Különleges helyszínek és programok Zala megyében

– a Régészet napjain (2021.06.15.,12:45)

 

Miközben gazdag programmal készülnek a Göcseji Múzeum munkatársai, jól halad az épület felújítása is.

Fotó: Zalatáj

 

Különleges helyekre invitálják a Régészet napjain a látogatókat a Göcseji Múzeum munkatársai: szombaton délelőtt a zalai megyeszékhely Árpád-kori templomait mutatják be, a járműipari tesztpályán családi délutánt rendeznek, a vasárnapi geotúrán pedig a Keszthelyi-hegység természeti környezetét és titokzatos régészeti örökségét fedezhetik fel a múzeumbarátok.
A Magyar Régész Szövetség Különleges helyek című rendezvénysorozatához a Göcseji Múzeum a helyi közösség életében különleges szerepet betöltő, valamint a kutatás szempontjából is fontos helyszíneket választott – mondta el az MTI-nek Havasi Bálint igazgatóhelyettes. A közgyűjtemény és a régészek célja, hogy a helyi közösség is jobban megismerhesse múltját, történelmi értékeit, természeti kincseit – fűzte hozzá. Szombaton délelőtt Orha Zoltán régész-muzeológus Andráshidán, Zalabesenyőben és Csácsbozsokon mutatja be az Árpád-kori templomokat. Zalaegerszeg területén egykoron (Egerszeg régi plébániatemplomán kívül) hat szentély épült, melyek közül a neszelei az olai és a szenterzsébethegyi kápolna a török ellen folytatott küzdelmek során elpusztult.
Vándor László nyugalmazott múzeumigazgató Zalaegerszeg középkori emlékei címmel tartott online előadását követően nagyon sok kérdés fogalmazódott meg az Árpád-kori templomok történetéről, ezért a legújabb kutatási eredményeket Régészet Napján a helyszíneken is bemutatják a nagyközönségnek. A ZalaZone Járműipari Tesztpályán 2017-óta végeznek a kivitelezési munkákkal párhuzamosan régészeti feltárásokat. A létesítmény területén került elő az Egerszegi Vénusz, a lengyeli kultúrából származó 6500 éves idol, a művészi részletességgel megformázott női agyagszobrocska töredék – jelezte Simmer Lívia osztályvezető. A régész-főmuzeológus a szombati interaktív előadáson mesél majd az elmúlt évek kutatási eredményeiről, bemutatja a legszebb és a legújabb régészeti leleteket: kőszeszközöket, szépen csiszolt kőbaltákat, állatplasztikát, a „bocifejet”, amely 6-6,5 ezer évvel ezelőtt valószínűleg egy edény díszítőeleme volt. A kézműves foglalkozásokon a gyermekek agyagból készíthetik el a tesztpálya területén előkerült őskori leletek – mécsesek, állatplasztikák, agyagkanalakat – másolatait. A múzeumbarátokat az őskori lelőhelyhez kapcsolódó régészeti színezőkkel, kirakósjátékkal várják, a kicsik a kincskereső kalandjáték során a fából eszkábált régészeti objektumban apró szerszámokkal áshatják ki többek közt a földben elrejtett különleges kerámiákat.
Vasárnap Zalaszántóról, az Árpád-kori templomtól 9.30 órakor 14 kilométeres geotúra indul. A kirándulók Havasi Bálint régész-főmuzeológussal és Szentes Szilárd túravezetővel bejárhatják a Keszthelyi-hegységet: a vaskori halomsírok mellett felkapaszkodva jutnak majd el az egykori vaskori földvárba és a középkori Tátika vár romjaihoz. A védett természeti területen vezető útvonalon a középkori lelőhelyeket, a 13 fejedelmi halomsírt érintve érnek vissza Zalaszántóra.