Folytatódik a kórház félbemaradt beruházása (2016.10.20., 13:50)

 

Pontosan két héttel a kórház névadó ünnepsége után (itt készült felvételünk) ma Halász Gabriella (b2) Vigh László (b3) és Balaicz Zoltán (b1) újabb jó hírekről számolt be.

 

A kormány által hazai forrásból biztosított 2,3 milliárd forintból folytatódik és várhatóan egy éven belül be is fejeződik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai és szívsebészeti centrumának múlt év végén félbemaradt beruházása - közölte az intézmény főigazgatója csütörtökön Zalaegerszegen.
Halász Gabriella a sajtótájékoztatón kifejtette: az infrastruktúrafejlesztési program nagyobbik hányada a 2015 végén lezárult európai uniós költségvetési ciklus támogatási keretéből megvalósult, de az elhúzódó kivitelezési munkák miatt a múlt év végére nem sikerült befejezni a beruházást. A múlt héten azonban megszületett a kormány döntése, amelynek révén 10-12 hónapon belül lezárulhat a zalaegerszegi kórházfejlesztés.
Mint a főigazgató hozzátette: a korábbi tervekhez képest nem terveznek lényeges módosításokat a szakmai tartalomban, vagyis új tervekre sincs szükség. A szívcentrumnak szánt épület felújítása részben elkészült tavaly év végéig, ennek befejezése van még hátra, de a most megítélt támogatás jóvoltából megtörténik az új központi sterilizáló gépeinek beszerzése, a központi műtőkbe szükséges berendezések, valamint új bútorok megvásárlása is.
Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) felidézte, hogy a fejlesztés eredetileg 5,6 milliárd forintból indult, s a munkák felfüggesztéséig nagyjából 4 milliárd forint értékű beruházás valósult meg. A most elnyert 2,3 milliárd forintos forráson felül ugyanakkor egymilliárd forintot nyert a közelmúltban a kórház gépek, műszerek beszerzésére, 800 millió forintért kicserélték az MR készüléket is, vagyis mindeddig nagyjából 8 milliárd forint értékű fejlesztés zajlott Zalaegerszegen.
Balaicz Zoltán, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy az önkormányzat soha nem volt tulajdonosa, fenntartója a kórháznak, de mindig kiemelten kezelte az egészségügyi intézményt, hiszen az itt dolgozók és itt gyógyulók többsége a városban él.
Az önkormányzat döntése alapján a területi operatív program zalaegerszegi keretéből 758 millió forintot fordítanak további egészségügyi és szociális beruházásokra. Ebből az összegből 353 millió forint jut a házi- és gyermekorvosi rendelők, valamint az orvosi ügyelet felújítására, 200 millió forint a szociális alapszolgáltatási intézmény korszerűsítésére, valamint 205 millió a gondozási központ rekonstrukciójára - jelezte a polgármester.
Halász Gabriella a kórház beruházásait ismertetve beszámolt arról is, hogy 136 millió forintot nyert az intézmény a nővérszálló energetikai korszerűsítésére, vagyis a homlokzat szigetélésére, napelemes rendszer kiépítésére. A kórház arra is pályázik, hogy 130 millió forintos támogatást felhasználva épületeire szintén napelemes rendszert telepítsen, amivel havonta 2-3 millió forintot, vagyis a villamos energia költségének 20-25 százalékát tudják megtakarítani.

Forrás: MTI

 

Egy éven belül befejeződik a beruházás.

Fotók: Zalatáj