Gazdaságról felül- és alulnézetből (2016.09.21., 9:50)

 

A Standard & Poor’s pénteken felminősítette Magyarországot.

 

A napi nyomtatott sajtó és a képi média közbeszéd is a gazdaságról meglehetősen egyoldalúan tájékoztat. Jelen esetben elsősorban nem arra gondolok, hogy a közölt adatok nem felelnek meg a valóságnak, még csak arról sem, hogy azok összeválogatása tendenciózus és időnként megtévesztő, bár erre is vannak még  fellehető esetek. Pusztán arról van szó, hogy a gazdaság állapota másképpen tükröződik a gazdasági elemzők szemszögéből és  lehetséges, hogy ettől nagy mértékben eltérően a   mindennapokat élő  polgárok szemében.
Szó nincs arról, hogy a tárgyilagos gazdaságelemzői szempontokat feleslegesnek tartanám, inkább azt hiányolom, hogy a mindennapok megélőinek szempontjaival szinte egyáltalán nem törődik a gazdasági irodalom, de még a publicisztika sem túlzottan. Vitathatatlan tény, hogy a magyar gazdaság kilábalt a gödörből, jó irányban fejlődik - állapítják meg szinte egyöntetűen a szakavatott objektív elemzők, és még azok sem mondanak ennek alapjaiban ellent, akiknek gyakran reflexből a bírálat jut eszükbe, ha valamit elismeréssel lehetne is illetni.
A kedvező fejleményeket nem a gazdaságpolitika eredményének, hanem inkább a vak szerencsének tudják be és múlandónak  nyilvánítják. Manapság  már a világban nem  Görögországgal hasonlítgatnak és nem azt mérlegelik, hogy melyik ország megy előbb csődbe. Elemzői szinten a legfontosabb minősítést az szolgáltatja, hogy a gazdaság a fenntartható növekedési pályájára került. Nem visszakerült oda, hanem hosszú évtizedek után végül rákerült erre a kívánatos pályára, ahol évtizedekig nem sikerült megkapaszkodnia.
Ebből a korábbi cikkcakkos helyzetből teória is született, „a vagy növekedés, vagy egyensúly elmélet”, amit most felváltott „a növekedés egyensúly mellett” gyakorlata. A gazdasági  növekedést (tágabb értelemben magát a fejlődést) azonban a legtöbb elemző kizárólag   a bruttó nemzeti termékkel (GDP) azonosítja. Hang sincs arról, hogy ennek a növekedésnek mennyi a hazai felhasználható jövedelem tartalma. Az erről szóló összehasonlító statisztikák hiányosak, az adatok csak erős korlátokkal használhatók, pedig éppen ez jelezné az összekötő kapcsot az elemzői és a köznapi gazdaságértelmezés között.
További fontos elemzői szempont az ország nemzetközi pénzpiaci kitettségéhez kapcsolódik, ami örvendetesen csökkent. Az országba sokkal több deviza érkezik, mint ami elhagy minket, ezt a kereskedelmi és a fizetési mérleg valóban remek állapota jelzi. Végre nincs infláció, sok fősodorbeli elemző legnagyobb szívfájdalmára. A mindennapi szereplők azonban a gazdaságról másként gondolkodnak. Hallva az elemzéseket és az azokkal kapcsolatos jó híreket, felteszik a kérdést, ha a helyzet ennyire kedvező, mi is csöppen ebből le nekem, nekünk. Ne vegyük zokon, ha ők is magukénak érzik a gazdaságot, hiszen javarészt benne dolgoznak, munkájukból élnek. Ők a választók, őket az egészből főként az érdekli, hogy miként alakul a jövedelmük, érzik-e ők is személyesen a gyarapodást. Ezért nem is lehet őket elítélni.

 

Az infláció alakulása Magyarországon.

 

Van némi összehasonlítási alapjuk is. Az idősebbeknek a volt béketáborbeli állapotok. Emlékeznek, hogy a kádári gulyáskommunizmus relatíve többet adott, mint Ceausescu, Gierek, vagy éppen Husák rendszerei. Ott áruhiány volt, itt alapvető dolgokból volt áru a boltokban. A fiatalabbak meg a mai nyugati standardokkal hasonlítgatnak. Mindkét csoportnak lóg egy kicsit az orra. Hajdani KGST-s partnereink jórészt ugyanis megelőztek minket, a Nyugathoz történő felzárkózásunk pedig illúzió maradt. Nem csak az elemzői csúcsmutatóban az egy főre jutó GDP-ben vannak hajdani béketáborbeli barátaink előttünk, de a sokkal fontosabb fogyasztásban is. Ami az egy főre jutó GDP-t illeti  30 ezer dollár feletti szintjükkel előttünk van Csehország, Szlovénia és még Szlovákia is, de  a mi 26 ezres szintünket még egy hajszállal Lengyelország is megelőzi. (Forrás: CIA The World Factbook.) Ebből a 2014-es adatokat alapul véve Csehországban 7000, Szlovéniában 9400, Szlovákiában 7700 eurónyit fogyasztanak évente fejenként, szemben a mi 5100 eurónyi fogyasztásunkkal. Románia is a nyomunkban van a maga 4600 eurós szintjével (Forrás: Eurostat).
Kevés vigasz számukra, hogy az egész Európai Unióra jellemző a bérek eróziója. 2000-2013 között a reálbérek mindössze átlagban csak 5%-kkal emelkedtek, miközben a munka termelékenysége 17%-os emelkedést mutatott. (Forrás: ILO,OECD The labour share in G20 economies.) Az időszakban lezajlott nemzetközi pénzügyi válság végeredménye nem más, mint egy jövedelem átrendeződés a bérek terhére  a profitok javára. Fény derült arra is, hogy miként osztozik a tőke és a munka a megtermelt GDP-ből kisajtolható jövedelmekből.
A nyugati országcsoport szinte mindegyik tagja esetében a bérek (dolgozói juttatások) részaránya felette van az 50%-nak, szemben az EU 2004-2007 közötti bővítmény országai rendre 50% alatti értékével. (Forrás: Eurostat.) A régi tagországok ugyan egy kicsit  veszítettek a legutóbbi osztozkodásban, de mi a 45%-os szintünkkel még a bővítménycsoportban is messze vagyunk az éllovasoktól. Nagy számokról beszélünk ugyanis. Egyetlen százalék növekmény a bérekben több mint 300 milliárd forintot jelentene. Igaz, hogy a költségvetési újraelosztás nálunk magas értéket képvisel, de ennek is tetemes része tulajdonképpen a profitokat és nem a fogyasztást növeli, tekintettel arra, hogy a jelentősen lecsökkentett kamatszint ellenére is a magas államadósságszint miatt  is még sokat kell kamatként kifizetni. Még szerencse, hogy újabban felfedezték a hazaiak pénzeit is és az állam által  kifizetett kamatok egy része hazai zsebekbe kerül.
A gazdaságot békaperspektívából szemlélve felfedezhető az üzenet az elemzői szemléletnek is. Üzent a munkaerőpiac. Azt üzente, hogy  már nem kimeríthetetlenül nagy, ő is piaci tényező szeretne lenni és a jövedelem osztozkodásban is aktívan részt kíván venni. Azonnali üzenetként pedig  azt  adta tudtunkra, hogy máris tőle függ  a további gyarapodásunk, mert nincs belőle elég ott, ahol szükség van rá. Az elhanyagoltság hosszú éveiben ugyanis nagy tömegű potenciálisan hatékonyan nem használható „tartalék” keletkezett, ami költségekkel és nem haszonnal jár. Tőkéből meg akad bőven.
Változtatni kell a szemléleten! A változtatás nem lehet más, mint az osztozkodási arányok munka és tőke közötti arányának a munka javára történő további elbillentése. 

Boros Imre

közgazdász

 

A kádári gulyáskommunizmus többet adott, mint Ceausescu, Gierek, vagy éppen Husák rendszerei.