Megszökött az egerszegi zárkából (2017.11.28., 10:45)

– ám nem jutott messzire

 

A főkapitányság zárkájából szökött meg a férfi, de még a kerítésen belül elfogták.

Fotó: Zalatáj

 

Vádat emeltek egy lopások miatt többszörösen visszaeső férfi ellen, aki a rácsok lefeszítésével megszökött a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság zárkájából, de a belső udvarból már nem tudott kijutni - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Dr. Pirger Csaba az augusztus 3-án történt esetről azt közölte: a lopások és rablás miatt őrizetbe vett 27 éves férfi a rendőr-főkapitányság zalaegerszegi, Balatoni úti épületének egyik zárkájában helyezték el. A férfi a délelőtti órákban kifeszítette a falból a belső fémrácsot, majd a műanyag ablakot is kiszedte a helyéről, a nyíláson keresztül pedig lábbal lerúgta a külső rácsot.
Kimászott a belső udvarra, de közben megszólalt az ablak elé kívülről elhelyezett riasztó, így a rendőrök észrevették a szökést. A férfi először az elektronikus zsilipkapun keresztül próbált az udvarról kijutni, de amikor ez nem sikerült, a riasztóberendezés tartóelemein felmászott a fogda lapos tetejére. Innen a rendőrkutyák kenneljeihez jutott, ezért visszafordult, és egy elektromos kábelen újból lemászott az udvarra.
Az udvarból a Kis utcai kerítés felé futott, de addigra több rendőr is utolérte. Miután elfogták, visszavitték a fogda épületébe.
A vádirat szerint a szökni próbáló férfi alig tíz nappal korábban került szabadlábra legutóbbi előzetes letartóztatásából, de ezt követően is lopásokból próbálta eltartani magát, az ellopott értékeket ismeretleneknek pénzért értékesítette.
Egy nagykanizsai áruházból kétszer is márkás szeszesitalokat lopott, a második esetnél az őt feltartóztatni próbáló biztonsági őrt is fellökte. Egy közeli benzinkútról szintén két alkalommal lopott el csaknem 90 darab márkás csokoládét és bonbont. A négy lopással közel 100 ezer forint kárt okozott.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a fogolyszökés kísérlete mellett rablással és kétrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopással vádolja a vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörös visszaesőnek számító férfit.

Forrás: MTI