Nagyszabású sportnap Zalaszentgróton (2020.07.17., 9:40)

 

Nagy volt az érdeklődés (a fotó rákattintva nagyítható).

 

Július 11-én, szombaton került megrendezésre a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése által szervezett nagyszabású, regionális sportnap, amelynek Zalaszentgrót adott otthont. Az EFOP pályázat keretein belül harmadik éve együttműködő Zala, Vas és Győr- Moson-Sopron megye, a nyugat-dunántúli régió felnőtt és amatőr sportolóit gyűjtötte össze egy eseménydús napra. A rendezvényen 300 ember vehetett részt összesen a három megyéből, az előírásokat betartva. Csak Vas megyéből 150-en érkeztek, hatalmas volt túljelentkezés.
– Örömmel tölt el, hogy egy ilyen komoly három megyés rendezvény házigazdái lehetünk, főleg úgy, hogy az egészség az ember egyik legfőbb értéke. Ez nem könnyű, mert a mai világban mindenki stresszel és rohan, de ha egy kicsit feltöltődünk és teszünk az egészségünkért, az minden esetben nagyon hasznos – nyilatkozta Császár József, az egyesület elnöke.
A programok több helyszínen is zajlottak egyszerre, köztük a Városi sporttelepen, a Szentgrót Termálfürdőben, valamint a Farkasverem tekepályán. A sportágakat tekintve rendkívül színes volt a felhozatal, tenisz, lövészet, kispályás labdarúgás, kosárra dobó verseny, sakk, gyalogtúra, teke és petanque közül választhattak a sportolni vágyók. Gondoltak a gyermekekre is ezen a napon, akik ugyan a versenyekben nem vettek részt, de a gólyalábon járás, a fotocellás sebességmérés, a kölyök atlétika és a különböző vízi játékok kárpótolták őket.
A sportprogramok mellett, kísérőprogramként a zalaszentgróti EFI iroda dolgozói egy egészségstandot is felállítottak. Itt lehetőség nyílott fizikai állapotfelmérésre, vérnyomás és pulzus mérésre, életmód tanácsadásra. A személyes konzultációk mellett gyógytornász, dietetikus és pszichológus is válaszolt a felmerülő kérdésekre. A programok teljesen térítésmentesek voltak és a regisztrált személyeknek ebédet is biztosítottak.
Kámán Ferenc, a program szakmai vezetője így foglalta össze a pályázattal és a továbbiakkal kapcsolatos tudnivalókat:
– 2021 januárjában zárul a három évre szóló pályázat, amely 60 településnek biztosított rendszeres testmozgási lehetőséget, Zala megyében 30, Vas megyében 20, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 10 települést érintett. Szakembereink ezeken a helyeken heti rendszerességgel tartottak sportfoglalkozásokat. A zalaszentgróti rendezvényünk a legnagyobb, ennél még 12 kisebbet rendeztünk az elmúlt években, és a zárásig pedig még kettő másikra is várjuk az érdeklődőket. Az egyik Sopronban, a másik Keszthelyen kerül megszervezésre augusztus 7-én. A célunk, hogy minél több felnőttnek, köztük leginkább a 45 év felettieknek biztosítsunk lehetőséget az egészségügyi problémák mozgás általi megelőzésére. Úgy érzem sikeresen vettük az akadályokat, az egyre növekvő részvétel is azt mutatja, hogy az emberek érdeklődőek és van ezekre a  rendezvényekre igény.

 

A Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése és a megyei csapatok vezetői.

Fotók: Zalatáj

 

Kósa István, Varga Jenő és Kámán Ferenc egyöntetűen azt nyilatkozta, hogy ha lesz lehetőség hasonló pályázati projektek megvalósítására, akkor a jövőben is szívesen folytatnák valamilyen formában az együttműködést, és hívnák fel a figyelmét az idősebb korosztálynak is a sportolás előnyeire és pozitív hatásaira.
A versenysportágakban résztvevőket érmekkel és kupával is díjazták. Kispályás foci: 1. Zalaszentgrót város csapata, 2. Győrvár csapata, 3. Sopron csapata. Női kosárlabda: 1. Reiner Dóra, 2-3-4. hely holtversenyben Szekszer Bianka, Szabó-Rácz Bernadett, Szabó-Rácz Johanna. Férfi kosárlabda: 1. Wischy Péter, 2. Reiner Richárd, 3. Radics Péter. Női teke: 1. Illés Renáta, 2. Kulifai Kitti, 3. Horváth Katalin. Férfi teke: 1. Freisinger Walter, 2. Szabó Anita, 3. Krysl Gerhard. Petanque: 1. László Zoltán, 2. Pál Kata Zsófia, 3. Császár Renáta.

Farkas Adél