Megkezdődött az olai gyilkos pere (2017.04.28., 10:45)

 

Két tárgyalási napot tartott a Zalaegerszegi Törvényszék. Folytatás május 24-én.

 

Két tárgyalási napot tartott a Zalaegerszegi Törvényszék a zalai megyeszékhelyen 2016 nyarán történt gyilkossági ügyben. (Korábbi cikkünk itt olvasható.)
A vád szerint a büntetett előéletű F. Csaba vádlott 2016. június 24-ről 25-re virradóra a kerítésen átugorva bejutott egy zalaegerszegi családi ház udvarára, s miután felfeszítette a bejárati ajtót, bement a  házba. Az egyik szobában egy ágyban fekvő,  alvó embert talált, akit  a helyszínen magához vett 92 cm hosszú, 2 cm átmérőjű vascsővel több alkalommal is megütött. Az ütések a védekezésre képtelen sértett fejét érték, s olyan súlyos sérülést okoztak, hogy az idős nő belehalt a bántalmazásba.
Ezt követően a vádlott alaposan átkutatta a lakóházat, s 90 ezer forint készpénzt vett magához. Mindezek után a lakásban talált kávét és különféle háztartási tisztítószereket a nyomok eltüntetése céljából - szétszórta, szétlocsolta, majd több mint másfél óra múlva távozott.
Az egyedül élő nő szomszédainak napokkal később tűnt fel, hogy egy ideje nem látták az asszonyt, a postaláda sincs kiürítve. Az utcáról benézve észlelték, hogy a bejárati ajtót felfeszítették. Ezt követően értesítették a rendőrséget.
Az ügyben az első tárgyalási napra 2017. április 24-én került sor, a vádlottat és a tanúkat hallgatta meg a bíróság, illetőleg levetítették a helyszíni kihallgatás felvételét is. A vádlott vallomásában elmondta, hogy csupán pénzt akart szerezni, ennek reményében indult útnak azon az estén. A házat véletlenszerűen választotta ki: úgy vélte, nem talál benne senkit. Amikor azonban az alvó nő felriadt, a nála lévő vascsővel - elmondása szerint kétszer - megütötte, de többször is hangsúlyozta, hogy nem akarta megölni. Elismerte, hogy a lakásban kutatott, de azt mondta, nem vitt el semmit.
2017. április 27-én további tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott a tárgyalás, amelyet  a bíróság 2017. május 24-re halasztott. Ekkor várhatóan újabb tanúmeghallgatásra, illetve a perbeszédekre kerül sor. 

Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék

 

F. Csaba vallomásában azt mondta, hogy nem akarta megölni a hölgyet.