Jó kedély, tetterő (2016.09.20., 10:25)

 

A Normafa környékét elkezdte rendbe tenni az önkormányzat.

 

Visszatért valami azokból a régóta vágyott békebeli polgári időkből, amelyekről már csak a nagyszüleitől hallott a magamfajta.
Ismerjük a sötét, esetleg esős reggelek komor hangulatát, amikor még ahhoz sincs kedvünk, hogy az ágyból kibújjunk, pedig vár a napi rutin, fel kell kelni. Az ébredéshez duplaannyi elszántság kell ilyenkor, ellentétben azzal, amikor a reggeli lágy napsugár az ébresztőnk, és friss levegő ömlik be a nyitott ablakon. Micsoda különbség a tus alá kedvetlenül elvánszorogni, vagy fürgén beugrani és felfrissülni. Szóval a jó kedélyű ember tetterőt sugároz, és másokat is tettekre sarkall, míg a lelombozott mások tettvágyát is lelohasztja. Talán ezért régi mániám, hogy a szűkebb és tágabb környezetem szereplőit ebből a szempontból is mustrálgatom, s ha lehet, a csüggedőknek igyekszem valami olyasfélét mondani, amitől jobb kedvre derülnek. Mustrálgatásra pedig az elmúlt évtizedben volt elegendő lehetőségem, és mára kellő tapasztalatom gyűlt össze ahhoz, hogy közre is adjam.
Kezdjük mindjárt a 2008 és 2011 közötti időszakkal. Rendszeres látogatója vagyok (ha éppen a fővárosban tartózkodom) a Normafa környékének, főként a kora reggeli órákban egy-egy kiadós séta erejéig. A jelzett időszakban a korábban megszokott reggeli forgalom ugyancsak megcsappant. Még azok közül is, akik előtte évekig kijöttek sétálni, kutyát futtatni, sokan elmaradtak. Többeknek vélhetően nagyon is borongós volt a reggel, talán nem is annyira a komor sötétség, hanem a hónapok óta fizetetlen devizahiteleik miatt, vagy azért, mert ugyanezen okból a lízingelt autót már régen visszavette a bank. Ők komor ábrázatukat nem mutathatták, de hiányuk jelezte a helyzetet.

Manapság ugyancsak más kép fogad a Normafánál. Reggel tele a parkoló, futók, sétálók, kerékpárosok hada lepi el a terepet szép egyetértésben. Talán még az időnként oda települő hajléktalanok is kevesebb szemetet hagynak, könnyebben megtalálják a szemétgyűjtőt. Csodák csodájára, az emberek zöme manapság jó reggelttel köszönti egymást, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ilyesmi csak faluhelyen maradt szokásban. A pezsgésben szerepe lehet természetesen annak is, hogy a környéket közben elkezdte rendbe tenni az önkormányzat - és bizony ebben a jelenségben a kedélyállapot általános javulását vélem felfedezni.

 

Termelői piac Zalaegerszegen. Jó árukat lehet megfelelő áron vásárolni.

 

De nem lenne teljes a kép, ha a vidékről nem beszélnénk. Szűkebb hazámban, Zalában, viszonylag nagy rendszerességgel ebédelek egy bizonyos vendéglőben. Emlékeim szerint a pénzügyi válság éveiben déltájt jószerivel félház volt, igaz, hogy a többi vendéglő meg akkor is kongott az ürességtől. A betérő vendégek gyorsan rendeltek valamit a menüsorról, azt hamar elfogyasztották, fizettek és mentek. A tulaj panaszkodott is, hogy nagyon gyenge az üzletmenet, alig termeli ki a költségeket. Ma meg arról panaszkodik, hogy nagyon nehéz embert (főként jót) kapni a megnövekedett feladatokra. Mára nagyot változott ott is a világ. Délidőben igen nehéz helyet kapni. Az egytálételek helyett a pincérek alig győzik kihordani a roskadozó kocsikon a megrendelt finomságokat. És ami ezen kívül is óriási különbség, az az, hogy manapság az emberek ismét beszélgetnek egymással, jó ismerősként üdvözlik a pincért és fordítva. Szóval, visszatért valami azokból a régi és régóta visszavágyott békebeli polgári időkből, amelyekről jószerivel inkább a nagyszüleitől hallott a magamfajta.
Beszélni kell arról is, hogy határozott javulást hozott a kedélyállapotokba a termelői piacok megjelenése. Jó árukat lehet megfelelő áron vásárolni. Vásárló és árus gyorsan egymásra talált. Ha valaki egy hétig nem jelenik meg a megszokott standnál, már hiányolják. Észreveszik azt is, ha a unokák nem kísérnek bennünket, megkérdezik, hogy talán beteg a gyermek? Szóval, most van valami igazi emberi, valami polgári, valami törődésféle a levegőben, valami, ami olyan nagyon hiányzott évtizedekig. Az autószalonban is más a hangulat, legalábbis abban a városban, ahova javíttatni járok. Évekig az volt a panasz, hetek telnek el, hogy akár egyetlen autót is el tudtak volna adni. Főként cégek vásároltak, és halasztgatták a soron következő javításokat. Ma ott is van egy kis nyüzsgés. És az üzemanyagkutaknál is, ahol megduplázódott a forgalom. Talán éppen e javulás miatt a főváros időnként kaotikus forgalmát is jobb kedéllyel viseljük, akármilyen infrastrukturális káoszt hagyott maga után húszéves regnálását követően a liberális városvezetés.

 

Az üzemanyagkútaknál is emelkedett a forgalom.

 

Természetesen mindig vannak, akik gátolni szeretnék kedélyállapotunk javulását. Jönnek és az érvelnek, hogy de iszonyúan nagy a korrupció. Nem fogok soha tiltakozó magyarázkodásba. Ehelyett a következőket mondom, már ha éppen hajlandó végighallgatni a panaszkodó. Úgy hallottam, és éppen tőled, barátom, hogy a szoclib korszakban egyáltalán nem volt korrupció, ez merőben új jelenség. Érdekes, a bérek emelkedés helyett akkor csökkentek, munkahelyek százezrei szűntek meg, elveszett a tizenharmadik bér és nyugdíj, az infláció évi hat-nyolc százalék volt, a kamatok az egekben voltak, százezrével voltak képtelenek a családok fizetni a devizahiteleket, az országot ellepte az adósság. Milyen szerencse, hogy korrupció viszont nem volt. Most pedig az égig érő korrupció közepette emelkednek a bérek és a nyugdíjak, csökken az ország adóssága, az emberek elkezdtek bátrabban vásárolni, ismét utazgatni, nem kevesen még a foci-EB-re és az olimpiára is kimentek, és az otthonteremtésről nem csak álmodoznak. Ráadásul a kedvük is sokkal jobb. Na, erre a rejtélyre varrj gombot, barátom!
Ne hagyjuk tehát elrontani jó kedélyünket, nagy szükségünk van rá.

Boros Imre
közgazdász

 

A labdarúgó EB-re több tízezer magyar utazott Franciaországba. Magyar szurkolók vonulnak Marseille utcáin…