Ódry Lajos, a karnagy (2.) (2017.07.24., 9:00)

 

Többször is fellépett az Ódry Lajos által vezényelt katonazenekar a

ZTE-stadionban. Felvételünkön az 1974. március 31-én lejátszott Magyarország - Bulgária (3-1) válogatott mérkőzés előtt szórakoztatják a zsúfolt stadion közönségét. A fotót Markó Béla küldte szerkesztőségünknek.

(Rákattintva nagyítható!)

 

Zalaegerszeg színes egyéniségei közé tartozik, aki ugyan a Bácskában született, de meghatározó alakja lett a zalai megyeszékhelynek. Elmúlt 95 éves, de ma is rendkívül aktív. Mint említette, jelenleg három téma is foglalkoztatja. Az egyik igencsak nagy munkát igényel. A magyar katonazenekarok történetét veti papírra Mária Terézia korától napjainkig.
Folytatjuk beszélgetésünket Ódry Lajos nyugállományú karnaggyal, aki nem a nyugdíjas őrnagyok szokványos életét éli.
- 18 éves voltam, amikor felavattak - folytatja Ódry Lajos. - Részt vettem a délvidéki, felvidéki, s az erdélyi bevonulásban. 1943-ban az erdélyi frontra kerültem, a nagyváradi zenekart váltottuk fel. Belényesen, a régi magyar határtól 80 km-re állomásoztunk. Alighogy tábort vertünk a régi iskolában, megérkeztek az elit orosz csapatok, hozzájuk csatlakoztak az akkor átállt románok.
- Fogságba estek?
- Nem bántottak bennünket, talán azért, mert látták, hogy zenészek vagyunk. Csupán egy revolver volt nálunk. Természetesen az internálást nem kerültük el, így kerültem a Szovjetunióba, a volgográdi körzetben lévő egyik városba.
- Mennyi időt töltött fogságban?
- 1943-tól 1945-ig voltam lágerben. Azzal hitegettek bennünket, hogy majd kikerülünk üzembe dolgozni, 200 rubelt kapunk havonta, ebből levonnak százat „kosztra és kvártélyra”, a többit Magyarországra utalják. Megtanultam 12 féle mesterséget, de nem értettem valójában egyikhez sem. De mindenhová jelentkeztem. Dolgoztam szén- és kavicsbányában, kolhozban, építettem vasutat, házat, s még sok mindennel foglalkoztam.

 

A zenét választotta… Nem döntött rosszul.

 

- Csak zenével nem?
- Alakítottunk egy zenekart, magunk által készített kezdetleges hangszereket használtunk. Egyszer hivatott a táborparancsnok. Arra gondoltam, hogy valaki beárult bennünket, kihallgatta, amit egy német hadifogolytársammal beszéltünk. Meglepetésemre azt kérdezte, hogy milyen hangszeren játszok. Vadászkürtön - válaszoltam zavartan, s ekkor a kapitány elém tett egy Moszkvában nyomtatott magyar nyelvű újságot, amiben az állt, hogy magyar katonazenészeket keresnek a sztalinói (ma Donyeck - a szerk.) színházba. Tudja ki írta alá a cikket?
- Fogalmam sincs…
- Nem is tippel?
- Sejtésem sincs…
- Az öcsém, Ódry Árpád alezredes, hegedűművész, aki a központi zenekarnak volt a karmestere.
- Aki nem szerette úgy a focit fiatal korában, hogy megszökjön a hegedűórákról. Mint ön…
- Hát igen… Képzelje, az öcsém is hadifogságba került. Mondtam a táborparancsnoknak, hogy vigyenek magukkal, ha vételezni mennek oda, mert szeretném meglátogatni az öcsköst. 800 km-re volt az ottani tábor, három éjjel, három nap autóztunk a sztyeppén, de egy teremtett lelket sem láttunk. Végre odaértünk, éppen próbált a zenekar. Utána tudtam beszélni az öcsémmel, s mondtam neki, hogy én már nagyon szeretnék hazamenni, mert nem tudok semmit a szüleinkről, és a bátyánkról. Azt mondta az öcsém erre: a bátyánk itt van a táborban, ő helyezte el a mosodában.

E.E.
(Folytatjuk)

 

Ódry Lajos: - Megtanultam 12 féle mesterséget, de nem értettem valójában egyikhez sem.

 

Ódry Lajos, a karnagy (1.) (2017.07.19.)