Hit és nemzeti összetartozás (2019.10.24., 9:00)

Kereszt és zászló a csörnyeföldi hegyen

 

Az előtérben balról Bussay Dorottya, Horváth Tihamér és Surján László.

 

A neves zalai borászra emlékeztek barátai, a családtagok, ismerősök a csörnyeföldi hegyen, a Bussay-birtokon október 23-án.
Az ünnepség keretében keresztet és nemzeti színű zászlót avattak a 2014-ben elhunyt dr. Bussay László orvos, borász tiszteletére, melyekkel a magyarság megmaradásának is emléket állítottak. A kezdeményezés kivitelezői Bussay László barátai, baráti társasága.
A hegyen felállított kereszt ötletéhez a történelemből merítette a példát a borász, illetve barátai. Attilának, a hunok uralkodójának a magaslatokon figyelő látó emberek jelentették az ellenség hadmozgásait. Ezek a látók 20-30 méterre egymástól jeleztek és vitték a hírt. E láncot szimbolizálhatják majd a keresztek és zászlók, melyeket a társaság elképzelése szerint az ország határaitól egészen Budapestig hálózatot alkotva állítanának fel a hegyhátakon.
A társaság minden évben megemlékezik a borászról halálának évfordulóján. Részükről Horváth Tihamér a rendezvényen elmondta, hogy Bussay Lászlótól barátságot, hit és tudatbeli tápot is kaptak. Tavaly határozták el, hogy megvalósítják a borász ötletét és a hegyre keresztet állítanak, mely a hitet, a zászló pedig a nemzetközösséget jelenti és üzeni. Emellett helyszíne lehet ünnepi rendezvényeknek, megemlékezéseknek is.
Az ünnepségen beszédet mondott dr. Surján László, korábbi miniszter, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek is emléket állított szavaival, majd a keresztet és a zászlót Tüske József plébános áldotta meg. Az eseményen részt vett dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés részéről.

z.t.