Orbán Viktor Nagykanizsán (2018.03.30., 11:10)

„Nemcsak parlamentet és miniszterelnököt, hanem jövőt is választunk”

 


Magyarországon minden harmadik, negyedik választás többről szól, mint a parlament összetételéről; most el fog dőlni Magyarország jövője, de nem négy évre, hanem sok évtizedre - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön a nagykanizsai városi televíziónak adott interjújában.
A kormányfő a városban Dénes Sándor polgármesterrel (Fidesz-KDNP), illetve Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárral, országgyűlési képviselővel (Fidesz) tartott megbeszélése, majd a választókkal való találkozása után adott televíziós interjújában azt mondta: nem szokványos választásra készülünk.
Mint kifejtette: 1990-ben sem csak egy parlamenti választás volt, hanem arról döntöttünk, hogy „a régi világ szabályai szerint folytassuk az életünket vagy a szabadság törvényei szerint rendezzük be Magyarországot”. Sorsdöntőnek nevezte a 2002-es választást is, amikor arról kellett döntenünk, hogy négy év erőteljes polgári fejlődése után folytatjuk-e, amit megkezdtünk, „vagy inkább visszalépünk a megboldogult Horn Gyula-féle MSZP politikájához”.

 

 

Magyarország akkor ez utóbbit választotta, és nyolc évig nyögte ennek a döntésnek a következményeit. „Tönkre is mentünk 2010-re, Magyarország a csőd szélén tántorgó országgá vált” - jegyezte meg a kormányfő, hozzátéve, hogy most megint olyan pillanat van, amikor a jövőnkről kell dönteni.
Kifejtette: Európán belül ma küzdelem zajlik, ami arról szól, hogy melyik országnak sikerül kimaradnia abból a világtendenciából, amely szerint „egyre vegyesebb népességű, vegyesebb kultúrájú, egyre több gyökértelen embert befogadó” bevándorlóországok jönnek létre. Kérdés, hogy a lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal, horvátokkal és talán a románokkal együtt sikerül-e kimaradnunk ebből, „és meg tudjuk őrizni Magyarországot keresztény, nemzeti, magyar országnak”.
Mint kifejtette: Magyarországon vallásszabadság van, mindenki elmondhatja a véleményét, maga dönthet az életének az irányáról, maga választhatja ki a hitét és a meggyőződését, amelyek szerint berendezi a saját életét. „A férfiak és a nők egyenjogúak egymással, Magyarországon a törvényeket betartjuk és a közbiztonságot értéknek tekintjük”, nincs terrorizmus, de mindez most veszélybe került.
A kérdés, hogy keresztény és magyar országként megtartjuk magunkat, vagy pedig kevert népességű Európában fogunk élni, „és akkor be fognak ide telepíteni először tíz-, azután százezer számra olyan embereket, akiknek semmi közük ahhoz a kultúrához, életfelfogáshoz, amit mi az elmúlt ezer évben kialakítottunk”. Ez a választás igazi tétje: „bevándorlóország lesz-e Magyarország vagy sem” - hangsúlyozta.

 

 

A kormányfő szerint az ellenzéki pártokban nincs meg „sem a bátorság, sem az akarat, sem a kurázsi, hogy megvédjék az országot, sőt rá vannak kötve” egy nemzetközi hálózatra. Ez a „Soros-birodalom” kifejezetten azon dolgozik - Magyarországon legalább kétezer fizetett zsoldossal és aktivistával -, hogy „az egész kontinens, annak minden tagállama bevándorlóországgá váljon”.
„Le akarják bontani a kerítést, meg akarják változtatni a migránsokat távoltartó törvényeket, és el akarják fogadni azokat a brüsszeli diktátumokat, amelyek után tíz- és százezer számra érkeznek majd bevándorlók Magyarországra”. Ez megakasztaná Magyarország fejlődését, mert „nem fogunk tudni egyszerre nyugdíjat is emelni, fiatalokat is támogatni, lakásépítéseket is támogatni, munkahelyeket is létrehozni”, közben pedig felépíteni egy bevándorlóországot.
Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy a magyarok „ezt értik, tudják, és készen állnak arra, hogy megőrizzék az országot olyannak, amilyen”. A kormányfő azonban veszélyt lát abban, hogy sokan úgy érzik: a mostani választás „már egy lefutott meccs, tulajdonképpen megnyertük”, mert a közvélemény-kutatások alapján úgy látják, akár otthon is maradhatnak, mert nélkülük is meglesz a jó végeredmény. „Ha meg tudunk győzni mindenkit, hogy az ő szavazata is döntő szavazat lehet, ezért ne maradjon otthon (...), harcoljon velünk együtt, vegyen részt a választáson, akkor szerintem nem lesz gond”
Orbán Viktor a tévéinterjúban azt hangsúlyozta, hogy az élet kultúrája, azonos a nők tiszteletével, a keresztény és magyar kultúra kitüntetett helyet ad a nőknek. „Nem biztos, hogy mindig helyesen viselkedünk, de összességében a magyar egy olyan közösség, amely tiszteli a nőket, ez a választóvonal a mi civilizációnk és más civilizációk között”, míg a most érkezők a nőket „nem fogadják el a férfiakkal egyenrangú társadalmi szereplőknek”.
Az élet melletti kiállás a nők mellett és a gyermekek melletti kiállást is jelenti. „Azt, hogy a leányainkra, asszonyainkra vadásszanak, mint ahogy az elő szokott fordulni országokban, ezt senki sem akarhatja” - emelte ki a miniszterelnök.

 

 

A tévéinterjúban Orbán Viktor a nagykanizsai ügyek között említést tett arról, hogy nagyon sok olyan társasház van a városban, ahol egyetlen gázórára vannak rákötve az épületek, de a mostani tél utáni rezsicsökkentés az ott élőknél nem éri el a 12 ezer forintot. Ennek megoldására az önkormányzat segítségével összegyűjtik, hogy melyek azok a társasházak és családok, amelyek nem tudták megkapni az őket megillető támogatást, hogy ezt a kedvezményt eljuttathassák az érintetteknek.
Kitért arra is, hogy a választások után szeretnének elindítani egy Modern falu programot, hogy ennek révén a magyar falvak „legalább olyan életminőséget tudjanak nyújtani mint a városok”. Hosszú távú elképzelésként szólt arról, hogy Nagykanizsa és Zalaegerszeg között négysávos út épülne, illetve a dél-zalai város térségében csatlakozna az M7-es autópályához a régóta tervezett M9-es sztráda is. (Forrás: MTI)