Olajos dombérozás az értékőrzés jegyében (2017.07.24., 9:35)

Megyei értéknapot tartottak Gellénházán

 

Vigh László országgyűlési  képviselő a család szerepét méltatta az értékeink megőrzésében.

 

Jelentős ünnepet tartottak Gellénházán a II. Göcseji Dombérozó programsorba illeszkedve július 21-én. A Zala Megyei Önkormányzat, Gellénháza Önkormányzata és a Nemzeti Művelődési Intézet első ízben szervezte meg a Zala Megyei Értéknapot. A rendezvényen a környező települések - Nagylengyel, Petrikeresztúr, Ormándlak, Gombosszeg, Iborfia és Lickóvadamos - lakóival együtt a gellénházi művelődési házban kiállítást nyitottak a szervezők, amely tárgyi emlékek és mai termékek színes összeállításával mutatta be a térség értékeit. A rendezvény keretein belül jött létre az Olajos Települések Találkozója is, amelynek során szintén kiállításon mutatkozott meg az az időszak, amely Göcsejt a Trianon utáni keserves időkben emelte ki a múltból az angol, majd amerikai részvétellel megindított kőolajkitermelés révén. A rendezvény protokolláris és tudományos programpontjait színes kultúrműsor kísérte. Ráadásként ez alkalommal ünnepelték meg a megjelentek a gellénházi kultúrház megépítésének 60-ik évfordulóját. Az intézmény létét szintén az olajipar húzóerejének köszönheti a település.
A helyi termékek széles skáláját felvonultató kiállításon a gyümölcsöktől a borokon, pálinkákon át a kosárfonó remekekig és faragott tárgyakig, szőttesekig és hímzésekig sok mindenre rácsodálkozhatott a nagyszámú vendég és érdeklődő.
A rendezvény nyitányaként  az emeleti folyosón a Galagonya citeracsoport dallamai fogadták az érkezőket, majd Éles Krisztina, az NMI Nyugat-Magyarországi Központjának vezetője nyitotta meg a Zala Megyei Értéknapon létrehozott kiállítást.
Ünnepi beszédet V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár mondott. Túl a göcseji táj szépségein, szólt az örökölt értékeink megbecsülésének fontosságáról. Kifejtette, hogy nem csupán a pénz, a siker számít értéknek az ember életében, hanem a múltunk, tradícióink, eszmei értékeink megbecsülése is. „Nem csupán a saját életünket hordozzuk, hanem őseinkét és majdani utódainkét is! Mindkét irányban felelősségünk van. Az ősök öröksége iránti hála mellett az utánunk jövő generációk számára is elérhetővé kell tenni a tudást" hangsúlyozta az államtitkár, figyelmeztetve rá, hogy az értékeinket generációról generációra tovább kell adnunk.
A nemzeti értékek hivatalosan megnevezett sorában a zalai bort és a Hévízi-tavat említhetjük - mondta, ám ez a lista minden bizonnyal bővülni fog Bakonyi Károly szőlőnemesítő életművével. A hivatalosan még nem listázott értékeinknek pedig se szeri se száma - utalt többek közt a göcseji őshonos gyümölcsfajták megőrzésének sikerére.

 

A Zala Megyei Értéknapon termékek széles skáláját láthatták az érdeklődők.

 

Az értéktárak fontosságát az egészséges érzelmi és értelmi, szellemi egyensúly létrehozásának lehetőségeként határozta meg V. Németh Zsolt., amelynek révén összekötjük a múltat a jelenünkkel.
Zala megyében immár 47 értéktári bizottság működik. Így a több éve elkezdett értékmentés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyre gyarapodik az értéktárak száma, a hazai hagyományok leltárba vétele - csengett ki az államtitkár szavaiból.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elismerő szavakkal szólt a megjelentekhez. Méltatta az egyhetes Göcseji Dombérozó rendezvénysorozat szervezőinek áldozatos munkáját, s kiemelte annak fontosságát, hogy a családon belüli beszélgetések miként segíthetnek az örökségeink, az értékeink megőrzésében.
- Az igazi, a legnagyobb érték a család, a családi élet - fogalmazta meg Vigh László.
A rendezvény további része a földszinti nagyteremben következett, ahol Magai Ágota, a Göcseji Dombérozó főszervezője mondott köszönő szavakat a közös munka részeseinek és méltatta a programsorozat jelentőségét.
A találkozó másik vonulata, a zalai olajos települések találkozója jegyében a 80 éves magyarországi szénhidrogén-kitermelést összefoglaló kiállítást Tóth János, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A múlt fontos eseményei mellett felsorolta a legfontosabb „olajos” zalai településeket, Bázakerettyét, Lovászit, Budafát, Pusztaszentlászlót, Nagylengyelt, Zalaegerszeget, Pusztaedericset, Nagykanizsát, Újudvart, Szilvágyot, Barabásszeget és Petrikeresztúrt.
A rendezvényen előadások is elhangzottak a nagylengyeli olajmezőkről, s a szénhidrogén-kitermelés jelenéről és jövőjéről.
Az ünnepségen a Boróka Táncegyüttes látványos produkciókkal teremtett jó hangulatot, míg a Vajda József Népdalkör múltidéző „olajos” dalokkal hangolta a résztvevőket az ünnepi alkalomra.

Kép és szöveg: Farsang Lajos

 

A 80 éves magyarországi szénhidrogén-kitermelést bemutató kiállítást Tóth János, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója nyitotta meg.