Kedves zalaegerszegiek! (2020.03.19.,12:40)

 

 

Városunkban eddig számos intézkedést hoztunk a koronavírus terjedése miatti veszélyhelyzet kapcsán. Ezúton is köszönöm a mintaértékű összefogást, a felajánlásokat, a rengeteg segítséget.
Sajnos a fertőzést nem lehet megállítani a város határainál, így az hamarosan nálunk is meg fog jelenni, ahogy mindenhol a világon és a szomszédos európai országokban is.
Mivel a járvány elsősorban az időseket veszélyezteti, ezért a következő időszakban a legfontosabb önkormányzati feladatunk a megbetegedésnek legjobban kitett korosztályok védelme, segítése, ellátása lesz.
Zalaegerszegen jelenleg 8468 olyan polgártársunk él, aki 70 év feletti életkorú. 63 százalékuk hölgy, 37 százalékuk pedig férfi. Szerencsére legtöbbjüknek van a városban közvetlen családtagja, gyermeke, unokája, hozzátartozója és biztos vagyok benne, hogy szüleiknek, nagyszüleiknek minden segítséget és támogatást megadnak ezekben a nehéz időkben.
Ugyanakkor vannak olyan időseink is, akik egyedülállóak, magukra hagyottak és nincs senki, aki segítene nekik. Őket célozva indítja el önkormányzatunk a „Segít a város” hivatalos kezdeményezést. Fokozottan és határozottan arra kérem Zalaegerszeg valamennyi idős polgárát, hogy a következő hetekben NE HAGYJÁK EL a lakóhelyüket!!!
Amennyiben az érintett 70 év feletti polgárok nyilatkozatban vállalják és ellenőrizhető módon be is tartják az otthon tartózkodást, ezzel együtt pedig kérik a város segítségét az ellátásukról való gondoskodásban (étel házhoz szállítása, bevásárlás, gyógyszerkiváltás, csekk befizetés a nyugdíjuk terhére), úgy önkormányzatunk megszervezi nekik azt.
Az erre vonatkozó igényt a következő hivatali telefonszámokon lehet jelezni hétköznapokon, 8-14 óra között: 92/502-192, 92/502-193.
Emailben szintén lehet jelezni: segitavaros@zalaegerszeg.hu
Aki vállalja az otthon maradást és kéri a segítséget telefonon, vagy emailben, annak egy kérelmet kell kitöltenie az adataival.
Akinek van internet hozzáférése, az beküldheti a kitöltött kérelmet elektronikus úton a segitavaros@zalaegerszeg.hu email címre. A kérelem elérhető itt: https://zalaegerszeg.hu/tart/index/351/SEGIT_A_VAROS
Akinek nincs otthon internet hozzáférése, ahhoz a telefonos jelzés után személyesen fog kimenni az igazolással rendelkező segítőnk, akivel papír alapon kitölthetik a kérelmet.
Kérjük, hogy csak azok a 70 éves, vagy 70 év feletti zalaegerszegi idősek kérjenek ilyen típusú segítséget, akiknek ezt a hozzátartozóik nem tudják megoldani.
A kérelem kitöltése után elkezdődik a segítségnyújtás, melyet lehetőség szerint, a bizalom érdekében az adott segítséget kérőknél végig ugyanazzal a segítővel igyekszünk megoldani.
Az információt megjelentetjük a helyi sajtóban, rendszeresen beszámol róla a televízió, a rádió, továbbá az idősotthonokon, a nyugdíjas klubokon, és az idősügyi civil regiszterben lévő valamennyi helyi idősügyi szervezeten keresztül eljuttatjuk minden érintettnek.
Sajnos az ilyen súlyos veszélyhelyzetek esetében is vannak olyan rosszindulatú csalók, akik még ilyenkor is megpróbálják kihasználni a nehéz helyzetben lévő embertársainkat. Ezért a segítséget kérők minden esetben ragaszkodjanak a hivatalos, polgármesteri, pecsétes igazolás bemutatásához. Előzetesen azt is közölni fogjuk telefonon, hogy név szerint kit várjanak az idősek. Senki mást ne engedjenek be a lakásukba! Segítőinket gyakran kísérik majd el egyenruhás polgárőrök, néha rendőrök is. A városi rendőrkapitánnyal történt egyeztetésünk alapján a tetten ért, vagy később elfogott csalókkal szemben a lehető legkeményebb szigorral fognak fellépni a rendvédelmi szervek.
A Gondozási Központ egyes intézményeibe eddig 144, főleg idősebb polgártársunk ment el naponta étel elvitele céljából. Megszerveztük, hogy hétfőtől valamennyiüknek házhoz visszük az ételt, nem kell emiatt kimozdulniuk otthonról.
Természetesen vannak 70 éves kor alatt is nehéz élethelyzetű, egyedülálló, vagy hozzátartozó nélküli polgártársaink, vagy akár mozgáskorlátozott emberek, és nekik is fontos lehet a segítség. Nekik szeretne segíteni a „Zalaegerszeg összefog” önszerveződő civil csoport, melynek Facebook elérhetősége a következő: https://www.facebook.com/groups/256772755334830/ A csoportban már 35-en jelentkeztek önkéntes segítőnek és további személyeket is várnak. A csoport munkáját, a koordinációt, a szervezést az önkormányzat is segíti, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ pedig technikai és személyi hátteret is biztosít. A csoportban minden fontos információ elérhető, hamarosan pedig megjelennek ott is a telefonos, és egyéb elérhetőségek. Erről szintén külön beszámolunk majd.
Kedves zalaegerszegiek!
Kérem mindazokat, akik nemrég tértek haza külföldről, hogy a közösség védelme érdekében két hétig maradjanak otthon, önkéntesen vállalt karanténban!
A hatóságilag házi karanténra kötelezettek száma jelenleg a városban 37 fő.
A meghozott döntések azt szolgálják, hogy a világjárvány negatív hatásai a lehető legkisebb mértékben érintsenek bennünket, zalaegerszegieket!
Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a vírus terjedését nem lehet a város határain megállítani, mint ahogy a világban sehol sem lehet. Ezért nekünk, zalaegerszegieknek fontos megtennünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy közösségünk épségben, erőben és egészségben vészelje át az előttünk álló időszakot. Rendkívül nehéz hetek és hónapok várnak ránk, olyan időszak, ami mindannyiunk számára új és szokatlan, hiszen évtizedek óta nem fordult elő még csak hasonló helyzet sem, ezért most minden eddiginél fontosabb az összefogás! A negatív gazdasági következményeket pedig egyelőre még csak becsülni sem tudjuk.
Alaptalan információknak, álhíreknek, felesleges pánikkeltésnek ne adjunk teret! Tudni kell, hogy a koronavírus a legtöbb ember számára NEM életveszélyes betegség, vannak, akik enyhe tünetekkel vészelik át, sőt, a világban több tízezren néhány hét alatt már ki is gyógyultak belőle. Akikre különösen veszélyes, azok az idősek, illetve egyéb más betegséggel is küzdők (a sajnálatos halálesetek ebből a két körből kerültek ki), rájuk fokozottan kell figyelnünk!
Fontos! Ha bármilyen tünetet tapasztalunk magunkon, ami a fertőzéssel összefügghet (légzőszervi tünetek, nehéz légzés, magas láz, tüdőgyulladáshoz hasonló fájdalmak, gyomorbántalmak), akkor otthon kell maradni. Nem szabad bemenni koronavírus-fertőzés gyanújával a háziorvosi rendelőbe, vagy kórházba, hanem telefonon kell értesíteni a háziorvost, súlyos esetekben a mentőket. Feltétlenül el kell nekik mondani, hogy koronavírusra gyanakszunk, és meg kell indokolni, hogy miért (például azért, mert fertőzött területen jártunk, vagy ott járt személlyel kerültünk személyes kontaktusba, vagy koronavírussal fertőzött személlyel találkoztunk). A családtagok tartsák távol magukat a betegtől. Főként az időskorúak vannak veszélyben, náluk sokszorosan súlyosabb megbetegedést okoz általában a fertőzés.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ ingyenesen hívható zöldszámokat (+36-80-277-455; +36-80-277-456) hozott létre a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolása érdekében. Ezek a hét minden napján 24 órában elérhetők, mobil- és vezetékes telefonról is tárcsázhatók. A vonalakon szakemberek adnak információt a koronavírusról. A koronavírusról folyamatosan frissülő információk elérhetők a www.koronavirus.gov.hu oldalon.
Bármilyen új, fontos információ esetén ismét tájékoztatást fogok adni! Felelősségteljes magatartással, egymásra fokozottan figyelve, a fenti szabályozásokat betartva vészeljük át közösen az előttünk álló időszakot, ahogy azt mi, zalaegerszegiek mindig is tenni szoktuk!
Köszönettel:

Balaicz Zoltán
polgármester