Oktatási célokra szánt üzemcsarnok épült Zalaegerszegen

(2021.01.29., 8:45)

 

Balról Vadvári Tibor alpolgármester, Balaicz Zoltán, Vigh László és Oláh Gábor, a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. vezetője (rákattintva nagyítható).

 

Több mint 600 millió forintos beruházással építtetett Zalaegerszegen a város önkormányzata olyan üzemcsarnokot, amelyet a későbbiekben oktatási, szakképzési célokra terveznek berendezni – közölte a csütörtöki átadáson a zalai megyeszékhely polgármestere.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta: a közel 1500 négyzetméteres üzemcsarnokot az egykori Petőfi laktanya területén, a volt parancsnoki épület helyén építették meg. A beruházáshoz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből 600 millió forintot nyert a város, amely további 44 millió forint saját forrással járult hozzá az építkezéshez.
Az új üzemcsarnok három szakképző intézmény, illetve a Pannon Egyetem zalaegerszegi központjának közvetlen közelében van, ez is indokolja, hogy nem hagyományos ipari tevékenységre adják bérbe, hanem oktatási, szakképzési feladatokra rendezik be a tervek szerint néhány hónapon belül – jelezte a polgármester.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadáson azt hangsúlyozta, hogy Zalaegerszegen a most zajló fejlesztéseknek köszönhetően egyre nagyobb lesz az igény szakemberekre. Említette a járműipari tesztpályát, ahol 200-300, valamint a Rheinmetall épülő harcjárműgyárát, ahol mintegy 500 új munkahely jön létre.
Mint hozzátette: mindezekhez már nem lesz elég munkaerő Zalaegerszegen, ezért térségi, régiós szinten kell megszólítani a majdani munkavállalókat, illetve ugyanígy szükség van az oktatás fejlesztésére, hogy minél szélesebb körből érkezzenek a tanulni vágyó fiatalok. (Forrás: MTI)

 

Oktatási, szakképzési feladatokat lát el (rákattintva nagyítható).