Ódry Lajos, a karnagy (1.) (2017.07.19., 10:15)

 

Ódry Lajos évtizedeken keresztül vezényelte az egerszegi katonazenekart.

 

„Szépapáink, hőskorában, a rezesbanda hódított” az egykori sláger szövege szerint, s azt is megtudjuk a dalból, hogy „e nyalka banda vezéralakja jó nagyokat lódított.”
Gyerekkorom visszatérő emléke, amikor az egerszegi, Rákóczi úti lakásunk ablakában könyökölve néztük öcsémmel a Petőfi laktanyából kivonuló katonazenekart. Természetesen játszottak is, az élen vonuló karnagy, Ódry Lajos dirigálása szerint.
Az egykori karnagy nyugállományba vonulása után sem szakadt el a várostól. Itt él Egerszegen, a Kertvárosban. A megyeszékhely színes egyéniségeit felelevenítő sorozatunk következő szereplője munkáját félretéve fogad. Elmúlt 95 éves, s még dolgozik. De erről majd később!

 

Nemesmilitics, Ódry karnagy szülőfaluja.

 

- Azt tudom, hogy nem zalai származású… Hová kötik a gyökerek?
- Bácska északnyugati részén, Nemesmiliticsen születtem, édesapám ott volt vasutas. Az ismert történelmi helyzetben, 1922-ben kizsuppolták a családot, Budapestre kerültünk, a Mária Valéria lakótelepre. Édesapám az I. világháborúban a hátán mentette ki a harcvonalból zászlóaljparancsnokát, aki ezt nem felejtette el. Amikor a Horthy-hadseregben vezérkari tiszt lett, hozzájuttatta apámat a pestszentlőrinci vasútállomáson egy trafikhoz.
- Hányan voltak testvérek?
- Négyen, három fiú és egy leány.
- Kezdettől fogva érdekelte a zene?
- Amikor édesapám bezárta a trafikot, naponta átment a szomszédos kocsmába beszélgetni a barátaival. Egyik nap elküldött édesanyám a boltba cukorért és rizsért, közben benéztem a trafikba, de apámat már nem találtam ott. A Kőrösi kocsmában volt szokása szerint ilyenkor, ahol éppen három zenész játszott. Hallgattam a muzsikát, édesapám látta rajtam, hogy érdekel. Egyszercsak megkérdezte: vegyek neked egy hegedűt? De akkor mindhárom fiúnak tanulni kell rajta. El is kezdtük a tanulást hárman: én, az Árpád és a Józsi. Engem a sport is érdekelt, fociztam és bokszoltam párhuzamosan. Az utóbbit abbahagytam, miután egyszer jól beverték az orromat.

 

A pestszentlőrinci vasútállomás.

 

- A foci maradt a hegedűtanulás mellett?
- Amikor jöttek a fiúk, s bekiabáltak, hogy menjek velük, kiugrottam az ablakon. Mondtam az öcsémnek, hogy vegye át a hegedűt, de édesanyám felfedezte a csalást. Volt füle hozzá. Az öcsém ugyanis jobban játszott, mint én.
- Lett ezeknek a szökéseknek következményük?
- Édesanyám nem hagyta ezt szó nélkül, s elpanaszolta apámnak, „hogy ez a Lajos gyerek nem gyakorol rendesen, hanem elmegy a fiúkkal focizni”.
- Gondolom, megszidta az édesapja…
- Komoly beszélgetés volt, s ebből értenem kellett. Most már belátom, komoly érv volt az, amit mondott: ő fizeti a tandíjat, én meg focizni megyek. Aztán a pályaválasztás is szóba került, s amikor az elképzeléseimről kérdezett, határozottan kijelentettem: aranyműves akarok lenni! Rendben van fiam - mondta -, de amit én eddig hegedű tandíjra fizettem, azt megkeresed. Elvitt az állomásfőnökhöz, az mutatott egy szénnel teli vagont. Dacos gyerek voltam, nekiálltam a lapátolásnak, talicskázásnak. Harmadnap este összetettem a két sebes tenyeremet, fáradtan letérdepeltem édesapám elé, s azt mondtam: én inkább hegedűlök! Az öregem aztán beszélt a vezérkari tiszt ismerősével és 15 évesen bevonultam Pécsen a Magyar Királyi 8. Gyalogezred menetzenekarába, mint zenésznövendék.

E.E.
(Folytatjuk)

 

Ódry Lajos: - Komoly beszélgetés volt, s ebből értenem kellett.

 

A zenekar élén…