Megvan az új vezetőedző, kialakult a keret (2019.05.30., 9:00)

Sajtótájékoztató a ZTE NKK-nál

 

Balról Tóth László, Nagy Dóra és Molnár József.

 

A ZTE NB I A csoportos női kosárlabda-csapatának kialakult a végleges játékoskerete, illetve megtalálták az új vezetőedzőt. Ezt jelentette be Tóth László, a klub ügyvezetője május 29-én a Vén Diófa étteremben megtartott sajtótájékoztatón.
Azt már a Győr elleni bronzmérkőzés előtt lehetett tudni, hogy a Sopronba távozó Gáspár Dávid utódját meg kell találni. Tóth László ügyvezető örömmel jelentette be, hogy a keret összeállt és megtalálták az új vezetőedzőt.
- Az előző évi sikeres szereplés több lehetőséget is jelentett a keret kialakításakor - mondta Molnár József, az új vezetőedző. - Erős magyar magja lesz a csapatnak, ezeknek a játékosoknak vezető szerepet szánok. A középiskolát itt, a Kölcsey-gimnáziumban végeztem, egyetemre Budapesten jártam. Zalaegerszegi, budapesti és születésem révén körmendi is vagyok. Dolgoztam az USA-ban, csaknem egy évtizedig Új Zélandon, rövid ideig a szegedi férfi csapatnál, majd ismét külföldön, Norvégiában találtam feladatot. Örömmel jöttem Zalaegerszegre és azt ilyen rövid idő után is látom, hogy összetartó csapathoz kerültem.
A visszatérő játékosok közül Nagy Dóra személyesen is jelen volt a sajtótájékoztatón.
- A Diósgyőrben és Győrben eltöltött időszakom nem tartozik a legjobbak közé. Sérülések hátráltattak, de ennek már vége. Örülök, hogy megkerestek és bízom benne, hogy Zalaegerszegen visszaszerzem régi önmagam és azt a játékot nyújtom, amit megszokhattak tőlem.
A légiósok közül visszatérő az amerikai Kirby Brukholder. Rajta kívül még szerephez juthat a bosnyák Andjela Delic, a holland Janis Ndiba és a szintén amerikai Hayes Keyona. Csutorás Fanni Pécsről érkezett, Dömötör Dorina Sopronból, Kuttor Enikő az USA-ból tér vissza.
A ZTE végleges játékoskerete: Csutorás Fanni, Dömötör Dorina, Horti Dóra, Jurkó Noémi, Kovács Georgina, Kuttor Enikő, Nagy Dóra, Preisinger Boglárka, Andjela Delic, Hayes Keyona, Janis Ndiba és Kirby Burkholder. Vezetőedző: Molnár József, segédedző: Horváth Zsófia.

Samu László