunk a politikai korrektség, a kettős mérce és a demokrácia kapcsolatához is. A politikailag korrekt beszéd nem egyéb, mint a más nézeteket vallókra kényszerített szellemi, gondolkodási és véleménynyilvánítási korlátozás. Elvárás az is, hogy ezt önkorlátozásként tegyék meg. Ez nem más, mint egy alapvető demokratikus jogosítvány, a szólásszabadság megvonása. Vajon mi  köze van ennek a demokráciához? Ez miként egyeztethető össze a baloldal nagy szellemi ikonja, Voltaire hitvallásával, aki azért harcolt, hogy a neki nem tetsző vélemény is elhangozhasson. A brutális, nyers diktatúrákban  soha nem volt tanácsos saját nézeteket hangoztatni, mert azonnal megtorolták, börtönnel, munka- és átnevelő táborral, esetleg az élet kioltásával is. Nem is nevezték ezeket demokráciának, legfeljebb csak jelzős szerkezettel együtt (népi demokrácia), néha megadták a pontos definíciót is, diktatúra, de az egészet a proletárokra kenték, hogy az övék. Ma is jelzős és nem sima demokráciában élünk, ma úgy hívják, hogy liberális demokrácia. A cél is ugyanaz, a más vélemények elhallgattatása.
A 2020-as amerikai választás ennek iskolapéldáját adta. Az elhallgattatásban még nem is az államhatalom járt élen, hanem az abban leginkább érdekelt nemzetek feletti cégek, amikor a még hivatalban lévő elnöknek tettek lakatot a szájára. Kié is akkor a hatalom, és kik uralkodnak? Mi választottuk őket? A hatalomba választottaknak a senki által nem választott uralmi körök parancsolnak? Csoda-e, hogy az aluszékony európai vezetők egy része is kizökkent a bóbiskolásból (Merkel, Macron). Félnek, ha véletlenül igazat mondanak, majd rájuk is sort kerítenek az uralmat gyakorlók. Érzik, hogy ők nem a király(nő), de még csak nem is tisztek a sakktáblán. A mai helyzetre is igaz, amit tréfaként a szocializmus alaptörvényének mondtunk: „Ne gondolkodj, ha megtetted, ne beszélj, ha ezt is megtetted, le ne írd, de ha ezen is már túl vagy, akkor tényleg ne csodálkozz!”

Boros Imre
(A szerző közgazdász)