Kiemelt egyesületként kezeli a város a Zalaszám-ZAC-ot

Közgyűlést tartottak az atléták

(2018.12.03.,11:15)

 

Balaicz Zoltán szerint a klub öregbítette a város hírnevét.

 

2018. november 30-án a Megyeháza Deák-termében tartotta éves közgyűlését a Zalaszám Zalaegerszegi Atlétikai Klub. Kámán Vilmos levezető elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Balaicz Zoltán polgármestert és a Magyar Atlétikai Szövetség képviselőjét, Lengyák Györgyöt. Egy perces néma felállással emlékeztek a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt Kovács Tamásra és Tóth Jánosra. Balaicz Zoltán valamennyi résztvevő nevében mielőbbi gyógyulást kívánt Szakály István ügyvezetőnek, aki betegség miatt nem tudott részt venni a közgyűlésen. A polgármester ezt követően szólt arról, hogy a Zalaszám-ZAC öregbítette a város hírnevét, az önkormányzat az egyesületet kiemelt kategóriában kezeli. Zalaegerszeg 1996-tól a Nemzet Sportvárosa, 46 sportágban 71 egyesületet támogat. Ez más megyei jogú városokhoz képest is kiemelkedő, sőt százalékos arányban az országban a legmagasabb. A Zalaszám-ZAC a 2019-es költségvetés tárgyalásakor is számíthat hasonló támogatásra.
Dr. Szász Péter, a Zalaszám Informatikai Kft. ügyvezetője szerint a főszponzor és az egyesület között kiváló az együttműködés. 
- Ha úgy látjuk, hogy az eredményesebb munkához többlet támogatás szükséges, akkor az önkormányzathoz hasonlóan emeljük a tétet - mondta.
Barta András, a felügyelő bizottság elnöke ismertette a kiadások, bevételek és költségek számadatait. A sporteredmények mellett a gazdálkodás sikerei is jelentősek - állapította meg az elnök.
Lengyák György, a Magyar Atlétikai Szövetség képviseletében kiemelte, hogy Zalaegerszegen példaértékű a versenyzők, az edzők, a vezetők és a szponzorok hozzáállása és ez az eredményességben is jelentkezik.
A közgyűlés a beszámolókat egyhangúlag elfogadta, majd jutalmazták a kiemelkedő eredményeket elért sportolókat, edzőket. A 60 éves Kámán Ferenc ZAC pecsétgyűrűt kapott.
Befejezésül a sportolókat vacsorával, a résztvevőket a fogadáson látták vendégül a szervezők.

z.t.