„Istennel a hazáért és a szabadságért!” (2020.06.11., 11:00)

II. Rákóczi Ferenc szobrának avatása Zalaegerszegen

 

A szoboravató díszvendégei.

 

Június 5-én új köztéri alkotással gazdagodott a megyeszékhely. A Polgári Körök Egyesülete, a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete a Rákóczi u 5. szám alatti kis térre hívta a város lakosságát és a díszvendégeket. Sokan voltak kíváncsiak Béres János szobrászművész alkotásának avatására.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas érdemes művész köszöntötte az egybegyűlteket. Sasvári Sándor Emerton díjas énekes A fejedelem c. rock musicalból a Kárpátok c. dalt adta elő.
Elsőként ifj. Böjte Sándor Zsolt, a településrész önkormányzati képviselője mondott rövid beszédet. A képviselő szülőhelyén, Marosvásárhelyen választották fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. Erős a kötődése a történelmi személyiséghez és büszke, hogy a településrészen avatják a szobrot. Böjte Sándor Zsolt beszámolt a már megvalósult és folyamatban levő fejlesztésekről is.
Jagasics János, a Zalai Polgári Körök Egyesületének elnöke elmondta, hogy már évek óta szerettek volna méltó emléket állítani a vezérlő fejedelemnek. A Rákóczi Szövetséggel közösen javaslatot terjesztettek elő a városvezetés felé, majd a Miniszterelnökséghez benyújtott pályázat kedvező elbírálása után 10 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak a szobor megvalósításához. A Polgári Körök estélyein 2017 óta összesen 1,2 millió forintot gyűjtöttek, ebből a szobor körüli parkot alakították ki. Az emlékmű megvalósítása 20 millió forintba került, a hiányzó összeget az önkormányzat biztosította.
– Aki Rákóczi szobrot állít, az pontosan úgy tesz, mintha fát ültetne - fejezte be Jagasics János. Ezt jelképezi a szobor talapzatán a gyökérzet. Dr. Besenczi Árpád színművész, a Hevesi Sándor Színház igazgatója Petőfi Sándor Rákóczi c. versét adta elő.
Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy II. Rákóczi Ferenc olyan pillanatban állt az ország élére, amikor ellenállásra volt szükség. Cum Deo pro Patria et Libertate! Istennel a hazáért és a szabadságért! – ez volt II. Rákóczi Ferenc jelmondata és családi öröksége. Ez a feladatunk ma is! Járuljunk hozzá tehetségünkkel és munkánkkal a magyarok közös teljesítményéhez. Most lehetőségünk van arra, hogy újra szövetséget teremtsünk a térség nemzetei között. A magyar élet újjáépítése nem lehetséges Közép-Európa újjáépítése nélkül.

Samu László

 

A fejedelem szobra Zalaegerszeg új ékessége.