Meddig tűri a választó? (2016.08.24., 10:40)

Működésben a nyugatias demokrácia

 

A hackerek egyik célpontja most Soros György.

 

A demokrácia klasszikus definíció szerint népuralmat jelent, azaz, hogy a hatalom forrása a nép, akitől az aktuális vezetők a hatalmat meghatározott időtartamra ugyancsak demokratikus módon szabályozott keretek között (választások, népszavazás) szerezhetik meg. A népnek (választó) szabályozott körülmények között lehetősége van a hatalmon lévőket eltávolítani is, vagy a mandátumot más hatalomgyakorlók kezébe juttatni.
Nem kérdéses, hogy a hatalomgyakorlás mindenkori módja és gyakorlóinak személye komoly magánérdekeknek is ütközőpontja, de a demokráciába kódolt versenyszellem végül mindig a valós választói akaratot hozza felszínre, a mindenkori többségi akarat győz. Eddig a demokráciáról vallott fősodorbeli vélemény.
Mindenki, aki e kanonizált nyugatias demokrácia szemléleten a működés hibáit, fogyatékosságait keresi, kiérdemli a „demokráciavédők” rosszallását és egy jól irányzott megsemmisítő jellegű jelző cunamit. Jobb esetben csak konspiráció teóriával vádolják, de járhat ennél sokkal rosszabbul is, része a hivatalosok fórumain a mellőzés, az elhallgatás és a megsemmisítő kritika, valamint az egzisztenciális veszélyeztetés lesz.
Mára azonban annyi az összegyűlt aggodalmat keltő tényanyag, hogy érdemes megvizsgálni, miként is működik a nyugatias demokrácia, mennyi maradt a valóságban az elvből, ami szerint a hatalom a népé, a választóé. A nyugatias demokrácia kritikusait kevésbé zavarja az, hogy bizonyos körök befolyásolni kívánják a választói döntéseket, inkább azt fájlalják, hogy hova tovább a nyugatis demokráciák vezető posztjaira szinte minden pártalakulatban és az érdemi döntéseket befolyásolni képes  nemzetközi szervezetekben és bizonyíthatóan a közbeszédet befolyásoló civilnek mondott szervezetekben is olyan személyek kerülnek, akiknél a függés (főként pénzügyi értelemben) a nemzetközi pénzhatalmi körökkel kimutatható, akikről feltételezhető, hogy kevésbé a választóknak tett vállalásokat teljesítik, hanem azzal szembeszállva, sőt ha kell kodifikált törvényeket is megsértve valós megbízóik érdekeit szolgálják.

 

Lucas Papademos mindenhez értő „polihisztor” volt. Manapság nincs róla hír.

 

Mára jól dokumentálható, hogy a világgazdaság vezető pénzügyi körei és nemzetközi szervezetek, valamint egyes országok vezető politikai körei között csereszabatos az átjárás. Az összes ilyen típusú liazon feltérképezésére nem lehet vállalkozni.
Egy rövid írás keretében ezért két emblematikus esetet járunk és azt is csak vázlatosan körül. Feltérképeztük az amerikai pénzügyi óriás a Goldman Sachs lobbi udvartartásának egyes kiemelkedő személyi vonatkozásait, valamint a vak szerencse és felkészült hackerek révén elénk boruló Soros György-féle nemzetközi udvartartást. Időnként hivatkozunk is a személyek konkrét cselekedeteire, amit nem a választott posztjuk, hanem gazdájuk érdekében hajtottak végre.
A Goldman Sachs befolyására jellemző, hogy a 2008-as pénzügyi válság kapcsán az euró bedőléséről a BBC által megkérdezett egyik nyilatkozó bróker nagy határozottsággal állította, hogy az európai kormányok helyett majd a Goldman mondja meg, hogy mi a megoldás. Ez talán nem csak erre, de másra is igaznak látszik. A Goldman Sachsról igazán elmondható, hogy a politikai hatalom legmagasabb posztjait is ambicionálja. A cég volt emberei töltötték be az ausztrál, a görög, a portugál és két ízben az olasz miniszterelnöki posztokat.
Mi sem természetesebb, mint azt, hogy ezekben az országokban a cég ugyancsak ott hagyta korábban máig ható nyomasztó jelleggel a névjegyét. Elegendő a szunnyadni nem akaró görög pénzügyi krízisre gondolunk, vagy az éppen napjainkban ágaskodó olasz bankválságra. A cég érdeklődésének fő centruma maga az Egyesült Államok és annak is a pénzügyi felső irányítása, főként a pénzügyminisztérium.

 

Goldmanék az Európai Unió, főleg annak vezérlő posztjai iránt is érdeklődnek.

 

Eddig összesen öten voltak goldmanosok a pénzügyminiszteri poszton, kezdve 1965-ben Henry Fowlerrel és a közelmúlti négyekkel (Paulson, Rubin, Geitner, Summers). Közülük természetesen többen a magántulajdonú Federal Reserve központi bank vezérlő pultjain is a szükséges időben feltűntek. Miniszteri megbízatásuk alatt sikerült a nemzetközi pénzspekulációt az ellenőrzés alól teljesen megszabadítani. Amikor gazdájuk, a Goldman bajba jutott, a mentés az amerikai adófizetők milliárdjaiba került, de volt emberük, megtette büntetlenül amit kellett.
Vannak jolly jokerei is a cégnek, ilyen a görög Papademos, ő ha kell görög jegybank elnök, ha kell alelnök az Európai Központi Bankban, de  ha sors úgy akarja, akkor éppen szakértő miniszterelnök hazájában. Manapság nincs róla hír. (A mór megtette… a mór mehet)
A másik pénzügyileg ugyancsak megviselt ország, Olaszország volt jegybank elnöke, Mario Draghi jelenleg az Európai Központi Bankot kormányozza. Goldmanék a világgazdaság első nagy tétele, az Európai Unió iránt is nagyon érdeklődnek, főként annak vezérlő posztjai iránt. Kulcsjelentőségű főbiztosok voltak korábban a cégnél alkalmazásban, de nem vetik meg a bizottsági elnököket sem. Romano Prodi is régi goldmanos és a legutóbbi szerzemény maga Manuel Barosso.
Hála a vakszerencsének, ezúttal egy időben van módunk megemlékezni a Soros György-féle filantrópiáról, az ő nyílt társadalom ideájáról és annak személyi vonatkozásairól is. A 2500 nyilvánosságra került dokumentum igazán történészi feltárás után kiált, amire nem vállalkozhatunk. Alapítvány rendszere a politikai befolyásolási kísérletek garmadával szolgál célzottan az Európai Unió országaiban, megfelelő személyi kapcsolatokat is felvillantva. Volt miniszterelnökök, képviselők, bizottsági elnökök… hosszú a sor. A hazai vonatkozások tartalmazzák mindazon „független” civil szervezetek vastag anyagi támogatásait, amelyektől a jelen hazai kormányzata elismerő véleményeket még nem kapott, de elmarasztaló, a tényektől messze elrugaszkodó kritikát annál jobban. Figyelme a hazánkat az EU parlamentjében megválasztott ellenzéki képviselőkre is kiterjed, sőt még a határon túliakra is. Név szerint megemlíti a megbízhatókat.

 

 

A Goldman Sachs egyik legutóbbi szerzeménye Manuel Barosso.

 

Soros nyílt társadalom ideálja egyértelműen az illegális migráció támogatására, az uniós és ahol lehet a tagállami politika ezt támogató puhítgatására irányul. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közelmúltbeli fellépése az Európai Bizottságnál, ahol már az unió költségvetését is a migráns ügynek megfelelően javasolta áramvonalasítani, csökkentve az agrártámogatásokat és a kohéziós pénzeket a migránsügy szolgálata miatt. Senki nem világosította fel, hogy eltévesztette a házszámot, senki nem adta tudtára az érvényes európai szabályokat, különös tekintettel a külső határok schengeni típusú védelmi kötelezettségekről.
Az érvényes határőrizeti kötelezettség betartóit éppen azok (az EU Bizottság) marasztalják el, akiknek éppen őrködniük kellene a vívmányokon, mint a schengeni határőrizeti elv.
A Soros-féle és  a Goldman Sachs történet valahol össze is ér és pedig az Egyesült Államokban. Mindketten lelkes támogatói Hillary Clintonnak, Soros dollármilliókat utalt már kampány célokra és a Goldmann Sachs is bizonyíthatóan fizetett 625 ezer dollárt olyan beszédekért, amiket a közönségnek még nem volt eddig módja meghallgatni.
A fenti esetek konkrét, bizonyított tények, nem elmélkedés szüleményei, tehát nem konspirációs elmélet, hanem maga a konspirációs valóság egy szelete. Mindenképpen felmerülnek kérdések: miként is állunk a nyugatias demokráciával? Mennyi szerep jut itt a hatalom forrásának, a népnek, a választónak? Mikor észleli ezt a választó és főként meddig tűri?

Boros Imre
közgazdász

 

A Soros-féle és a Goldman Sachs történet Hillary Clintonnál összeér.