IV. EVO Asztalitenisz Kupa Egerszegen (2018.10.10., 8:30)

Tóth Róbert emlékverseny október 21-én

 

(A plakát rákattintva nagyítható.)

 

Rangos vendégekkel és népes mezőnnyel rendezik meg október 21-én Zalaegerszegen, a Landorhegyi Sportiskolában a IV. EVO Asztalitenisz Kupát.
A versenyen az NB II-es mezőnyben 24 induló lesz, míg az NB III-as és megyei mezőny 32-32 főt számlál. A csoportmérkőzések után a 16 között már egyenes kieséssel zajlanak tovább a mérkőzések.
13 órától bemutató mérkőzésre is sor kerül, az extraligás, válogatott kerettag Katus Krisztián és a válogatott soklabdás edzője, Somosi Miklós között, aki 14-szeres utánpótlás és felnőtt bajnok, többszörös Szuperliga győztes, 2-szeres BEK bronzérmes, Európa-bajnoki bronzérmes játékos, edzőként pedig az egyéni világbajnok Werner Schlager, Konstantin Lengerov, Ding Yi, vagy a magyar származású Gárdos Róbert is a kezei alatt dolgozott.
Mindenkit szeretettel várnak a rendezők.