Közelítő vonatok (2018.12.20., 9:55)

Emberi mulasztások a háttérben?

 

Az egerszegi vasútállomás. Várjuk a vizsgálat megállapításait.

 

Korábbi cikkeinkben (az oldal alján találhatók) foglalkoztunk a zalaegerszegi és a hodosi vasútállomáson történtekkel.
Az engedély nélküli egerszegi vonatindítás esete ismétlődött meg szinte kísértetiesen hasonlóan kilenc nappal később Gyálon.
Az MTI híre szerint „Két vonat mintegy 80 méterre állt meg egymással szemben egy Gyálról szabálytalanul elinduló szerelvény miatt kedden, a vasúttársaság biztonsági szakértői és a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja a körülményeket és az okokat - közölte a Mávinform az MTI-vel. A közleményben azt írták, a szabálytalanul elinduló, a Nyugati pályaudvarra tartó vonat egy váltót megrongált, de még az állomás területén megállt. Eközben a másik irányból, a Nyugatiból Lajosmizsére közlekedő járatot a mozdonyvezető még az állomás előtt megállította, mert a biztosítóberendezés jelezte, hogy nem szabad az állomásra behaladnia.
A Mávinform közlése szerint az egymástól 80 méterre megálló vonatokon az utasok nem voltak közvetlen veszélyben.
Azóta a helyszíni vizsgálatokat elvégezték és a váltószerkezetet is helyreállították; a menetrend fokozatosan állhat helyre - írták.”
Vajon mi állhat az ilyen esetek hátterében? Emberi gondatlanság? A MÁV közleményében ugyanis egyértelműen az áll, hogy Egerszegről engedély nélkül indították el a szerelvényt, míg Gyálról szabálytalanul indult a vonat.
Ne menjünk a dolgok elébe, várjuk meg a vizsgálatok végét. Reméljük, hogy ezek mihamarabb befejeződnek, mert nem jó, ha – adott esetben Zalaegerszegen – különböző rémhírek látnak napvilágot az engedély nélküli vonatindítás kapcsán.
A vasút veszélyes üzem – tartja a mondás. Veszélyes üzemben pedig csak a feladat fegyelmezett ellátására alkalmas embereknek van helyük.
Zalaegerszegen 500, Gyálon már csak 80 méter volt a távolság a két vonat között. Reméljük soha nem lesz nulla méter, mert akkor már nem mondhatjuk, hogy az „utasok nem voltak közvetlen veszélyben.”

E.E.

 

Engedély nélkül indították el a vonatot Egerszegről (2018.12.11.)

Két mozdony ütközött (2018.12.12.)

A mozdonyvezetőt és a jegyvizsgálót is kórházba szállították (2018.12.13.)

A MÁV Zrt. cáfol (2018.12.18.)