Országos élvonalban (2018.04.23., 8:40)

Évértékelő a Zalaegerszegi Törvényszéken

 

Önállóságban és kezdeményezésben is élen járnak a zalai bírák - hangzott el az évértékelőn. Jobbról dr. Vándor Virág sajtószóvivő, dr. Makai Lajos, dr. Handó Tünde, dr. Sorok Norbert.

 

A Zalaegerszegi Törvényszék bírái a 2017-es évet értékelő összbírói értekezletet tartottak április 20-án, melyet sajtótájékoztató előzött meg. A vendégeket és a sajtó munkatársait dr. Bartalné dr. Mentes Judit sajtószóvivő köszöntötte, köztük dr. Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét.
Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke a „A jövő elkezdődött…” mottóval indította visszatekintő évértékelését, majd számokkal alátámasztva vonultatta fel a 2017-es év eredményeit. Kiemelte a beszédleíró programok használatát, melyeknek lényege, hogy a diktált szöveg saját szövegszerkesztő felületen, vagy dokumentumkezelő programba írott szöveges formában jelenik meg. Ez a program alkalmas arra, hogy az ítélkezés megalapozottságát és időszerűségét javítsa, valamint a leírók munkaidejének mintegy egyharmadát felszabadítsa. Az így adódó kapacitást más területen hasznosítják, többek között az elektronikus eljárásoknál megnövekedett feladatokra tudják átcsoportosítani, illetve továbbképzések után a bírók és bírósági titkárok mellett kaphatnak lehetőséget.
A projekt sikerét jelzi, hogy a zalai bírák az országot bejárva, eljutva minden törvényszékre, bemutathatták az általuk kifejlesztett programot, mintegy új távlatot nyitva a jövőbe.
Az adatok között ismertette, hogy tavaly úgy, mint a 2016-os évhez képest 95 százalékra csökkent a zalai törvényszékre érkezett ügyek száma, amely 28 ezer esetet jelentett a megyében. A javulást mutatja az is, hogy a beérkezett ügyek csaknem 92 százalékát egy éven belül lezárták, ami az országban az első helyet jelenti. Az országos összehasonlításban a bűntető ügyekben járásbírósági szinten és törvényszéki I. és II. fokon is élen járnak időszerűségben. A polgári ügyszak tekintetében a középmezőnyben teljesítettek.
A 2017-es év eredményeként kitért a Társadalmi Felelősségvállalás Programra, az ügyfélszolgálati iroda nyitására, a hagyományápolásban való részvételükre és a jótékonysági futásra, a „Nyitott Igazságügy” bűnmegelőző pályázatra. Sorok Norbert a 2018-as terveket jelezve kifejtette, hogy fontosnak tartja a csapatmunka erősítését, tanulmányi szerződések kötésével a bírósági ügyintézők képzését, valamint a bíróság épületének szigetelését, az irattár kapacitásának növelését és a beszédszoftverek hasznosítását más területeken.

 

A sajtótájékoztatót megelőzően dr. Handó Tünde és dr. Sorok Norbert  koszorút helyezett el dr. Zumbok Ferenc emléktáblájánál.

 

Dr. Handó Tünde a Zalaegerszegi Törvényszék munkájával kapcsolatosan kiemelte, hogy önállóság, kezdeményezés jellemzi, és az országos feladatok aktív részesei egyben. Hangsúlyozta, hogy a tavaly pilotprojektként útjára indított program eredményeként a már említett beszédleíró szoftver jelentősége abban áll, hogy képes a jegyzőkönyvet automatizálni. Az elnökasszony szintén rávilágított, hogy az igazságügyi alkalmazottak az így felszabadult energiát egyéb feladatok elvégzésére fordíthatják. Hangot adott annak a véleményének, hogy az igazságos ítélkezés a jogszabályokon túl függ a bírók munkájának segítésétől is, melyet ez esetben a zalaiak által kifejlesztett szoftver jelenti. Adatokkal értékelte a zalai bírák teljesítményét, mely szerint Zalaegerszegen öt év alatt az országos 37 százalékot meghaladóan 55 százalékkal csökkent a két éven túl húzódó ügyek száma.
Kitért a bírósági szolgáltatás erősítésére, amely abban is megnyilvánul, ha a bírók és a bírósági alkalmazottak az ügyfeleket komolyan véve fordulnak minden egyes ügy bírálatához. Az itt folyó kimagasló teljesítménnyel kapcsolatosan utalt rá, hogy mintegy 40 millió forint támogatással járulnak hozzá az értékes bírói munka folytatásához.
Handó Tünde megjegyezte, hogy a Zalaegerszegi Törvényszéken mindig vannak olyan személyiségek, akik képesek a bírói feladatok mellett tenni a városért, megyéért és országosan is. A 2013-ban elhunyt dr. Zumbók Ferenc a Zala Megyei Bíróság egykori tanácselnöke, kormánybiztos kivételes életpályája is ide sorolható, így a sajtótájékoztatót megelőzően a bíróság épületének falán lévő emléktábla megkoszorúzására került sor.
Dr. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla és a Magyar Bírói Egyesület elnöke is méltatta a Zalaegerszegi Törvényszéken folyó magas színvonalú munkát, valamint utalt a két bíróság közötti hatékony együttműködésre. Említést tett a Pécshez tarozó négy megye összesítéséről, amelyben az ügyek 20 százaléka Zalaegerszegről érkezik. A zalai bírók polgári és büntetőügyekben szakmailag és időszerűségben is élen járnak, amely megmutatkozik abban, hogy tavaly nem volt egyetlen hatályon kívül helyezett ügy sem a zalai törvényszéken. A helyi és országos bírói vezetők ismét hangsúlyozták a Törvényszék és a sajtó munkatársainak hatékony együttműködésének jelentőségét.

Török Irén