Nem jelentett halálos veszélyt… (2017.03.31., 10:35)

Felmentette a törvényszék a 75 éves magyarszerdahelyi férfit

 

Az ítélet nem jogerős.

 

Felmentette az emberölés bűntettének kísérlete miatti vád alól a Zalaegerszegi Törvényszék azt a most 75 éves férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe.
A magyarszerdahelyi vádlott 2014 óta haragos viszonyban állt a telekszomszédjával, mert annak kutyái miatt több alkalommal is vita alakult ki közöttük.  A vád szerint 2015. október 11-e előtt - pontosan meg nem határozható időpontban - lakóháza melléképületéből egy 220 V-ot meghaladó hálózati feszültségű dugaszoló aljzatból egy hosszabbítót vezetett ki az épület külső falához, a kábel végét átalakította, s rákötötte a szomszéddal közös drótkerítésre, majd az egészet áram alá helyezte. A szomszéd 2015. október 11-én reggel 7 után - észlelve, hogy a kerítés több helyen „csillog” - megállapította, hogy a kerítésbe áramot vezettek, majd értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök jelenlétét látva a vádlott megpróbálta lekötni a kerítésről a vezetéket, ám tevékenységét észlelték a rendőrök, s felszólították annak abbahagyására.
Az ügyészi vádirat szerint a kerítés áram alá helyezett szakaszának megérintése  halálos lett volna,  ezért  emberölés bűntettének kísérletével vádolták meg a vádlottat.Arról ugyanis, hogy a közös kerítés áram alatt van, a vádlott nem tájékoztatta sem a szomszédban lakó családot - melynek tagja egy 10 éves gyermek is -, sem saját hozzátartozóit.
Az ügyben a Zalaegerszegi Törvényszék tanácsa 5 tárgyalási napot tartott, amelyek során több, szakértői véleményt szerzett be, s szakértőket hallgatott meg.  A szakvélemények végül azt támasztották alá, hogy az áram alatt lévő kerítés rendkívül rossz állapota folytán halálos veszélyt nem jelentett. Emiatt - bár a történtek tekintetében a vádirattal egyező tényállást állapított meg - a törvényszék a vádlottat felmentette. Az indokolásban elhangzott: a vádlott szándéka még eshetőlegesen sem terjedt ki emberi élet kioltására, vagy testi sértésre. Nem akart bántani senkit, alapos oka volt azt feltételezni, hogy a kerítést nem érinti meg senki azon a rövid szakaszon, ahol az áramütés lehetősége fennállt. A kerítés áram alá helyezésével az volt a célja, hogy a szomszéd kutyáit elrettentse, távol tartsa a saját udvarától.
Az ítélet nem jogerős: az ügyész három napot tartott fenn a fellebbezés bejelentésére.

Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék