„Magyarország nem lesz gyarmat” (2018.10.24., 13:25)

1956 üzenete a mának

 

Dr. Molnár Balázs: - Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, a végén mi magunk is elveszünk.

 

Szerte a világban, az országban, így megyénkben is méltó módon emlékeztek október 23-án 1956-ra.
A Zalatáj ezúttal a Zalaapátiban tartott ünnepségen elhangzottakkal emlékszik a világtörténeti jelentőségű forradalomra és szabadságharcra.
Az ünnepi szónok a zalai dr. Molnár Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszteri biztosa volt.

* * *

Tisztelt emlékező zalaapáti polgárok!
Kérem, nézzék el nekem, hogy ezen az ünnepen kehidai gyerekként egy zalai fénykép jut eszembe! Fekete-fehér felvétel, 1956 októberének végéről. A fotón Keszthely fő tere látható, Festetics György szobra, a szobor mellett pedig büszkén díszőrséget álló férfiak és nők. Van azonban az egészben valami különös, valami furcsa és félelmetes. A felvételen pont az emberek feje nem látszik.
A fotós kivágta az arcokat a képből, hogy ne lehessen beazonosítani a keszthelyi forradalmi díszőrség tagjait. Minderre jó oka volt, hiszen több mint 30 évig, egy teljes nemzedéknyi ideig még beszélni is kockázatos volt arról, ami akkor történt. Egy ilyen fotó veszélyt hordozott a készítője és a szereplői számára egyaránt. Éppen ezért a megcsonkított kép eredeti, teljes verziója valahol elrejtve, talán egy sötétkamra mélyén várta az igazabb, tisztább és világosabb jövőt.
1956 forradalma és szabadságharca is sokáig úgy volt jelen a magyar nemzet történelmében, mint ez a régi zalai fotó. Elképzeltük a csonkítatlan képet, azt is sejtettük, hogy mi lehet a hiányos részen, de jó darabig nem hagyták, hogy lássuk a büszke tekinteteket. Meg nem történté tenni nem tudták, ezért próbálták ’56-ot kivágni, elfedni, és befeketíteni.  Az elnyomók és a megszállók nem hiába tartottak attól, hogy végül kiderül az igazság.
1956 ugyanis a magyarok legszebb arca.
Mert mi másnak is láthatnánk azt a napot, amikor a világháborútól, munkatáboroktól, padlássöprésektől és kitelepítésektől sújtott őseink azt mondták: elég volt!
Mi másnak is láthatnánk azt a két hetet, amikor az éjnek évadján érkező fekete autóktól, ávós verőemberektől és brutális kínzókamráktól rettegő magyarok felemelték a fejüket, és szembeszálltak a világ leghatalmasabb hadseregével.

 

A zalaapáti koszorúzás pillanata.

 

Ez a kiállás pedig csodákra is képes volt. Milyen érdekes, hogy a szovjet típusú kommunizmus, bár céljául tűzte ki, soha nem volt képes elérni az osztályokra tagolódó társadalom meghaladását. Viszont a kommunizmus ellen összefogó magyaroknak ez is szinte egy csapásra sikerült. Mosonmagyaróvári főiskolai hallgató, salgótarjáni munkás, zalaapáti születésű bencés szerzetes, csehimindszent bíboros, budapesti cigány segédmunkás, mindenki a maga eszközeivel, de vált vállnak vetve küzdöttek a magyar szabadságért.
Sőt, mindennek tetejébe még derűsen is tették ezt. A pesti humor ekkor, a T-54-es tankok torkolattűzében is tündökölt. Kisfiú csenget a legvadabb harcok közben egy körúti lakás ajtaján, egy nő nyit ajtót.
„- Néni kérem, bejöhetek?
- Persze kisfiam, csak jól töröld le a lábad!
- És néni kérem, kilőhetek az ablakon?”
Bár a legnagyobb áldozatot ők, a Corvin-köziek, a Széna tériek és a szétlőtt bérházak közt utolsó töltényükig küzdő pesti srácok hozták, 1956 legalább ennyire a vidéki Magyarországról is szólt. Nemcsak azért, mert az ország legkülönbözőbb falvaiból, így innen, Zalaapátiból is szolidaritásból ételt küldtek a fővárosban harcolóknak. Hanem azért is, mert 43 apáti ember 1956. október 28-án a kezébe akarta venni a község jövőjének alakítását. Megalakították önkormányzatukat, a községi nemzeti bizottságot.
Itt kell feltennünk a kérdést, hogy mit akartak 1956 a magyarok?
A forradalom célja nem a harc volt, hanem egy békés, független és demokratikus ország. Egy olyan haza, amelyet a magyar polgárok szabad akarata irányít, tehát egy polgári Magyarország.
Ősi lecke: ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, a végén mi magunk is elveszünk. Mi magyarok a saját bőrünkön tanultuk meg, hogy a szabadságot sosem adják ingyen. Mindig meg kell küzdenünk érte.
Meg kellett küzdenünk érte 1848-ban és 1849-ben, és ennek a küzdelemnek a gyümölcseit végül 1867, a Deák Ferenc által tető alá hozott kiegyezés után arathatta le a nemzet.
Meg kellett küzdenünk érte 1956-ban is, hogy a rendszerváltás után 1956 alapjain kezdhessük el az önálló országépítést.
És így van ez napjainkban is, amikor a magyarok nem engednek a nemzeti önrendelkezésükből. Bárhogy is toporzékoljanak a globalisták, a népek összekeverésének téveszmékkel terhelt hívei, mi továbbra sem engedünk sem a ’48-ból, sem az ’56-ból.
Ezzel kapcsolatban pedig, – bár zalaiként sosem egyszerű igazat adni a veszprémieknek – fején találta a szöget a Veszprém megyei Népújság egy 1956-os cikke. Az írás azzal az egyszerű, de örökérvényű fejléccel jelent meg, hogy „Magyarország nem lesz gyarmat”.
Időnként napjainkban is úgy érezzük, hogy a történelem viharában állunk. Zalaapáti pedig egy történelmi hely, és ha itt körbenézünk, egy csapásra összeáll a kép, hogy ma is van mit megvédenünk. Mi azt szeretnénk, ha az ittenihez hasonló európai közösségek nyugalma zavartalan maradna. Azt szeretnénk, ha egyre erősödő és bővülő családok járnának a csinosodó településeink utcáin. Azt szeretnénk, hogyha messzi utunkról hazaérkezünk, a templomtornyaink már messziről büszkén hirdessék ezer év keresztény örökségét.
A keszthelyi forradalmi díszőrség tagjait ábrázoló fénykép ma már sértetlenül megtekinthető. A képen büszke, határozott és derűs fiatal arcok látszanak. 1956 mai üzenete számunkra az, hogy mindig vigyáznunk kell a hazánkra, Magyarországra, Zalára, és Zalaapátira is. Ha ezt megtesszük, mindenkor állni fogjuk azokat a kemény tekinteteket.
Tisztelet a Hősöknek!