Pinafa karácsonyra (2016.10.24., 9:00)

 

„Idén a női nemi szervre emlékeztető díszek lesznek az ünnep sztárjai”.

 

Időnként az az érzése az embernek, hogy újságíróknak álcázva ránk szabadították a zárt elmegyógyintézetek ápoltjait. Ezek a „zsurnaliszták” aztán zúdítják is ránk az idiótábbnál idiótább híreket.
Nemrég arról értesítettek bennünket, hogy pénzdíjas ánusz (végbélnyílás) szépségversenyt rendeznek (itt olvasható), majd néhány nap múlva a 24.hu azt tudatta velünk, nagy fontoskodással a közelgő óraállítás kapcsán, hogy szerencsére ez az aktus idén vasárnapra esik (itt található az írás). Talán szólt már a „cikk” szerzőjének a főszerkesztő, hogy az óraállítás mindig vasárnapra esett.
Most újabb „remekművel” lepett meg a 24.hu bennünket. Közeleg a karácsony, készüljünk tehát méltóképp Jézus születésének ünnepére.
Ezt írja a hírportál:
„Díszítsd idén vaginával a karácsonyfád
A karácsonynak épp úgy vannak trendjei, mint a divatnak. Az alapok: a fenyőfa, a fények, az ajándékozások ugyanazok, de ami a külsőségeket illeti, minden évben más az igazán menő.
Idén például a női nemi szervre emlékeztető díszek lesznek az ünnep sztárjai.
Ha belegondolunk, születés, szeretet, együttlét, boldogság minden egybevág, nem is értjük, miért nem jutott eddig senkinek sem eszébe vaginákkal díszíteni a karácsonyfát. A puha filcből készített díszek több méretben és színben is kaphatók, nekünk a rózsaszínűek jönnek be leginkább.
Tudjuk, korainak tűnik még a karácsonnyal foglalkozni, de mivel a díszek kézzel készülnek, és Kanadából kell megrendelni őket, úgy gondoltuk, jobb ha időben szólunk. (Via Metro)”
Hát… mi is szólunk időben. Vissza kellene menni a diliházba!

E.E.

 

Vaginaminta fehér műfenyővel. Együtt a hülyék karácsonyi kompozíciója.