Közeleg Zalaegerszeg gyorsforgalmi bekötése (2017.02.17., 17:35)

 

Új nyomvonalon épül meg a megyeszékhely és az M7-es közötti gyorsút.

 

A 76-os négysávosítása helyett új nyomvonalon épül meg a megyeszékhely és az M7-es közötti 30 kilométeres gyorsút.
Szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János arról számolt be, hogy kijelölték a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő négysávos út nyomvonalát. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő korábbi tájékoztatása szerint a gyorsforgalmi úthoz két nyomvonalat vizsgáltak meg, továbbá megvizsgálták azt a lehetőséget, hogy a Zalaegerszeget Balatonszentgyörgynél az M7-esre bekötő 76-os utat négysávosítják.
A kormányinfón a miniszter szavaiból kiderült, a zalaegerszegi önkormányzat kérésére az R76-os gyorsút végül nem a 76-os nyomvonalát követi, hanem ehelyett Sármellék felé épül meg. A NIF által korábban közzétett tervezett új nyomvonal célirányosan halad Balatonszentgyörgy irányába, Sármelléket délről érinti. A NIF adatai szerint az új nyomvonal 32 kilométeres lesz, 20,5 méteres koronaszélességgel, 110 km/órás sebességgel.
A nyugati határ felől is javul Zalaegerszeg elérhetősége. A fejlesztéshez kapcsolódik egy másik gyorsforgalmi út, a kétszer kétsávos M9-es Vasvár és Zalaegerszegi szakaszának kialakítása. A 38 kilométer hosszú szakasz engedélyezési tervének az elkészítésére tavaly decemberben megjelent a közbeszerzési felhívás.
Az M9-es a távlati tervek szerint az ország nyugati és déli részeit kötné össze Budapest elkerülésével Sopron és Szeged között. Lázár János korábban úgy nyilatkozott fontos, hogy Zalaegerszeg közelebb kerüljön a nyugati határhoz, ezért az M9-es nyomvonalának építését Zalaegerszeg és Vasvár között kezdik el, a kivitelezés 2018-ig elindul.

 

Az új nyomvonal a NIF adatai szerint 32 km-es lesz.

(Rákattintva nagyítható!)

 

A tervezett útvonal.

(Rákattintva nagyítható!)